Tornász körökben most élénk vita tárgyát képezi a „Budapesti Torna Club” könyvalakban is kiadott reformjavaslata, mely a magyar tornászat alapos átalakítását, a jelen tornarendszer teljes reformálását célozza. E vitából egy – a magyar viszonyokat jellemző – igen sajnálatos körülményt szögezünk le. Ismeretes, hogy hazánkban, a középiskolákban a tornát nagyobbrészt okleveles tornatanítók tehát hivatalos egyének tanítják.

Egyesületekben is a művezetői szerepet tulnyomóan tornatanítók töltik be. A tornatanítók kezébe van tehát letéve Magyarország tornatanítása, sőt az ő kezükben van a tornatanítóképzés is. Hogy a rájuk bizott fontos feladatot miképp végzik, hogy a tornatanár és tornatanító urak, kevés kivétellel, ugyszólván semmit sem tettek, hogy hazánk testnevelése fejlődjék. Van tornatanítói egyesületük is, van folyóiratuk – mégis tétlenül nézték, hogy a magyar testedzés, a magyar testedző sport irányítása és vezetése mindinkább és inkább amatőr kezekbe került.

A világhódító utra indult labdarugó játékkal még most is hadilábon állnak. Az atletikához tulnyomórészt csak annyit értenek, mint ama bizonyos tyuk az abc-hez. Tisztelet a kevés kivételnek. A „MOTESz”-ben, „MASz”-ban, „MLSz”-ben és a többi sportszövetségben a tornatanítók majdnem semmi szerepet sem játszanak. Tornaegyesületekben csak az a tornatanító tag, aki ott fizetéssel járó foglalkozáshoz jutott – s mialatt különösen vidéken s még néhány évvel ezelőtt Budapesten is, - nem hivatásos emberek teljesen díjtalanul végezték és végzik az egyesület szakvezetését, olyan tornatanító még alig akadt, ki ily munkára ügyszeretetből ingyen vállalkozott volna.

Tornaegyesületek választmányában tornatanító alig ül, mivel a tornatanító urak ezen egyesületekben munkát végezni nem akarnak. Pedig milyen célszerű volna, ha nagyobb részt tornatanítók volnának a footballbírók, atletikai trainerek, tornaegyesületi tisztviselők stb. Nem így van. Igy állott be azon helyzet, hogy a társadalom testedző sportjában épen azok, akiknek legelöl kellene menniök, sehol sincsenek.

A testedző sportról felolvasásokat, ujság és egyéb cikkeket nem a tornatanítók írnak és tartanak, hanem ezt is amatőrök, más hivatásnak élő emberek írják. A tornatanítók már több ízben állam és város költségen, künn jártak külföldön tanulmányuton – hol láthatták, mily lázasan fáradoznak éppen a hivatásos szakemberek is mindenhol azon, hogy a testnevelést javítsák, általánosítsák. Ők ezt mind tudomásul vették s itthon továbbra hagyták a dolgokat lenni, amint vannak.

Nem vonatkozik ez az összes tornatanítókra, de a tulnyomó többségre.
A Budapesti Torna Club amatőr vezetőinek buzdítására, és saját, a szó szoros értelmében véve párját ritkító elhatározásából is, a BTC kitünő tornamestere 2-3 éven át több hónapig künn maradt Dán- és Svédországban, megtanulta az északi népek nyelvét, alaposan áttanulmányozta szakmunkáikat – s a BTC amatőr szakemberei által támogatva lefordított, kidolgozott és összeállított egy teljes egészet képező szakmunkát, melyet a BTC kiegészítve javaslat alakjában az illetékes körök elé terjesztett. S most jön az amit leszögezni kivánunk.

A tornatanítók nem jöttek el testületileg a BTC-hez, nem mondtak köszönetet azért, hogy nekik a továbbműködéshez kitünő vezérfonalat adott – nem örültek annak, hogy egy nagy gondtól, egy nagy munkától kiméltettek meg, nem hálálták meg azt a nagy munkát, amit nekik már régen kellett volna végezniök, hanem összeálltak és azt kérdezik, mi jogon mert a BTC az ő kötelességüket végezni, mi köze a BTC-nek az ifjuság testi neveléséhez, miből meríti az ehhez való hivatást?

Nem a szakmunkát tanulmányozzák, nem ahhoz szólnak, hanem megírtóznak azon, hogy a BTC rá mert mutatni arra, hogy mily mostoha helyzetben van nálunk a testnevelés. Nem örülnek annak, hogy a BTC a testnevelés javítását célozva az ő viszonyuk, az ő állapotuk javítását is célozza, hanem szörnyülködnek azon, hogy a BTC lefényképezte a jelen tarthatatlan tornatanári és tornatanítói képzési rendszert. Szóljunk ehhez még valamit?