Az új elnök Poincaré Raymond.
Poincaré 1860-ban született Bar-le-Duc-ben azon jómódú lotharingiai polgári családok egyikéből. Atyja előkelő hivatalt viselt és testvére volt annak a nancy-i egyetemi tanárnak, kinek fia, Henri Poincaré, a tavaly lehúnyt világhírű tudós volt. Poincaré nemcsak jogi doktorátust szerzett, hanem bölcsészeti diplomát is.

Már 26 esztendős korában egy földmívelési miniszter hivatalfőnököt csinál belőle miniszteriumában; a miniszter bukása után, azonban, alig másfél évvel később ő is kénytelen otthagyni állását s visszatér ügyvédi irodájába. Ugyanekkor, 27 éves korában, választják, meg először képviselőnek s mandátumát nem is veszti el egészen 1903-ig, a mely időpont óra a szenátus tagja. 1893-ban már a közoktatási ludget előadója volt a képviselőházban s ugyanez évben közoktatási miniszter a Dupay-kabinetben. Dupayt rövid idő mulva egy másik tisztviselő váltja föl, kinek miniszteriumában Poincarénak nem jutott hely. Utána ismét Dupay tér vissza, s Poincaré ebben a miniszteriumban pénzügyminiszter lesz.

A második Dupay-kabinet sem volt hosszabb életű az elsőnél, de a rákövetkező miniszterelnök, Ribot, megtartotta Poincarét, ki most ismét a közoktatásügyi tárczát kapta vissza. Minisztersége óta az a híre maradt fenn, hogy bátran ki merte mondani véleményét mindenkinek, a mi ha mai nagy népszerűségét tekintjük, eléggé meglepő tény. Mint közoktatási miniszter a vidéki egyetemek fejlesztése érdekében tett sokat, a mivel az annyira üdvös deczentralizáczió eszméjének használt.

A Ribot-kormány bukása után Poincaré tizenegy évig nem vállalt tárczát a gyorsan változó kormányok forgatagában. A képviselőházban azonban ezen idő alatt is megtartotta szerepét, melyet széles tudománya és ismert ékesszólása biztosított neki.

Utolsó miniszterségét, mely még most is tart és kettős, mert az elnökség mellett a külügyeket is vezeti, mindenki ismeri. A franczia közvélemény azt tartja, hogy mint külügyminiszter fényesen megvédte Francziaország álláspontját abban a nagy európai bonyodalomban, melynek szálai most már csak nem kibozogottaknak látszanak. Külpolitikai nyilatkozataiban legérdekesebb az, hogy mialatt a franczia sajtó monarczhiánkat szenvedélyesen támadta a balkáni ügyek miatt, ő ily irányú nyilatkozatot soha nem tett és így békésnek mutatkozó kifejlésben kétségkívül neki is aktív része van.
Volt két ízben közoktatási s két izben pénzügyminiszter, jelenleg miniszterelnök és külügyminiszter. A körülmények sokszor alkalmat adnak neki arra, hogy megmutassa képességeit s ő úgy mutatta meg azokat, hogy ime: tegnap egész Francziaország őt követelte elnöknek és Európa minden állama helyesli ezt a választást. Korán lett képviselő s így egész pályája a nyilvánosság előtt folyt le; a francziák tehát tudhatják, kit válaszotottak meg a köztársaság legmagasabb polczára. Tiszta választás volt ez, melynek okai ép oly természetesek, mint eredményei is.