A Hochewartén.

Nincs türelmesebb nép a bécsinél. Ha Budapesten szorítanak be 12000 embert egy pályára, a melyen legfeljebb 6000 részére van hely, és emellett csak elvétve leste el egy-egy mozzanatot, még a rombolásra is kész. A Hochewarte népe azonban nyugodtan elviselte az óriási szorongattatást s boldog volt ha látott egy-egy akciót.

A Sporthírlap közönsége már 1/2 3-kor a pályán volt és így rendben tudott elhelyezkedni. A várakozás unalmát a 39-ik gyalogezred zenekarának muzsikája és az Appoló szinház felvételei üzték el.
Négy óra előtt nagy Hocholás tör elé, s pályára repül a labda, megjelenik Schlosserral az élen a magyar csapat.
Még berreg az Apolló mozigépe, s bevonul fehér dreszében az osztrák csapat is.
Még egy percnyi szünet, Studnicka és Károly sorsolnak a helyválasztásért. Hátban a nappal állt fel a magyar csapat, Studnicka Fischeához tólja a labdát s megkezdődik a játék.

A csapatokról és a játékosokról.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy az első félidőben a magyarok voltak a jobbak, a másodikban az osztrákok. Tisztázzuk azonban azt is, hogy az osztrákok fölénye ebben a második félidőben megsemmisítően nagy volt.

Míg a magyarok fölénye abban nyilvánult, hogy szép mezőnyjátékkal a kapuig felnyomulva a támadások nagyobb részét vitték és hellyel-közzel hosszabb ideig a saját térfelükre szorították az osztrákokat, addig az osztrákok a második félidőben, percekre odaszegezték a magyarokat a kapujokhoz és veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket teremtettek. Az első félidőben Bodnár és Kertész I. egy-egy ágyuszerü lövést küldtek a kapura.

A második félidőben azonban kapu lövésre sem került sor. Noll Payer egy szabadrugását és egy hátraadott labdát kivéve, nem fogott labdát. Viszont az osztrákok számtalanszor lőttek a kapura. Labdáik hajszálnyira a kapu mellett mentek el, vagy Domokos kezébe kerültek.