Az európai világvárosok közül Szent Pétervár volt az első, amelynek ivóvize tekintetében a közegészség ezernyi kifogást talált. A járványok, különösen a kolera és a tifusz nehány év előtt holt bizonyossággal megjelent évente a rengeteg városban, s aratta a legborzalmasabb eredeményü sikereit.

Az orosz tudósok hamarosan rájöttek a gyakori és makacs járványok okaira, segiteni azonban ezen csak hosszu évek mulva sikerült. Az ok az ivóviz volt. Szent Pétervár ivóvizét két helyről nyeri: kutakból, amelyeket a Néva partján ástak, s amelynek vize igy nem egyéb, mint a Néva vize, átszürve egy elválasztó kavics-rétegen, s magából a Névából, amely igy szüretlenül került bele a csövezetekbe. Ezt az utóbbi hálózatot a szegényebb néposztály által lakott városrészekbe vezették, ugy hogy a szegényebb városrészek vizvezetékei egyenesen a Néva szüretlen vizét adták. Az eredmény természetesen járvány alakjában jelentkezett, s midőn a jómódu városrészek lakói is érezték a borzalmas hatásokat, hiszen az ö ivóvizük is – habár a szilárd alkotórészektől ment is volt – fertőzött volt.

Az ivóviz ugyanis, ha csak mechanikai szürésen megy át – nem tisztul meg a gyilkos baktériumoktól. Chemiai szürés, illetve baktérium és bacillus ölő processzuson is át kell még mennie, hogy az egészségre ártalmatlan élvezeti cikket szolgáltasson. Mivel Szent Pétervárnak más ivóvizforrása, mint a Néva nincs, a tudósok kénytelenek voltak ezt a vizet megjavitani mechanikai és chémiai uton. Mióta ez megtörtént – alig esztendeje – szinte látható módon szünt meg a járványok eredendő oka. Képünkön a szent pétervári vizmüvek egy termét mutatjuk be.

A víz mechanikai tisztitása abban áll, hogy az élvezendő vizet mesterséges szürörétegen átvezetjük, amely szürörétegek a vizből visszatartanak minden szilárd anyagot. A szent pétervári vizet a Névából földalatti nagy termekbe vezetik, ahol számtalan betonkád áll. A víz a maga nyugodt állásában is tisztul, amennyiben e nehéz részek leülepednek. E betonkádak tetején azonban keverő készülékek vannak, amelyek elősegitik a szürést azáltal, hogy míg a kádak aljára kénsavas agyagföldet helyeznek, amely nagy mohósággal szedi magához a szilárd alkotó részeit a viznek, a keverők a vizet állandóan mozgásban tartják. E mechanikai szürés után a víz chémiai szürés alá kerül.

A legideálisabb chémiai szürés az ózoniálás. Az ózon az oxigéngáz egy faja, amely maga is huszonegy százaléknyi oxigént tartalmaz. Ezt a gázat ugy állitják elő, hogy az oxigént, vagy még egyszerübben, a levegöt egy különleges elektromos kisülésnek, az ugynevezett sötét elektromos kisülésnek teszik ki. Azért sötét elektromos kisülés, mert ellentétben a látható szikráju elektromos kisüléssel, ennek a kisülésnek szikrái szabad szemmel nem láthatók. Ez az igy előállitott ózon a vizben lévő gyilkos baktériumok és bacillusok legnagyobb ellensége. Az ózont belevezetve a vizbe, az ott minden élő organizmust megöl, s a víz iható, élvezhető, egészséges itallá változik.