Hauptmann 1862 november 15-én született a porosz-sziléziai Obersalzbrunn fürdőhelyen, a hol apja, Robert Hauptmann a Porosz koronához czímzett előkelő szálló tulajdonosa és a herczegi fürdő bérlője volt. Gyermekkorában tehát jó módban nevelkedett és bátyjaival együtt a boroszlói városi reáliskolába került.

Nem volt jó tanuló és nem tudott soha életében az iskola szelleméhez alkalmazkodni. Bátyja, Karl Hauptmann, a ki a mai német irodalomnak szintén érdekes és számottevő alakja, annál buzgóbb tanuló volt.

A hetvenes évek végén azonban apjuk anyagi helyzetében hirtelen szomorú fordulat állt be. A derék obersalzbrunni szállodás arra kényszerült, hogy negyedmillió márkás birtokát teljesen átengedje jelzáloghitelezőinek. Az anyagi romlásból mint egészen szegény ember került ki és csak nagynehezen tudta megkapni a helybeli vasúti vendéglő bérletét.

A csapás leginkább Gerhartot érte, a ki mint a legfiatalabb, még alig hogy iskolába kezdett járni, még bátyjai már túl voltak tanulmányaikon. A kis Gerhart a szülei nyomorúsága miatt gazdag rokonaihoz került, a hol tanulás helyett minden idejét a szabadban tölthette. Vallásos emberek nevelték föl és ennek a családi miszticzizmusnak mély nyomai vannak költészetében.

Gerhartban korán ébredezett művészi hajlama, de nem az írás, hanem a szobrászat művészete szerint. Károly bátyja, a ki maga is poétalélek volt, szárnya alá vette az öcscsét és keresztül vitte, hogy Gerhart a boroszlói művészeti iskola növendéke lett.

Ott sem bizonyult jó tanulónak, de legalább elért annyit, hogy e művésziskolai tanulmányai alapján a szász nagyherczeg különös kegyelméből a jenai egyetemre iratkozhatott be „studiosus historiae”-nak.

Jénában kezdett megnyílni a fiatal költő előtt a világ és ott kezdte a maga szorgalmából pótolni azt a mit az iskolában elmulasztott. Ehhez még hozzájárult egy földközi tengeri útja is.  Ez az utazása Rómában végződött, a hol a szobrászatban akart megerősödni és műtermet bérelt. Ott dolgozgatott mindaddig, míg súlyos betegségbe, tífuszba nem esett. Halálos veszedelemben forgott az idegenben, de mint odaadó és hűséges ápoló ott volt mellette a menyasszonya, Thienemann Mária, a ki megmentette az életnek.

Hauptmann mint lábadozó beteg Rómából visszakerült Németországba, még pedig egy Hohenhaus nevű falusi kastélyba (Hohenhaus bei Zitschewig in der Lösnitz), a hol hét árva német várkisasszony várta a hét mesebeli lovagot, a ki megszabadítsa őket.

És a csoda részben teljesült, mert a következő évek folyamán mind a három Hauptmann testvér a hét árva Thienemann-leány közül választott feleséget. Gerhart l885-ben vezette oltárhoz, Thienemann Máriát.

Az ifjú pár Berlin közelében Erknerben telepedett le, a hol négy évig laktak és ezalatt három fiuk született. Erkner nevezetes hely Hauptmann életében. Innen járt be Berlinbe az egyetemre, a hol buzgón hallgatta a hírneves professzorok előadásait és itt látta vendégeiül a berlini irodalmi és művészeti bohémséget, a mely akkor egy „Durch !” czímü újító törekvésű egyletet alapított. Itt került először érintkezésbe azokkal, a kiknek később prófétájuk és vezérük lett.

A nagy dátum Hauptmann életében az 1889. esztendő tavasza. Ekkor egy kicsit a Shakespeare stratfordi szökésére emlékeztetően ott hagyta családját falun és egyedül ment Berlinbe, hogy szerencsét próbáljon. Arno Holz és Johannes Schlaf írók társaságába jutott, a kik akkor a „naturalizmus” jel szavával csináltak irodalmi forradalmat.

AZ Ő hatásuk alatt írta meg Hauptmann első jelentős művét a Vor Sonnenaufgang czímű sziléziai parasztdrámát. Theodor Fontane, a nagyemlékű költő és kritikus, elolvasta az ismeretlen ifjú költő könyvét, lelkesedéssel üdvözölte és felhívta rá Otto Brahm figyelmét, a ki akkor a párisi Antoine mintájára irodalmi színházat, a Freic Bühné-t alapította meg.

Hauptmann első darabja ezen a színpadon került színre 1889 október 20-án és a lárma, a vita, a mely heteken át kísérte a darabot, egyszerre nevet szerzett az Ismeretlen költőnek.  Ő azonban nem részegedett meg a váratlan sikertől, hanem visszavonult falura és megírta két családi tárgyu komédiáját, a Friedensfest-et és az Einsame Mensehen-t.

 

Mind a kettőt a Freie Bühne mutatta be először és előadásukat már nemcsak vita, hanem diadalordítás kísérte, a mellyel a berlini irodalmi ifjúság, a „naturalisták” vezérükként üdvözölték a szerény, szelíd, szőke, kékszemű költőt. És minderre még a Takácsok diadala is következett.

A czenzura üldözni kezdte a szocziális tendencziáju darabot, a mely a sziléziai takácsok 1840-iki forrongásából merítette témáját, de ezzel csak olajat öntött a világ meleg érdeklődésére. Egy hét alatt a Takácsok lett a világ legtöbbet vitatott és ennélfogva legtöbbször előadott darabja.

A következő két darabja vígjáték volt, az egyik a College Crampton, a tehetséges, de züllött bohém pompás megelevenítése, a melyet nálunk Ujházy alakítása tett emlékezetessé; - a másik a Biberpelz czímü a Kleist „Eltörött korsó”-jának hatása alatt született „Tolvajkomédia”, mely nálunk is színre került.

1893 nyárutóján készült el Hauptmann Hannele czímű mesejátékával, a mely addigi realizmusával szemben a miszticzizmus és szimbolizmus felé vitte a költőt. Következő darabja Flórian Geyer volt a mely meghozta a költő számára az osztrák Grillparzer-díjat ép a legjobb időben, mert ez lehetővé tette, hogy Hauptmann a luganói tó mellé költözhetett és ott befejezhette 1896-ban Die versunkene Glocke czímű mesejátékát a mely mintegy koronája mindannak, a mit addig alkotott. A német nyelvnek, a német versnek Goethe óta még nem akadt olyan mestere, mint az Elsülyedt harang Hauptmannja.

Az egyre fokozódó diadalok ez ifjú epopeiája után a megérés, teljes kiforrás, némiképp a meghiggadás mesteri korszaka következett el Hauptmannál. A sikerei már nem voltak olyan harsogók és csatazajszerűek, de annál mélyebbek és jelentősebbek. A kudarczai viszont nem voltak igazi kudarczok, hanem megszerezték számára az írók, az ítélők, a kényesebb ízlésűek rokonszenvét.

A Hannele óta Hauptmann még egy sereg drámával lépett a színpadra. Ezek közül a bélpoklos legendahősnek, Heinrich von der Aue-nek megrázó mondája (Der arme Heinrich, 1902) és különösen a gyermekgyilkos anyának, Rose Berndt-nek a drámája (1903) ismét a régi diadalmas Hauptmannt revelálták. Az Elga, az Und Pippa tanzt, aztán a Kőnig Karls Geisel, a Die Ratten, egy Die Jungfern vom Bischofsberg czímü vígjáték (1907) és Griselda (1909) alkotják még a költő e második korszakának drámai termését.

 

Egy Gabriel Schillings Flucht czímű szinműve, a mely már 1906 óta kész, a berlini és bécsi zajos premierek világa elől a költő kívánságára intim, úgyszólván baráti körbe menekült és az elmúlt nyáron volt a bemutatója Lauchstedt községben, Merseburg közelében. A legközelebb mult napokban adták elő aztán Berlinben.

Hauptmann irodalmi kincsesházát újabban két hatalmas, pompás, költői szárnyalású regénnyel is gazdagította. Az egyik Der Narr in Christo Emanuel Quint, a mely 1910-ben jelent meg, a másiknak Atlantis a czíme és az idei könyvpiacz ujdonsága.

A mi a költő csendes, elvonult és munkás életét illeti, 1891 óta darabjainak nagy részét Schreiberhauban és Agnefendorfban irta. A telet Grunewaldban, Berlin mellett, vagy Blasewitzben, Drezda mellett szokta tölteni.

1904 szeptemberében Hauptmann elvált első feleségétől és eljegyezte Marschalk Margit volt színésznőt a ki a Versunkene Glocke Rautundelein tündérének alakjára inspirálta. 1907 óta a telet az olaszországi Portofinóban szokta tölteni családja körében és különösen Benvenuto nevű kedves kis fia társaságában. A Nobel-díjra már régóta emlegették jelöltként a legutóbb akkor is, a mikor Paul Heyse nyerte el a világ legnagyobb irodalmi stipendiumát.

Az elismerés, a melynek melege most feléje árad és a melyre a legnagyobb költőnek is szüksége van, bizonyára jobban fogjuk megihletni mint a pénz, a mely már többé nem érkezik azzal a régóta várt, lelket fölszabadító jótéttel, mint a Grillparzer-díj, a mely annak idején lehetővé tette számára a Versunkene Glocke megszületését.

 

Sz. Gy.