- No, leányom, készülj, veszek neked cipőt! – mondja a jóságos nagymama a mezitláb körülötte ugrándozó kis unokájának.
- Jaj, de jó lesz! De kalap is kéne. A nagymama meg a mama ugyis annyi pénzt csináltak.
- Hallgass! Jaj milyen kofa ez a gyerek. És már megint leselkedtél? Ha egy szót mersz szólni, letöröm a derekadat…
Igy folyt az épületes diskurzus a nagymama és kis unokája között. A nagymama nagyon öreg asszony, hetvenhárom éves és sokat üdült – Mária-Nosztrán. De azért fel sem vette Kemenyik anyó. Mikor kieresztették, megint csak bevonult a rákospalotai kis házba, ahol éjszaka is annyiszor égett a petroleumlámpa s hűségesen gyártotta a leányával együtt – meg a rokonsággal – a szépen csengő üveggel együtt kevert koronákat.

Mert a pénzhamisitás nem olyan, mint a lopás. Az utóbbiról le lehet szokni, a pénzhamisitásról nem, ha az ember egyszer elkezdte. Nemrég a detektivek Gomboson egy nagyszabásu pénzhamisitó bandát lepleztek le. Vezére és lelke volt ennek az öreg Muzslay József, aki tizenkilenczszer került bajba. Harminckét esztendőt ült. Mégis alighogy kijött a fegyházból, megint a pénzcsinálás körül járt az esze.
- Hát ha egyszer nem tudom abbanhagyni!... – förmedt rá a detektivekre szinte haragosan.

Igaza volt. Minden pénzhamisitó igy járja a bolondját. Rögeszméjévé lesz a hamis koronás vagy bankó. Ragszkodik hozzá, mint a morfinista a morfiumhoz. Mert lehet-e izgatóbb bóditószer, mint a pénz?! De térjünk vissza Kemenyik anyóhoz! Elmentek hát kettesben, nagymama és unoka, az ujpesti piacra. Szép kis cipellőt választott ki a nagymama. Nagyon örült a kis leány, de a nagymama is. Elégülten konstatálta, hogy mégis csak ért a mesterséghez. A cipőboltban szó nélkül beseperték a hamis koronákat.

- Nagymama, vegyen egy kis cseresznyét! – könyörgött a kis leány, amint a gyümölcsárusok között mentek.
A nagymama hajlott a szóra. Egy liter cseresznyét vett s koronással fizetett. A kofaasszony átvette a koronát, de egyszer csak nézegetni kezdte. Odavágta aztán az asztalhoz. Jó volt a csengése, azaz mégsem… Kemenyik anyó kényelmetlenül kezdte magát érezni, majd fogta a kis leányt.
- Gyerünk! –szólt határozottan.
- De a cseresznye! – nyafogott a kis leány.
A hirtelen sietség most már egészen megérettette a gyanut a kofaasszonyban.
- A korona hamis. Rendőr! – kiáltotta.
És nemsokára nagymama, unoka és később a mama is a rendőrségre kerültek. A kis Ilonkát is lecsukták, jó lesz azt is a javitóban elhelyezni.

A Kemenyik-fajta koronák különben határozottan jól csinált pénzek. A mai pénzhamisitók egyáltalában nagy sulyt fektetnek arra, hogy – egy kis szójátékkal élve – jó pénz legyen a hamis pénz. Hogy milyen ügyességre tesznek abban szert, elég jellemző például a következő megtörtént humoros eset : Egyik vidéki rendőrségre egy pénzhamisitót hoztak be. Hamis forintosokat gyártott és a bünjeleket valahogy az asztalon felejtette a referens. Meglátta a forintosokat a takaritó szolga, aki mellesleg nagy kedvelője volt az italnak. Se szó, se beszéd, nyomban beült a korcsmába s elitta mind a két hamis forintot. Másnap azonban becsületesen visszatett a helyükre két igazi forintot, amit a feleségétől kunyorált ki. Persze, hogy minden becsületessége mellett is elcsapták.