Dtum
Login with Facebookk
1912 | Május

A legujabb erőforrás

Ki tudja, hogy a jövő embere nem fog-e mosolyogni a mi gépeinken s csodálkozni azon, hogy ezekkel a gépekkel erőt tudtunk elővarázsolni. A mi mai erőgépeinknek jellegzetes tulajdonsága az, hogy csaknem kétszer annyit nyomnak sulyban, mint a hány lóerőt tudnak kifejteni. Ez még a ritkább eset. A leggyakoribb, ha négyszerte nagyobb a sulyuk, mint a lóerők száma.

 

A motortechnika legutóbbi alkotásai természetesen mind arra törekszenek, hogy kisebb suly mellett nagyobb lóerőszámot lehessen elérni. Csak nemrégen emlékeztünk meg egy vidéki magyar feltalálóról, a ki olyan motort szerkesztett, a mely kétszer annyi lóerőt produkál, mint a mekkora a motor sulya. A gyakorlati kihasználásról még nem kaptunk hirt, ellenben Amerikából az a hir érkezik, hogy a magyarországi születésű amerikai mérnök, a világhirű Tesla Miklós egy uj gépet talált fel és ez az erőforrás egészen uj elvek alapján készült. Lóerőnkint csak kilencztized kilogramm a sulya s a hir szerint igen elterjedt már a gyakorlati alkalmazása.

 

A gép elve a folyadékoknak az a tulajdonsága, hogy anyagi részecskéikkel a szilárd testek felületeire tapadnak s az a törekvésük, hogy egymás között az érintkezés meg ne szakadjon. Ebből következik az, hogy ha olyan szilárd testet forgatunk, a melynek belsejében folyadék van elhelyezve, a belső folyadék nemcsak a most emlitett erőkifejtést idézi elő, hanem még a forgatás okozta czentrifugális (rögzitő) erő következtében is erőt fejt ki.

 

Ennek alkalmazását ugy végezte el Tesla, hogy készitett egy burkolatot, számos vékony korongból, a melynek egy nyilása van, ahol egy bizonyos mennyiségű folyadékot öntött az edénybe. A sok korong mind egy közös tengelyre van szerelve (az egész szerkezet a közölt képen jól megfigyelhető), a mely tengely azután forgásba hozható. Ha a szerkezet például szivattyuként működik, a külső forgatóerő következtében, a belső folyadék a röperő következtében nagy erővel igyekszik az egyetlen nyilás felé. Ha pedig forditva nagy nyomás alatt álló vizet, levegőt vagy gázt vezetünk be, a folyadék állandó sebességgel spirális alakban tör a nyilás felé.

 

A gép a legnagyobb erőt akkor fejti ki, ha a forgó burkolat hatályos sebessége fele a folyadék sebességének. A gép különösen gőzturbinák uj rendszerü szerkezetére nézve bir a legnagyobb értékkel. Nem kell egyebet tenni, mint még egy nyilást alkalmazni a burkolaton, a melyeket a szükséghez mérten nyitni és zárni lehet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98