Ujpest virágzó, nagy város. Ha nem a szomszédos homokon, hanem valahol messze az alföldi rónaságban terülne el, Magyarország legnagyobb városai között emlegetnék. Igy azonban a milliós Budapest tőszomszédságában csak hamupipőke szegény sorsát éli. Egy nevezetessége van azonban, mely mégis országos hirt szerez Ujpestnek. Vajjon van-e valaki, a ki az „ujpesti hatosokról” nem hallott? Valamikor a fővárositolvaj világ buvóhelye volt Ujpest, mig rendet nem csinált a rendőrség. Utonállások, betörések napirenden voltak. Ma azonban Ujpest békés, csendes város, mely egész joggal Budapest folytatásának képzelheti magát. A rendőrség dolgát nem szaporitja tulságosan és rendőri „szenzácziók” nem igen teremnek ott.

Egész kivételesség számba megy tehát, hogyr a rendőrség Ujpesten épp a mult héten veszedelmes betörőt fogott el. Olyan embert, a ki urból lett betörővé. Szinte, még suhanczkorban van, de máris változatos mult fekszik mögötte. Müszaki rajzoló volt nem is oly rég Kuliszeki Tibor. Mogorva, elégedetlen fiu, a kinek sehogy sem volt innyére az a megfeszitett munka és sovány díjazás, a mi egy Erzsébet-köruti automobil részvénytársaságnál kijutott neki. Autón járt a gazdája, autó berregett és száguldott előtte, ő mégis csak gyalog mehetett haza este hivatal után messze Budára.

Egy napon, mikor épp elmenőben volt, befordult egy autó. A soffőr leugrott és magára hagyta a kocsit. Egy gondolat, egy ötlet: Tibor felugrott rá s a másik perczben már vigan robogott vele. Szép, gyönyörű ut volt. Egész Erzsébetfalváig kocsizott ki szédítő iramban az uri alkalmatosságon ....aztán otthagyta az ut porában. Neki a nagy világnak! Abba a sötét oduba: a hivatalba ugyan már vissza nem megy. És Kuliszeki Tibor azóta betörő lett. Nem kereste czimborák társaságát. Egymaga tört be. Keserüségből, gyülöletből. Mint a ki unja életét, de majd csak akkor végez vele, ha muszáj.

Bejárta az egész Dunántult. Pápán egy színházba tört be, Váczott egy honvédtiszt lakására, végre Ujpestre vetődött, hol háromszor egymásután tört be. Közbe ravaszkodni próbált: munkát vállalt. Még fát is vágott. Javában fürészelt egy ujpesti ház udvarán, a mikor megpillantották a detektívek, de rögtön vissza is vonultak óvatosságból.

Az egyik detektív tehát, a ki napszámosnak volt öltözve, odament a fával foglalatoskodó emberhez s érdeklődve nézte. - Szép fa! - mondta müértőleg. Ha elvégezte, segíthetne nekem is, mert látom, hogy érti. Megfizetném.
Ezzel megindult a társalgás. A detektív mindinkább a delikvens közelébe férkőzött, egyszerre csak a gyanutlanra rávetette magát, s ugyanakkor a többi detektív is előrohant. A betörőt így csakhamar lefogták, bár hogy erőlködött. Az elővigyázat jó volt, mert töltött revolvert S élesre fent tőrt találtak nála. Előkerült azután a zsebéből egy csomó lopott ékszer s egyéb holmi, melyeknek gazdáját keresi a rendőrség. Ezért is adja ki a betörő fényképét. Meg kell állapítani, hol és merre járt. A betörő ugyanis konokul hallgat.
- Kár utána járni ! - mondja - velem nem mennek semmire. Én ugyis megszököm. Engem nem lehet zárva tartani, vagy belehalok. Ha nem ugy lenne, maradhattam volna hivatalnoknak is …
A mint ebből a nyilatkozatból kitetszik, ez a betörő csakugyan nem volt való hivatalnoknak.