Városligeti razzia után voltunk, s glédában állott a kapitányság udvarán az eredmény : sok toprongyos, hetykeképü jassz, s álmos, ődöngő emberek, kiket a sétányok padjairól vert fel a hivatalos hatalom.

Mielőtt további sorsuk felől határoztak volna, egyik tapasztalt detektiv alaposan végigrostálta valamennyit. Akadt, bőven, ismerős is. Ne tessék hinni, hogy a viszontlátás ilyenkor okvetlen kellő zordonsággal történik. Dehogy! – No pajtás! – üdvözöl a detektiv egy hórihorgas alakot. – Hát már megint itt vagyunk? Van egy féléve, hogy nem volt szerencsénk. –Már hogyne lett volna! Csak magát kerültem ki valahogyan. Hanem tudja, hogy jó szinben tetszik lenni?!

Nem lehet rossz detektivnek lenni. Tolvajbizalmaskodás ez, mely a detektivnek szól. Igaz is. Minek haragudnának egymásra?! Ez detektiv, az meg tolvaj… Édes istenem, nem lehet mindenkinek egy a foglalkozása. A hivatalos szigoruság igy inkább a még ismeretlenekre terjed ki. Ezeket külön csoportositja a mi detektivünk, aztán rájuk szól: - Kezet fel! Mi ez? Minek ez a hamis uff? Ezek az emberek, akik itt vannak, ugy is megtagadták magukat. De mindjárt meglátjuk!

A detektiv müértőleg végiggusztálja a delikvensek kezeit és azután megint kezdődik az osztályozás. Egy pár embert külön állit és teljes meggyőződéssel rájuk mondja, hogy ezek zsebtolvajok. A városliget zsebmetszői, akik a ringlspilek, céllövöldék és egyéb látványosságok andalitó tájai körül könnyitenek a bámészok zsebein.

A kezéről, a karmairól ismerem meg a jó madarat – magyarázza nekünk. – Hosszu, vékony ujjak először. És még egyet. A legfontosabbat, amit meg lehet találni minden gyakorlott zsebtolvajnál, ki gyerekkora óta üzi ezt a mesterséget, mert másként nem is érdemes, bele sem talál. Tessék például megnézni ennek a fiatal embernek kezét. Ott ólálkodik mindig a cirkusz körül. Egészen jól emlékszem az arcára. Abban különbözik a más embertől, hogy ő igenis szeret – tolongani. Ő tudja, hogy miért.

De térjünk a tárgyra! Ime ezek a kezek. Hosszu, vékony ujjak. Rendes munka nem igen bántotta ezeket. És itt ni : a mutató- és gyürüs ujj körülbelül egyforma hosszu. Nem igy született, ezt a hosszu – gyakorlat tette, mert a mutató- és gyürüs ujjal csinálja a zsebtolvaj azt a bizonyos „ollót”, az olló formára ki- majd beterjeszkedő ujjakat, melyeket észrevétlen besüppednek a zsebbe, hogy ép oly észrevétlenül kisurranjanak az elemelendő tárcával vagy órával együtt.

Mentől tökéletesebb az az „olló”, annál biztosabb a zsebtolvaj munkája. Mert, ha az egyik ujj rövidebb, ugy a benyulásnál és a kifelé szánt holmi megragadásánál, a hosszabb ujjat meg kellene görbiteni, ütődik, surlodik tehát a zseb falához s ez már baj, veszélyezteti a sikert. Tapasztalt detektivünknek teljesen igaza van. Ez a fajta rendőri éleslátás tényleg mindig beválik. Sőt a zsebtolvaj külön preparálja is erre az ujjait.

A zsebtolvajiskolában például reggel este a falba vert horgon külön nyujtják is a mutatóujjat a zsebtolvaj tanoncok. Ha pedig vastagok volnának eredetileg az ujjak, ezen is segitenek. Alvásra külön maszkba (fából készült présbe) bujtatják, különböző zsirokkal, glicerinnel és fagygyuval előbb jó bezsirozott kezüket. Kiegésziti mindezt a gyakorlat, s igy tesz akárhány zsebtolvaj olyan fenomenális kézügyességre szert, hogy nem egy szemfényvesztő irigyelhetné meg. Mint tetszik látni, inasévek és fárasztó idomitások nélkül nem megy ma már a tolvajpálya sem.