Miért csonka a miloi Vénusz?

1913 | Január

A párisi Louvreban elhelyezett miloi Venus-szobor csonkasága és annak a kérdésnek megfejtése, hogy a hiányzó karok eredetileg miként voltak elhelyezve, nem csekély fejtörést okozott eleddig a régészeknek, a művészeknek s a nagyközönségnek.

Némelyek szerint a szobor magasra emelt jobbjában lándzsát tartva a győzedelmes Venust ábrázolta, mások úgy vélték, hogy a szobor csak része egy nagyobb csoportozatnak, mely az imádóját szemérmesen elutasító istennőt mutatta, míg végre egyesek úgy gondolták, hogy az ismeretlen művész, nem tudva méltó taglejtést találni, eredetileg csonkának alkotta művét.

A titokzatos taglejtésnek egyöntetű és hiteles megállapítása mindmáig késett, míg végre most Aicara Jean franczia akadémikus, befejezve a szobor kiásása és megszerzése tárgyában közreműködött egyének feljegyzéseinek és levelezéseinek összegyűjtését, a beszerzett adatok alapján irt és a párisi Institut elé terjesztett tanulmányában megállapította a szobor megszerzésének körülményeit, valamint az eredeti taglejtést is.

A szobor Milo (Melos) szigetén 1820-ban került újra napvilágra. Bottonis Yorgos nevű castrói gazda fiával és unokájával földjét művelte, mikor csákányával egyszerre tágas üreget nyitott meg, melynek feltárása után annak mélyén embermagasságnál jóval nagyobb, csodálatos márványszobrot láttak fehérleni. Kíváncsian közeledtek, míg csak a teljes szépségében pompázó szobor előtt nem állottak. Venus istennő fehérlett és csillogott ott előttük úgy, a hogy őt őseik megénekelték; mozdulatlanul s földalatti börtönében is büszkén, talán már kétezredik esztendeje várva az első napsugarat és azzal együtt az egész világ csodálatát.

Az álló alak felső teste teljesen meztelen volt, míg a derektől a földig lepel omlott le, melyet jobbjával és kissé emeltebb baltérdével fogott fel. Felemelt és behajlított baljában almánál nem nagyobb gömböt (győzelmi szimbólum) tartott s a szobor mellett jobbról-balról egy női és egy férfifejjel ellátott oszlopocska állott.

Bottonis tudva, hogy a szigetüket járó idegenek a régi szobrokért sok pénzt áldoznak, sietve vonszolta Venusát, illetve annak csak különválasztható értékesebb felsőrészét biztosabb helyre, kunyhójába. Kevéssel utóbb a sziget előtt horgonyzó franczia vitorlás két tisztje: Matterer és Dumont d'Urville értesült a leletről s kíváncsian kereste fel Bottonist, ki a jó vásár reményében is csak félve szánta rá magát, hogy kincsét az idegeneknek megmutassa.

Először a barlangba vezette őket, hol a szobor alsó része s a két oszlopocska állott, majd pedig kunyhóját is megmutatta az idegeneknek, hol festő ecsetjére méltó kép várta őket: a szurtos, kormos kis fészek mélyén a félhomályban, kicsiny mécses alig pislákoló lángja mellett görnyedve fonó Bottonis-anyát besugározta a féltestű, a hullámokból kiemelkedni látszó s baljában győzedelmi szimbólumot tartó Venus örökifjúi szépsége és vakító fehérsége!

Ámulatából magához térve, sietve vitorlázott a két tengerész Konstantinápolyba, hol Riviére márki franczia követet sikerült rábeszélniök, hogy a szobor megszerzése végett Marcellus követségi titkárt Milo szigetére küldje. 1820 május hó 23-án ért Marcellus a l’Estafette shooneren a sziget elé, hol ugyanakkor egy török hajó horgonyzott. Bármennyire is sietett Marcellus későn jött, mert a Venus már idegen kézben volt.

A török hajó legénységét ugyanis nagy munkában találták, épen akkor hurczoltak a part fövenyén egy nagy márványtömeget ügyetlenül és a legbarbárabb módon: burkolat és állvány nélkül, pusztán köteleken, melyeknek nyoma sokáig megmaradt a milói Venus testén Igen, mert a márványtömeg nem volt más, mint a Venus fölső része s a török legénység vele már igen közel járt hajójához, melyre a szobor alsó részét már elhelyezték volt.

Marcellus kétségbeesve a szobor elvesztése miatt, elhatározta, hogy a Venust erőszakkal is hatalmába keríti. S nemsokára ott hadakozik a két hajó legénysége a parton a szobor körül, ütlegelve egymást s nem ritkán a szobrot is!

A törökök végre engednők s a Venus felső teste csonkán; darabokra tört karokkal és bezúzott orral a francziáké és két napos alkudozás és fenyegetés után a szobor alsó része is az ő hajójukra körül. Egy hónap multán partra szállították Marsielleben s nemsokára ott látjuk pompázni a Venust a Louvreban a Galerie des Antiques díszhelyén a róla elnevezett külön teremben.

Összeállították a megmaradt részeket és pótolták a letört orrt és az apróbb hiányokat, a melyeket épen lehetett, de a karjait nem tudták visszaadni, mert annyi darabocskára töredezett a török szállítás, valamint az érte folyó harczban és mert annyi jelentősebb rész maradt ott és kallódott el a milói parton.

Mai alakjában nem emeli többé baljában a győzedelmi szimbólumot, jobbja is csonka és bal lábfeje is hiányzik, de azért így megcsonkított formájában is az ókori szépség legtökéletesebb megnyilatkozása s hívatva van hirdetni minden időknek a szépség örök hatalmát. Felállítása után egyöntetű volt a csodálkozás és a bámulat, de egyben minden szemlélője azt kérdezte magában: és a karok hol maradtak? miért hiányzanak? hogyan lehettek vajjon elhelyezve?! S megkezdődött a vitatkozás, az eredeti taglejtés találgatása és a hány bámulója volt a szobornak, annyiféle-képen képzelték el eredeti mozdulatát.

Matterer, Dumon d'Urville, Marcellus és még néhányan, kik a szobrot eredeti formájában még sértetlenül látták, könnyen véget vethettek volna a vitának s rekonstruálhatták volna a Venust úgy, a hogy a beszerzett adatok alapján ma megtehetjük, (második ábra ) de ugyanokkor el kellett volna árulniok a szobor épen nem békés és tiszta megszerzési módját is és így, az esetleges diplomácziai bonyodalom elkerülése végett, inkább hallgattak.

M. Thiers köztársasági elnök, ki ujságirói működését a milói Venusról irt tanulmányával kezdette meg, hallott egyet-mást a szobor regényéről és elnöksége alatt Jules Ferry akkori athéni franczia követet kérte fel, hogy kutasson a szobor eredete iránt. Ferry Milo szigetén fel is találta a Bottonis fiút és unokát, kiknek még élénk emlékezetében volt kincsük eredeti alakjában és a csata, mely a sziget partján a szobor körül folyt. Akkor Thiers is Ferry is még jobbnak látták hallgatni e részletekről.

Most, annyi esztendő elteltével a titokról már lehullhat a lepel!