Mikor a minap E. Dezső, aki foglalkozására nézve ácssegéd vala, hazamenet a Köruton sétált végig, aligha gondolta volna, hogy a hazai kényelmes ágy helyett a pricscsen fogja tölteni az éjszakát. Hiszen se rend, se törvény ellen mitsem vétett. És mégis ugy történt. Mert egyszerre csak egy vele szemköztjövő cselédlány erősen szemügyre vette, aztán se szó, se beszéd, egyenesen a sarki rendőrhöz fordult:
- Biztos ur! – mondotta a cselédlány lelkendezve – tartóztassa le azt a kékruhás szőke fiatalembert. Ez egy csaló. Tegnapelőtt feljött a gazdám lakására és azt mondta, hogy a gazdám küldte. Adjam oda neki az ur felöltőjét. Én odaadtam. Rá egy félóra mulva hazajött a nagyságos ur és nem tudott semmiről semmit….
A rendőr szót fogadott és megállította a fiatalembert, aki természetesen csodálkozó, majd pedig igen dühös arcot vágott.
- Hiába tagad, maga az… megismerem! – érvelt a cselédlány.
A rendőr nem szólt bele, hanem az ügy lebonyolítását a kapitányságra bizta, aminek természetesen alapfeltétele az volt, hogy az ács jöjjön csak befelé vele.
A kapitányságon kiderült, hogy a felöltőt kérő fiatalembert a nagysága is látta, sőt beszélt is vele. Beidézték tehát azt is és az elkeseredetten tagadó delikvenssel szintén szembesítették.
- Ő az, - bizonykodott hasonlóképen teljes meggyőződéssel őnagysága.
Barátunk elképedt.
- Ne tagadjon! – szólt rá a tisztviselő. – Ostobaság az ilyenkor….
- De, mikor ártatlan vagyok. Mikor történt az a felöltőkicsalás? Hétfőn délután három órakor. Jól van! Bebizonyitom, hogy akkor munkában voltam.
- Most késő este van. Majd holnap! – szólt rá rosszkedvüen a fogalmazó, aki már haragudott a konok tagadóra, s egyelőre az őrszobára vitette a makacs embert. Ott virrasztott hát egy kemény fapadon másnapig.
Nagyon rossz éjszaka volt. Végre reggel lett és a detektivek hozzáfoghattak az alibi kibogozásához. Ők is haragudtak. Hisz ugy is felesleges munkát végeztek. A bámulás sora azonban ezuttal rajtuk volt, mert az ács gazdája meg a többi legény biztosra mondották, hogy igen is a kritikus időben a fiatalember a műhelyben dolgozgatott.
- Mégis ő volt! – erősitgették a cseléd meg az aszszony is, akik nem akarták megérteni, a rendőrség miért bocsátja el az ácslegényt.
- Majd, hogy bocsánatot nem kérnek a csalótól! – dohogtak.
Harmadnapra pedig a zálogház révén megkerült az igazi tettes, Goldberger Győző kereskedősegéd személyében. Kitiltott gézengúz, aki álnéven a Népszállóban rendezett be magának lakást.
Őt is szembesítették a cseléddel és az asszonnyal.
- Ez az! – mondták rá önkénytelenül megint.
Megnézte a csalót az ácslegény is. Mintha két ikertestvér állna egymás mellett, ugy hasonlítottak egymásra.
- Valami igazolványt kérek! – fordult az ács a rendőrséghez – mert ha ezt az embert körözik, biztos, hogy engem fognak elfogni…