A rágcsálók között körülbelül a legnagyobb a hód, ez a művészi hajlamú építő állat, a mely őskori állat, valaha számos nemzettséggel élt a föld szinén, míg ma már csak egyetlen nemzetsége tartotta fenn magát, s ez is kihalófélben van.

Bizonyos, hogy sok száz évvel ezelőtt hazánkban is bőségesen tenyészett a hód, a Duna és Tisza között. Erre vall több helynevünk : Hódmezővásárhely, Hódság stb. A kultúra terjedése azonban hazánkból már régen kiszoritotta. Igen gyér számban van még manapság is Oroszországban, Norvégiában, a Rajna alsó folyása mentén, az Elba középső folyása mellett és nagyobb számmal Észak-Amerikában. Csak oly tájakon marad meg, a hol nem igen üldözik.

Ez a zömöktestü, furcsa, esetlen állat, a melynek hossza 80 cm., farka 30 cm., vállmagassága 30-40 cm. és sulya 30-401 kg. Hátsó lába ujjait uszóhártya köti össze, mert a hód élete nagyobb részét vizben tölti el és kitünő uszó és buvár. A szárazon ellenben ügyetlenül mozog. A hátsó lábának második ujján két karma van. Farka széles, lapos s pikkelyes. Bundája sürü, selymes gyapjuszörből és ritkás, hosszu, vastag és fényes nemezszörből áll. Vésőformáju erős metszőfogai messzire kinyulnak az állkapocsból. Hasa alsó részén kivülről nem látható zacskója van, a hódzacskó, a mely a kenőcsszerü, erős illatu kesernyés izü hódpézsmát termeli.

Lakott vidéken a hód is egyszerüen földalatti üregekben él és eszébe sem jut várakat épiteni; de a hol nem zavarják, ott valóságos várakat épit. Csaknem három méter magas halmokat hord össze vastag dorongokból. A fa anyagát a közeli fákról rágja le és hántja le és ezzel táplálkozik is. Ősszel a folyam partjáról kotort földdel és iszappal fedi be a halmot. Sütőkemenczéhez hasonlitanak ezek a várak s a hód nem lakásul, hanem menedékhelyül használja őket, ha magas vizállás kiszoritja őt üregeiből.

Az épitményeknek egy vagy több bejáró folyosójuk van. Valamennyi folyosó szája a víz szine alá esik. A folyosók a víz szine fölött elterülő katlanba vezetnek; a mely forgáccsal gondosan kibélelt lakószoba és hálóhely. Maguk a várak, mint már emlitettük, lehántott fadarabokból és faágakból, földből, iszapból és homokból összehordott vastagfalu halmok.

Ha folyó vagy patak, a melybe a vár folyosói vezetnek, nem elég mély, a hódok hosszu és magas töltést emelnek, keresztül a vizen, a melylyel a vizet megduzzasztják s a gát fölött valóságos nagy tóvá gyüjtik össze. Néhol, Kanadában, egy-egy ilyen gát 150-200 méter hosszu, 2-3 méter magas és több méter vastag. Ugy készül, hogy czombvastagságu czölöpöket függőlegesen bevernek a hódok a fenékbe, s a czölöpök réseit iszappal és vékonyabb ágakkal kitöltik.

A hód annyira ragaszkodik telepeihez nemzedékek során keresztül, - ha csak erővel el nem üzik ősi helyéről, - hogy itt-ott több száz esztendős és még ma is használt hódvárakra is bukkantak már a kutatók. Napnyugta után kibujnak a hódok üregeikből s hangos füttyszóval és nagy zajjal belevetik magukat a vizbe. Pompás uszók, de még aznap éjjel mindig visszatérnek váraikba. Néhány czentiméter vastag ágakat egyszerre leharap a hód, a fákat pedig ugy dönti ki, hogy a törzsét köröskörül s azután különösen a folyó felöli oldalán addig rágja, míg a törzs kidöl s a folyó felé billenve a vizbe zuhan.

Legjobban a nyárfát, füzet, nyirfát és körisfát szereti felhasználni; de tölgyet is kidönt. A kidöntött fát először is megfosztja ágaitól, azután tetszés szerinti darabokra vagdalja s ezeket czölöpökül használja. Az ágakat és galyakat inkább a vár falaiba épiti bele. A hódok igen gyorsan végzik a fák kidöntését, ugyszólván perczek alatt, s azután fogaik segitségével hurczolják a vizbe a fadarabokat. Voltaképpen a nőstény az igazi épitőmester, a him inkább napszámos csak és az anyagot hordja. Fák kérgével, lombbal és rügyekkel táplálkoznak.

A him és a nőstény nagyon gyöngéden szokott ölelkezni egymással. A nőstény száraz lakásában 1, 2 vagy 3 szőrös, de még vak kölyköt szül. Egy hét mulva a kicsinyek szeme kinyilik, s anyjuk ekkor már magával viszi őket a vizbe. Vagy másfél évig kitartanak a kicsik az anyjuk mellett. Érdekes, hogy a szoptató nőstény kiveri a himet a lakásból, ugy hogy ez nappal is a szabadban tanyázik és szundikál.

A hódbőr drága és keresett prém. Farkát kitünő csemegének tartják. Minthogy pikkelyes farka miatt a hódot valaha a halhoz hasonló állatnak tartották, a katolikus egyház a hódfarkat felvette a megengedett böjti eledelek közé s ezzel nagyon előmozditotta a hód kipusztulását. Több helyütt megpróbálkoztak a hód mesterséges tenyésztésével is, de az orvvadászok kapzsisága miatt a tenyésztés seholsem sikerült kellőképpen, igy hát ugyszólván mindenütt abbahagyták.