Íme: megint a játék. "A cselszövő, a ki vele a világot meglepte" és új válságok bonyodalmába kergette, megint a kétlelkü Oroszország, a mely ugyanakkor, a mikor hozzájárul a hatalmak közös döntéséhez, fölbiztatja és fölbátorítja az ő hűséges fegyverhordozó kis cselédjeit, hogy ezzel a döntéssel vakmerő módon szembeszálljanak.

Előállott tehát abban a pillanatban, mikor már a béke küszöbén gondoltuk magunkat, egy olyan komor és fenyegető helyzet, a milyenben talán még nem is voltunk. Mert a monarchia most már kénytelen volt arra is, hogy erőhatalmi mozdulatot tegyen. Hadihajóink megjelentek a montenegrói vizeken és ágyúik csövét rámeresztették a fekete hegyek országára.

E pillanatban, mikor e sorokat irjuk, az ágyuk még nem dördültek el és vastag fekete homály födi a közeli jövendőt. Mire ez az ujság az olvasó kezébe kerül, már bizonyára többet tudunk és az idő, a mely most már a legnagyobb gyorsasággal kell, hogy termelje az eseményeket, sok kérdésre megadja már a feleletet. De akármi lesz a válasz: akár egy új vihar, a mely megrázza és vérrel áztatja egész Európát, akár pedig a komor felhőknek hirtelen eloszlatása, egy dolgot fájdalmas bizonysággal meg kellett tanulnunk.

És ez, a miről most más soha meg nem feledkezhetünk, az, hogy csak egy hajszálon függ a nemzetek nyugalma és békéje Európában, mert van itt egy erő, a mely folytonosan és ádáz eltökéltséggel ellene tör. A mely valósággal aláaknázza ezt a világrészt és folyton lesi az alkalmat, hogy fölrobbantsa. Ez a közveszélyes, titkon dolgozó, ravasz és félelmetes erő: az orosz diplomácia. Ennél veszedelmesebb ellensége a békének nincs a világon és a legveszedelmesebb akkor, a mikor a leglelkesebb barátjának szinleli magát.

Oroszország, mint egy örök fenyegetés nehezedik a művelt Európára, miután Ázsiában a japánok, a kik hamarosan fölismerték lelkét és természetét egy nevezetes időre elbántak vele. Valószinű, hogy ez ellen a veszedelem ellen Európának se lesz más orvossága, mint a melylyel Japán nehány év előtt a baját oly alaposan ellátta.