A kassai múzeum

1913 | Július

Kassának multjához méltó múzeuma van. A régi magyar művészet e góczpontjánál, Rákóczi e nemes patinájú hajdani székvárosánál nincs artisztikusabb város Magyarországon. A város művészi benyomásának fő tényezője a gotika merész szárnyalásával égnek törő dóm s mellette a magyar csúcsíves építészet legszellemesebb ötlete, a Szent Mihály-kápolna.

Szemben a dómmal áll Henszlmann Imrének márvánnyal jelölt szülőháza. Ilyen helyen csak műtörténésznek szabad születni. A dómon és a Mihály-kápolnán kívül nem sok a csúcsíves építészeti emléke Kassának. Egy-két templom szentély, kapuzat, részben az Urbántorony,ennyi az egész.

A főutczán, a dóm előtt kettős díszsorfalat álló házak nagy része barok stilű. A barok stil a konstrukczió merészségében, a fény-és árnyhatások keresésében, a díszítmények gazdagságában rokon a gótikával: ezért harmonikus kerete a főutcza a dómnak, ezért áll jól a dóm tornyának az 1585. tűzvész után készített barok bádogsüveg.

A főtcza nyugtalanul pompázó barok palotáinak sorában egy-egy empire-épület szolgál pihentető pontúl, s teszi nyugodtabbá és szélesebbé az utczasor építészeti ritmusát. Az u. n. úri kaszinós háza, fönt a törvényszék mellett egyike a legszebb s legtisztább empire-stilű épületeknek hazánkban.

Egyéb művészeti emlékekből is a régi magyar művészet termésének javát mondhatja sajátjának Kassa. A dóm főoltárát, hazánk legnagyobb, Mária látogatásáról elnevezett oltárát pedig hazánk legszebb szárnyasoltára dísziti.

Miseruhái közt egy valószinüleg importált XII. századi bizanczi betéttel ellátott casula mellett több gazdag és művészi hazai miseöltöny kelt csudálatot. Nóduskápolnával biró s sodronyzománczczal ékesített XV. századi kelyhénél és Szilassy Jánostól 1770-ben készített s a művész felirata szerint „tűzben pikturált” zománczos lapokkal ellátott, hatalmas barok Urfelmutatójánál szebb és jobban conservált emléke nincs a hazai ötvösségnek. A református és lutheránus egyház is számos kiváló emlékét őrzi a régi magyar ötvösművészetnek, melynek egyik főgóczpontja épen Kassa volt.

Ennek a gazdag művészeti múltnak őrzője, leltározója és tanulságainak rendezője, bemutatója a kassai múzeum. Nem fejedelmi, nem állami vagy községi alapítás, mint az általánosan ösmert nagy múzeumok legtöbbje.

Születési módja tipikus a magyar vidéki városokra, melyekben a múlt század kiegyezés utáni évtizedeiben társadalmi egyesületek, akár kaszinók, akár külön múzeum-egyletek sűrű egymásutánban alapítanak múzeumokat és könyvtárakat, azokat maguk kezelik és gyarapítják.

A kassai múzeum is így keletkezett. A négy Klimkovics-testvér, élükön Ferenczczel, a jeles festővel 1872-ben megalakította a Felsőmagyarországi Múzeumegyletet, mely négy évvel rá adta át a köznek a Felsőmagyarországi Múzeumot.

A tárgyak zömét a Klimkovics-testvérek régiségei és műtárgyai alkották. Henszlmann Imre, Bubics Zsigmond, Dessewffy Pál, Csoma József, a Puky-család, Andrássy Dénes. a krasznahorkai gróf voltak később a múzeum legbőkezübb gyarapítói és adományozói. 1899-ben a múzeumegylet összes gyűjteményeit s pénzét, az alapítványok kivételével Kassa városának ajándékozta s ekkor a múzeum a Kassai Múzeum nevet vette fel, melyet legújabban mióta költségvetéséhez az állam is hozzájárúl, a Felsőmagyarországi Rákóczi Múzeum elnevezéssel cserélt fel.

A múzeum az emberi műveltség gyermekkorától kezdve a modern időkig vezeti végig látogatóit: a közép- és új-korból festményeiket, szobrokat, ötvöstárgyakat, keramikát, szőtt és hímzett emlékeket, bútorokat, fegyvereket, érmeket és pénzeket mutat be s igy nevelő munkája sokoldalú, kiterjed a művelődés minden fontos korszakára és művészi megnyilatkozási módjára. Az emlékek elsősorban Kassa és vidékének multját tükrözik, a múzeum gyűjtési köre azonban újabban az egész Felsőmagyarországra kiterjeszkedik.

Az őskori gyűjtemény tárgyai többnyire Abaújmegyében kerültek napfényre. Az ország különböző vidékeiről előkerült számos tárgy képviseli a hazai római és népvándorláskori műveltséget. Csinos a kicsiny, de jó darabokból álló egyptologiai gyűjtemény.

A közép- és újkori iparművészet köréből leggazdagabb a múzeum kerámikai gyűjteménye. Ránk nézve különösen a magyar ónmázas, festett és égetett agyagedények, fayenceok igen gazdag csoportja bir érdekkel. E tárgyak gyártása Magyarországon a XVII. század elején honosodott meg: a kassai múzeum legrégibb ily hazai emléke 1617-ből való.

A hazánkban müködött számos fayencegyár közül a holicsi volt a leghatalmasabb, melyet 1746-ban alapítottak s melynek művészi készítményeiből a kassai múzeumban 25 darab látható. Kassán is volt fayence-gyár, mely a XIX. század legelején keletkezett s 1845-ig állott fenn. Jegye benyomott K vagy Kaschan volt. Termékeinek anyaga tapolcsányi fehér agyagból és kisfalusi mészhomokból állott. Volt idő midőn 20 korongozó, 10 festő, 16 égető, 6 iszapoló, 1 molnár és 1 tokkészítő dolgozott benne egyszerre.

Empire- és bieder-mayer-stilű tárgyakat készített, melyekből a múzeumban 68 darab van kiállítva. E két gyár mellett az 1820 tájt alapított telkibányai (regéczi) szerepel a múzeumban legtöbb darabbal.
Gazdag sorozata van a múzeumnak XV-XVI. századi szőtt és himzett miseruhákból, melyeknek egy része a kassai Szent Erzsébet plébánia templom, a dóm letétje; nagyobbára kétségkivül magyar munkák, van köztük azonban néhány félreismerhetlenül olasz is. Az olasz szövőművészet alkotásai már a középkorban az ország északi határszéléig elkerültek; Bártfán a XIII-XIV. századi olasz szövészet oly sajátos s egyszerű használatra szánt termékeinek utánzásával találkozunk, mint a perugiai tovagliek és tovagliolik, asztalterítők és törülközők.

Hogy épen Bártfának is mily közvetlen kapcsolata volt az olasz iparművészettel, annak további dokumentumát szolgáltatja a Kassai Múzeumnak egy talpas és fedeles üvegpohara, mely Bártfa város festett czímerével ékes és mely kétségkívűl velenczei munka a XVI. sz. elejétől. Az ötvösművészet a régi kassai ötvösség nagy hiréhez és fejlettségéhez képest aránylag szerényen van képviselve, a mivel okozati összefüggésben áll azon már említett körülmény, hogy a kassai egyháznak és templomnak kincstárai igen gazdagok s nem akarnak és nem tudnak megválni régi kelyheiktől és moustrancziáiktól.

Ismerve azonban a kassai papok okosságát, finom és hazafias műveltségét, s rajongását városukért és a város régi művészetéért, bizton hisszük, hogy ezek az emlékek egyszer mégis meg fogják tenni az utat a templomok poros kincstáraiból a múzeum higienikus üvegszekrényeibe, ha máskép nem, mint letétek, hasonlóan a dóm több casulájához és régi festményéhez.

A míg ez meg nem történik, a múzeumnak be kell érnie mostani anyagával, melyből kiválik egy aranyozott ezüstbe foglalt, fedeles és füles, kései renaissance ékítményekkel díszített kókuszdióserleg, az 1572-től 1599-ig Kassán működött Szegedi Tamás ötvösmester műve. Jellemző a férfi ruhadíszek csoportja, pitykék, mentegombok, és díszsarkantyúk kassai ötvösök, mint az 1767-83 közt működött Grimm András, Szakmáry Dániel (1788-1809) és Fröhlich Károly (1819-58) mesterjegyeivel.

Más magyar vidékeken, úgy Bártfán, Lőcsén, Nagyváradon készült ötvösművekkel is találkozunk a múzeum szekrényeiben, míg a külföldet augsburgi, nürnbergi, königsbergi és lipcsei bélyegekkel ellátott darabok képviselik.

Legfőbb érdekessége azonban a múzeumnak a régi magyar festészet és szobrászat emlékeit felölelő gyűjtemény, mely ma az országban, a budapesti múzeumokat is beleértve, páratlanul áll, s a mely sok új tanulsággal szolgál. A ki eddig nem tudott róla, itt föl fogja fedezni, hogy volt saját jegyekkel biró festészetünk, melyet megnyugvással mondhatunk magunkénak, s melylyel érdemes foglalkozni.