Vetésforgók a kisgazdaságban

1912 | Október

Ha széjjeltekintünk az országban, az első pillanatra szemünkbe ötlik, hogy a kisgazdák gazdálkodási módja, az egyoldalu szemtermelésben, a piaczi növények termesztésében merül ki. A kisgazda minden reménysége a gabona és a tengeri termelésének a sikerén nyugszik.

Ha a hazánk szélsőséges és szeszélyes időjárása ezen kétféle termelési ágra kedvezőtlenül alakul, a kisgazda minden reménysége és évi keserves munkája romba dől, legtöbb esetben csak tengődés vagy nyomor vár reá. A kisgazda – egyoldalú szemtermelés folytán – valóságos rabszolgája az időjárás szeszélyességének, ez pedig játszva teszi őt boldoggá vagy sújtja le.

A kisgazda a jövőben ennek a rabszolgaságnak nehéz igája alól csak abban az esetben szabadulhat ki, ha lesz elég ereje, bátorsága kitartása az időjárás szeszélye ellen a küzdelmet felvenni. Ez a küzdelem csak akkor vezet sikerre, ha nem ragaszkodik túlságosan a régi, megszokott gazdálkodási módhoz, ha nem idegenkedik az újítástól, a haladástól, de végre átlátja, hogy a mai és különösen a jövő nehéz gazdálkodási viszonyai között a legjobb fegyver a folytonos tanulás, a meg nem szűnő tapasztalatgyűjtés, a talajerőnek a kellő biztosítása és végül a termelési rendszernek a változó viszonyokhoz, de különösen az időjárás szeszélyességének ellensúlyozásához való hozzáformálása.

Az egyoldalú szemtermelés az oka annak, hogy a legtöbb kisgazda nem tudja magát utolérni. Az egyoldalu szemtermelés nagy ingadozása, bizonytalansága, a vérmes reményű gazdára érzékeny csalódásokat hoz. Egyoldalu szemtermelés legtöbb esetben nem a takarékos beosztáshoz, nem a fokozatos vagyonosodáshoz juttat, hanem a szertelen életmódhoz, erős túlköltekezéshez, bizonytalan és terhes jövő felé vezet.

A túlságos szemtermelésnek további hátránya az is, hogy a gyom, a rovar és más ellenség nagymérvű elterjedését, elszaporodását segíti elő, mert a gabonának gabona utáni termesztése a legtöbb gyomnak, rovarnak minden időben nyújt táplálékot, alkalmas menedéket. Innét van az, hogy míg az időjárás néha kedvezően is alakul a gazdára, a rovar és a gyom azonban évről-évre szaporodik az országban, megmérhetetlen kárt okoz azáltal, hogy a gazda termését csökkenti vagy tönkre teszi, a termésminőséget rontja.

A gabonának gabona után való termelésénél az se hagyható figyelmen kívül, hogy nincs a gazdának alkalma a talaj gondos előkészítésére, alapos megmívelésére, a mi ismét csak a termelés csökkenésében jut kifejezésre. Legnagyobb hátránya az egyoldalú szemtermelésnek még az, hogy a talaj nagymérvű és egyoldalu kiélésére vezet anélkül, hogy a szemtermelő gazdának módjában állana a talajerő visszapótlásáról kellőképen gondoskodni, mert ott, a hol egyoldalu szemtermelést űznek, rendszerint aránytalanul kicsi az állattartás.

A hol nincs állat, ott nincs trágya s ahol nincs trágya, ott nem gondoskodhatnak a talajerő biztosításáról, ott a termések csökkenése előbb-utóbb, de biztosan bekövetkezik. Olyan a talaj tápláló ereje, mint a tele éléskamra, ha abból kivesznek, de vissza semmit sem pótolnak, az élelem napról-napra fogy, míg egyszer teljesen kimerül.

Tagadhatatlan, hogy a kisgazda fő jövedelmi forrása még hosszú ideig a gabonaneműek termesztése lesz, mégis a jövedelem állandóságának, a talajerő fentartásának, az állattartás az alapja. A jövőben minden kisgazdának arra kell törekednie, hogy a szemtermelés mértékét helyes arányba hozza az állattartással, azaz olyan mértékben termeljen gabonaneműeket és piaczi növényeket a takarmánynövények mellett, hogy egyrészt a legnagyobb és legállandóbb jövedelmet érhesse el, másrészt a talajerő fentartásáról évről-évre gondoskodhassék.

A kisgazda, a ki a jövőben boldogulni akar, a termelési rendszerét úgy igazítsa, hogy a jövedelem állandóságával összhangba hozhassa. Ennek az összhangnak megteremtésére ismerni kell a gazdának a saját állattartói jártasságát, kitartását és a gazdasága takarmánytermelő viszonyait.

Határozottan állítjuk, kisgazdáinkban az állattartás legkényesebb igényeinek kielégítésére, a hazai állattartás számának, minőségének és termelőképességének a növelésére a rátermettség meg van olyan mértékben, mint bármely nemzet kisgazdáiban. Hiányzik azonban a kitartás az állattartáshoz szükséges szakértelem elsajátítására, hiányzik az odaadó gondosság az állatok megfelelő szaporítására, gondozására, az állati termékek állandó és szakadatlan értékesítésére. Ma még nálunk, valljuk be őszintén – a kisgazda nem szereti az állandó, sok figyelmet igénylő munkát, a milyennel az állattartás is jár.

Az első legfontosabb lépés tehát a kisgazda eddig követett termelési rendszerének a megváltoztatása, változatosabbá tétele, kellő tenyésztői jártasság elsajátítása, az állatok és állati termékek értékesítési viszonyainak a megismerése, öntudatos és kitartó kihasználása.

Határozottan állítjuk, hogy a jövő gazdálkodási viszonyai a kisgazdát is rákényszerítik a nagyobb mérvű állattartásra, mert a kisgazda terheinek könnyítésére alap az állattartás helyes szervezése és okszerű fentartása lesz. A kisgazda jövedelmének nemcsak állandósítása, hanem emelése szempontjából is legelső feladat a termesztendő növényeknek a talaj és értékesítési viszonyok szerinti megválasztása és termelési sorrendjének a helyes megállapítása.

A növények megválasztásánál a takarmány-, gabona- és a kapásnövényekre kell tekintettel lenni. A termelő terület legkisebb részét a takarmány, a legnagyobb részét a gabona és kapásnövény foglalja el.