Dtum
Login with Facebookk
1913 | Február

4 és fél százalékos koronajáradék 95 kurzuson

A magyar és az osztrák pénzügyminiszternek nincs ma egyéb gondja, mint az, hogy milyen módon és hol tudnának minél nagyobb állami kölcsönt szerezni.

Égető szükség van pénzre.
A pénztári készletek, melyekre olyan büszkék voltak valamikor a „budai pénzügyminisztériumban”, régen elfogytak. A bankokban elhelyezett pénzek javarészét már hónapok előtt visszaszedték. A 125 milliós decemberi kölcsönt elköltötték még mielőtt megkapták. Hogy kincstári jegyek kibocsátásával nem lehet most megint operálni, azt már belátták a pénzügyminisztériumban.

Áttérnek tehát a 4 és fél százalékos rentére és Lukács – nem lehet tudni honnan meriti a reményt – abban bizakodik, hogy sikerülni fog az uj tipusú koronajáradékot 95 kurzuson elhelyezni.

A Rothschild-ház fiatal főnöke, aki szombaton Budapesten volt és részt vett a Hitelbank mérlegmegállapító ülésén, állítólag Teleszky pénzügyminiszterrel ezuttal is tárgyalásokat folytatott az uj államkölcsön ügyében.

Pénzügyi körökben erősen tartja magát az a hir, hogy az ismételt cáfolatok ellenére is, február vége felé megtörténik ez a régen tervezett emisszió. Sietni kell vele, mert az osztrák kormány is egy nagy járadékkölcsön kibocsátását tervezi még pedig március első felére.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Koronajáradék
Szabóné Fricska Anna

A koronajáradék az állam által kibocsátott járadékkötvény, melynek első kibocsátása 1892. február 7-én történt 92 1/2%-os árfolyamon.

Bevezetéséről az 1892. évi XXI. tc. intézkedik (némely államadósság beváltásáról s a koronaérték behozatalára szükséges arany beszerzéséről) azzal a céllal, hogy a 493.891,420 forintnyi 5 és 6%-os államadósságot kisebb kamatozásúra változtassák.

Kibocsátottak 4%-kal kamatozó koronaértékre szóló járadékkötvényeket, összesen 1062 millió korona névértékben.

Ez az államadósság teljesen adó- és illetékmentes, és 100, 200, 500, 1000 és 10,000 koronás címletekben volt forgalomban. A szelvényeket évenként kétszer, június és december 1-jén váltják be az állami bankok (pénztárak).


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Magyar Királyi Pénzügyminisztérium Teleszky János
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98