A munkásság vagyona

1912 | Március

Nincs egy teremtett lélek ebben az országban, a ki csak álmodni merte volna valaha, hogy tíz év alatt a munkásság segítő pénztára nyolcz és fél millióra fog szaporodni. Azt meg épen nem lehetett gondolni ezelőtt húsz évvel, hogy a gazdasági munkások és cselédség részére országos törvénnyel olyan intézmény fog felállítódni, a mely tagjainak haláleseti segélyen, kiházasításon felül öreg korra nyugdíjat is fog biztosítani.

Hiszen a mi hazánk, Németországtól eltekintve, a hol a kötelező életbiztosítás terén a legszélesebb körű gondoskodás mutatkozik az egész világon, megelőzte ezzel a törvényével az összes nyugati, művelt országokat. Megelőzte ezzel a nagy czélokra hivatott segítőpénztárral, mert míg más nemzetek csak arról gondoskodtak, hogy a gépeknél dolgozó, mezőgazdasági baleset ellen biztosítva legyenek, (Amerika még arról sem gondoskodott) addig minálunk baleset ellen kötelezően gazdája részéről biztosítva van minden cseléd.

A gazdasági munkás pedig egy koronáért részesül a biztosításban, ezenfelül minálunk a földmívelő, legyen akár cselédi sorban, akár a maga gazdája, öregségére rendes nyugdíjat biztosíthat magának. Épenséggel nem kell szégyenleni magunkat idegen országok előtt, mert nálunk a törvényhozás, a támogatásra érdemes gyöngék érdekében gyönyörű intézményeket létesít.

Ezek elseje a gazdasági munkáspénztár, mely immár oly sok ezer ember sorsát a leggyászosabb időben gyöngéd, szerető kézzel változtatja. Évenként 9000 ember kapott a múlt évben gyógyítási segélyt, ezenfelül rokkantsági díjat mindaddig, a míg kereső képes nem lett újra. A múlt esztendőben csak gyógyító szerekre a bajbajutott 9,251 tagnak 383,149 koronát fizetett ki. 100,000 koronát bőven meghaladta az az összeg, a melyek rokkantsági segélyben osztattak ki.

Halottja is 473 volt a pénztárnak, a kiknek hátra hagyott özvegyei egyenként 400-400 korona segélyt kaptak. A pénztár igazgatósága azt a tapasztalatot tette tíz év alatt, hogy ez a summásabb segítség, legtöbbnyire újból való férjhezmenéshez segítette az özvegyet, a ki ekként gyermekeivel új családeltartóra tett szert.

És ha a segítő pénztár évenként négy millió koronát költ arra, hogy tagjainak a legsötétebb gondjait eloszlassa, a mellett néhány év során az állam és az alapítók áldozatkészségéből, meg a tagok befizetéseiből képes nyolcz és fél millió koronát kamatozóan a munkásság részére gyümölcsöztetni, bizonnyal csak az következhet belőle, hogy haladó idővel egyre izmosodni, lombosodni fog ez a pénztár, hogy a mostani százezrek helyett milliók hajthatják alá nyugodalmasan a fejöket.

Tudvalevő dolog, hogy ez országos segítő pénztárért az állam az egész vagyonával felel, ám a munkásságot mégis felettébb érdekelheti az, hogy azok a pénzek, a melyek az ő öreg korát biztosítják, hol kamatoznak? Annyit mondhatunk, hogy ezek a legjobb helyen, a legjobban gyümölcsöző állami és államilag biztosított papírokba vannak befektetve.

Így van a pénztárnak magyar koronajáradékja, hitelszövetkezeti kölcsönkötvénye, földhitelintézeti záloglevele és oly féltő gonddal kezelik ezt a nagy czélokra hivatott közvagyont, hogy soha egy perczre senkinek sem lehet aggodalma, hogy akár egy fillér is itt elvesszen.

50,000 családos ember íratkozott eddig be önszántából ebbe a pénztárba és biztosított magának nyugdíjat. Ne higyjük, hogy valami nagypénzű emberek az illetők. Napszámosok, erdei munkások javarészben. És még sem sajnálják és mégis elspórolják maguktól azt a hetenkinti befizetésre szükséges 20 fillért, bizonynyal azért teszik, hogy öreg korukra ne szoruljanak kegyelemkenyérre.

Szép példát mutatnak ezek a gondokkal küzdő, családos emberek és a magyar nép előrelátását dicséri, hogy napról-napra több követőjük akad.