Egy új Dante-fordítás megjelenése minden irodalomban nagy esemény s a mienkben kétszeresen az, mert nálunk nemcsak arról van szó, hogy az emberiség egyik legnagyobb költőjét megszólaltassuk magyarul is, hanem arról, hogy ez a költő, a kinek nagyságát eddigelé csak nagyon kevesen érezhették át, mind szélesebb körben váljék ismeretessé és gyarapítsa kulturális közkincsünket.

Mert azt meg kell vallanunk, hogy Dantét eddig nagyon kevesen olvasták és még kevesebben ismerték. A Dantéval való foglalkozás nyomai ugyan elég régen kimutathatók s mennyiségre elég sok is a magyar Dantesca anyaga, de arról, hogy a Divina Comedia egyéb lett volna nekünk, mint egyes elszigetelt irodalmi amatőrök kedvtelésének tárgya, a legnagyobb optimizmussal sem szólhatunk: s egyes jószándéku írók buzgólkodása ez ügyben teljesen eredménytelen maradt, nem tudta az érdeklődést szélesebb körben felébreszteni s még kevésbbé tudott valamelyes Dante-hagyományt plántálni kulturánkba.

Az irodalmi érdeklődés a szó igazi értelmében véve még mindig nagyon csekély számu emberre terjed ki s ezeknél is kevéssé mély és széleskörű, semhogy át tudta volna törni azokat a nehézségeket, melyeket Dante nyujt minden olvasónak. Szász Károly fordítása, melynek hiányait maga a fordító is érezte, mely azonban mégis az első érdemleges kísérlet volt Dantenak a magyarsággal való kapcsolatba hozatalára s az áttörés érdeme mindenesetre megilleti legalább annyit lehetségessé tett, hogy a magyar olvasó, ha nem tud is olaszul, fogalmat alkothasson magának az olasz középkor nagyszerű eposzáról.

Az alkalommal nem valami sokan éltek s Dante nem lett azzá az állandóan olvasott, a kulturális érdeklődésben folyton benne élő íróvá, a kinek lennie kellene. Vajjon most elérkezett-e az ideje annak is? Vajjon az uj Dante-fordítás, mely fiatal költőink egyik legkitünőbbikének, Babits Mihálynak munkájából most megindult, át fogja-e törni a közönbösség jegét?

Némely jelek arra vallanak; hogy legalább részben igen, hogy legalább is felhívta sokaknak figyelmét, olyanokét is, a kik nem szoktak túlságos szorosan érdeklődni az irodalom olyan jelenségei iránt, melyek nem alkalmasak a könnyű és olcsó szórakozásra, hanem egy kis szellemi erőfeszítést vagy legalább is konczentráltabb figyelmet kívánnak. Mindenesetre pedig jelentékeny kulturális gazdagodást szerzett nekünk, közelebb juttatott Dantéhoz, megadta a módját, hogy az eddiginél jobban, könnyebben és tisztábban megérthessük.

Babits Mihály tehetsége egész természeténél fogva hivatott a Dante-fordítás nagy, nehéz és hálás munkájára. A magyar vers legművészibb és legtudatosabb mesterei közül való, gyönyörködni tud a szavak muzsikájában, a rímek csengésében, a ritmus hullámzásában, mint kevesen mások s mint nagyon kevesen mások, ismeri a magyar nyelv zenéjének minden lehetőségeit művészi czélok szolgálatában.

Dante fordításában teljes technikai készség és nyelvbeli művészet kell, a mely gyönyörűséggel tudja legyőzni azokat a nehézségeket, melyeket az eredeti szöveg nyujt s zenével tudja visszaadni zenei szépségeit, gondolatainak, képeinek ritmikus, titokzatos, belső törvények szerinti sorakozását. Babitsnak ez, ha művét egészében nézzük, teljes mértékben sikerült: az ő Dantéját úgy olvashatjuk, hogy benne cseng minden, a mi Dante versében lényeges, megérezzük benne az eredetinek lelkét, stílusát, kísérhetjük hangjának moduláczióját s alig találjuk benne a formai nehézségekkel való küzködés nyomait.

S Babitsban megvan még egy másik erény is, a mely egy Dante-fordításhoz mellőzhetetlenül szükséges: a filológus elmélyedés, a mely szeretettel, megértéssel igyekszik belehatolni az eredetinek minden részletébe, teljesen akarja felfogni tartalmát minden árnyalatában, korával, népével, a költő lelkével való minden kapcsolatában. A fordítás munkáját Danténál meg kell előznie egy másik munkának: a megértés munkájának, a melyhez tanulmány, áhítatos buzgóság és szeretet kell. Babits ezt is elvégezte, passzióból, mert az ő kutató, tudományosan kíváncsi természetéhez ez illik is.

Ő a legfeltűnőbb irodalom-értők egyike mai irodalmunkban s Dantéhoz is a megértő tanítvány hűségével és fogékonyságával fordult. Most egyelőre az első részt, a Pokol-t adja egy igen szép és stílusos kiállítású könyvben, de reméljük, hamarosan követni fogja a másik kettő is. A legjobbat adta, a mi tőle tellett és a mi - ezt nyugodtan állíthatjuk irodalmunktól tellett.