Sötét és nyirkos kapualjban, a melynek nyomora felett egy meztelen gázláng vergődik, mint megkötött fehér pillangó, ott vettem a Legjobb, Legújabb és Legteljesebb Szerelmi Levelezőt tíz krajczárért. Párisban a Quai Voltaire agg könyvészeinek végtelen sor ládái előtt bizonyára nemesebb hangulatban flangéroz az ember, de engemet néha ez a kapualj is maga alá húz s elérzékenyülten nézegetem a felfordított nagy ferslógra kirakott czifra és nyomorult irodalmat, s a kereskedőjét, egy szegény vén zsidót, a ki a két kabátujját egymásba bujtatva sétál a ferslóg körül a hűvös őszi délutánon.

Miket árul? Százesztendős Jövendőmondó, Legújabb Egyiptomi Álmoskönyv, Paprika Jancsi a mennyországban, Florenz és Lyon, A tengerfenék réme, Mit írjunk Képeslapokra, Névnapi és születésnapi köszöntők, Szerelmi Levelező, Rózsa Sándor a puszták királya, Bűvészet Könyve, Kóser Adomák, Árgirus Királyfi, A szénégető titka, Nick Karter a nagy detektív, Kossuth Naptár, Ámor csintalanságai...

Szeretném a Szerelmi Levelező tíz krajczáros füzetének a czímlapját lerajzolni önöknek, primitív színnyomatú czímlapját, a melyen piros rózsákból összefonódott betűk adják a füzet czímét, a betűket zöld levelek füzére hizelgi körül, a lap sarkaiban kiterjesztett szárnya fehér galambok szállanak, csőrükben piros pecsétes levelekkel.

A fedél közepén, égő szív alatt, egy kis padon andalító virány közepén egy szép nagysád meg egy gigerli foglalnak helyet, a gigerli rózsát tart a kezében, s a nagysád felé fordulva ép felajánlja neki a virágot, a szívével együtt, a nagysád lesüti édes, kifejezéstelen szemét s kezeit keblére kulcsolja. Ajkáról lecsuszott a rányomtatott piros festék az állára, a haja zöld, ellentétben a gigerli lilaszínben nyomott fürteivel….

Oh és a levelek, a melyek a szerelem változatainak megfelelően csoportosítva következnek egymásután a Szerelmi Levelezőben: az ismeretséget kötő levelek, a vallomások, a találkát kérő levelek, a jegyesek levelezése, a szemrehányó levelek, féltékenységi levelek, csalódottak levelei s lemondó levelek mintái.

Igen tisztelt Kisasszony! Tisztelt N. úr! Büszke Istennő! Kedves N. úr! Édes Etelka! Kedves Imre! Imádott Juliskám! Drága Károlyom! Forrón szeretett angyalom, Karolin! Drága vőlegényem, Mihály! Kedves Janka! Szívtelen Jenő! Tisztelt kisasszony! Elemér, csalfa szerelmem!

Olvassák el kérem a füzet első levelét, az „ismeretséget kötő levelek” első mintáját:
„Igen tisztelt Kisasszony!

A minap egy vidám leánycsoportot láttam menni az utczán. S e leánycsoportból, mondhatnám: , rózsacsokorból kiváltkép egy rózsa tűnt ki. És ez a rózsaszál kegyed volt, kedves Nagysád.
Nem bókolok én most. A színigazságot mondom. Annál igazabb ez, mert hiszen akkor láttam kegyedet először. Azelőtt világgyűlölő voltam s unalmasnak találtam az életet. Most imádom a világot s az életet gyönyörűnek találom. Ezt a nagy változást a kegyeddel való találkozás idézte elő lelki világomban.

Mióta először láttam kegyedet, mindig újra óhajtom látni s beszélni Nagysáddal. Ha ez lehetséges volna, nagy örömöt képezne szívemnek. Engedje meg tisztelt Nagysád, hogy szülői házánál tiszteletemet tehessem s magamat bemutathassam.
Kedvező válaszát dobogó szívvel várja:
N. N. „

A szerelmi levelező utolsó, 102. számú mintája így szól:

„Édes Janka!
A midőn eljegyeztem, égett bennem a szerelem, de három hónapi távollét megtanított rá, hogy az csak szalmaláng volt a mely immár teljesen eloszlott. Kérem, mentsen fel adott szavam alól. Érzem, nem tudnám oly boldoggá tenni, a menynyire Ön megérdemelné.
Ne nehezteljen rám!
Ottó.”

És az első meg az utolsó lap között a Szerelmi Levelezőben a szerelem egész szimfóniája, a verklinek s húzómuzsikának rikító naiv, s mondhatatlanul megindító hangjain. Mintha nevetve, sírva, karonfogva, ölelkezve, csókolózva, poklában forogva, elválva, arczát kezeibe temetve, boldogan merengve, s haját tépve, egymás karjaiba ájulva, a messziről kendővel integetve, s egymástól futva, s eltorzult vonásokkal szédelegve, vonulna el egy álombeli primitív s fantasztikus díszletű távol színpadon egy tarka szegénységbe öltözött végtelen népség, a Szerelmi Levelező népe. Milyen meghatóak és csudálatosak ők is, tanácstalan kis lelkükkel, neveletlen szívükkel, a kik ebben az ódon, olcsó füzetben keresgélik a szavakat végtelen érzéseikhez...

Szép Ernő.