Ujév után innen s jó forrásból híre ment, hogy a király Lukács Lászlónak „elévülhetetlen államférfiui érdemei” jutalmául a magyar grófságot adományozta. Neki és törvényes örököseinek, természetesen a szokásos díjak elengedésével. A miniszterelnököt és családját igen boldoggá tette a fejedelmi kegy eme nagyszerű megnyilvánulása s ők is, környezetük is joggal láthatták ebben a legfelső elhatározásban a legméltóbb szatiszfakciót a Lukácsra csőstül hulló támadásokért.

A munkáspárt részéről is várva-várt bécsi büntetés azonban elmaradt, legalább egyelőre. Az egyszerű oka pedig annak az, hogy Désy Zoltán, az ellenzék egyik vezére, egy kissé korán közölte azokat a vádpontokat, amelyeknek alapján a miniszterelnököt „Európa legnagyobb panamistájának” nevezte. Tudvalevően ezért a kifejezésért a budapesti királyi főügyészség, illetve a büntető törvényszék rágalmazási pert akasztott Désy nyakába. (A rágalom kritériuma az, ha valaki a nyilvánosság előtt olyat állít valakiről, ami, ha valónak bizonyul, az illetőt közmegvetésnek teszi ki.)

Már most, ha Désynek csak egy vádja is valónak bizonyul, ha őt nem annyi rendbeli rágalmazásért marasztalják el, mint amennyi pontot előterjesztett, avagy ha pláne egészen felmentették, ez Lukács erkölcsi elítélésével volna egyértelmű. Erre való tekintettel a bécsi kabinetiroda és a főudvarmesteri hivatal egész bizalmas értesítést küldött Bécsből Budapestre s igen diplomatikus formában értésére adatták a miniszterelnöknek, hogy a Hofburgban nem tartanák egész ildomosnak és tapintatosnak, ha a grófi kinevezést a Désy-féle végtárgyalás előtt közölné a hivatalos lap, mert ez ugy tűnnék föl, mintha fentről pressziót akarnának gyakorolni a független magyar biróságra.

A Lukács grófi kinevezése tehát február tizenhetedike előtt semmi esetre sem fog megjelenni. És ki tudja, vajjon azután megjelenhetik-e még?! A miniszterelnök is ugy járhat, mint annakidején Polónyi Géza volt igazságügyminiszter, aki Lengyel Zoltán ellenében ugyan megnyerte a rágalmazási pert s mégis ugy távozott a törvényszékről, mint egy elitélt vádlott s ami a legfontosabb – sohasem lehet valóságos belső titkos tanácsos. Lehet, hogy épp így nem lesz gróf Lukács László sem.