Az Ernst-múzeum csoport-kiállítása
Akármilyen szép egyéb alkotások találhatók is az Ernst-múzeumnak e kiállításán, a legnagyobb érdeklődést mégis a Kupeczky János és Mányoky Ádám festette arczképek fogják kelteni.
Mányoky Ádám művészete nem sok fejtörésre ad okot. Meglehetősen könnyen kifejlődő, hamar megálló, sem az életben, sem művészetében különösebb élményeket meg nem élő egyéniség volt, a ki nem valami mélyre látott belé a világ jelenségeibe. Ezek a képei sem tanúskodnak valami különösebb jellemábrázoló képességről, mint azok, melyeket eddig ismertünk tőle.
Nagyobb festői készség sem nyilatkozik meg rajtuk, de viszont nem is szállítják le azt a róla kialakult közmeggyőződést, hogy a XVIII. század fejedelmi udvarokban működő festői között, ha nem is valami kimagasló, de még mindig eléggé tisztes hely illeti meg Mányokyt.
Kupeczky János esetében már nem olyan viszonylagos a gyönyörködés. Kétségtelen, hogy a XVIII. század forduló korának Kupeczky egyik jelentékeny képmásfestője volt. Legjobb dolgait arról a társadalmi osztályról festette, melyből maga is sarjadzott, a polgárokról, kik ebben az időben mindinkább több és több részt kérnek a világ történetében.
Kupeczky pompásan tudta jellemezni ezt az inkább típusokból, mint egyénekből álló sokszor még kellemetlenül robustus, de nagy testi-lelki egészségnek örvendő emberfajtát melynek pufók megelégedettséget sugározó alakjai derült életerejükkel szemmel láthatólag mély rokonszenvet keltettek benne.
Abban az időben, a midőn az európai arczképfestésen mindinkább elhatalmasodott a hamis póz, mely mindenkit uralkodói modorral ruházott föl, Kupeczky igaz és őszinte maradt. Inkább a régi németalföldi festőkhöz járt iskolába, mint kortársai üres dagályú klassziczizálására ügyelt, a mi nem is vált kárára.
Rembrandttól sok technikai fogást, Franz Halstól sok polgári jókedvet lesett el, melyeket ügyesen alkalmazott témaköréhez. Az adja meg az ő sajátos erejét, hogy mindig tehetsége korlátai között maradt. Alig van képe, mely derült őszinteségével le ne bilincselne, a mi annál könnyebben megesik, mert fölényes ura volt technikájának is.
Igaz, hogy a külső kifejezésmódot nem gazdagította egyéni vonásokkal, de technikája is épen olyan, mint egyénisége többi oldala: egyszerű, cziczomátlan, derült és becsületes. Nem volt színekben gazdag festő, hanem legtöbbször aranyos csillámú, barna tónusokba foglalta képeit, nem kereste a nagyobb lendületű szerkesztéseket, hanem inkább az intim egyszerűséget szerette és ezért kétszeresen kedves nekünk az őt körülvevő korban, melynek képzőművészete a régi pathosz fakult rongyaival gyakran szerette magát ékesítgetni.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!