Ezek a conference-ok valóban fényesen beváltak. Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt, Sebestyén Károly és Ruttkay György, Hevesi, Váradi, Ábrányi, csupa sajátos hang, nyelv, fölfogás, sajátosságokban mindegyik értékes, kedves ráadás a drámai élvezetre. Shakespeare darabját e sorok írója vezette be. Az összes conference-okat közölta a Budapesti Hírlap.

Valamennyi est között ujság és különösség dolgában a legérdekesebb az volt, melyen Pathelin mestert és A bizalmatlant láttuk. Minkét előadást Hevesi Sándor nagy szakértelemmel és szeretettel rendezte, bevezette, ő tőle származik Pathelin fordítása (megjelent a Magyar Könyvárban) és A bizalmatlannak szövege. Pathelin mestert eddig nem láttuk a színpadon, Bécsben meg is bukott, nálunk nagy hatást tett.

Ha vidámságát nézem, akkor bohózat a javából, ha a személyeket figyelem, akkor kitünően megfigyelt típusokat ismerek meg, ha a kompozicziót vizsgálom, elsőrendű drámai tehetség jelenik meg előttem. Az az ismeretlen szerző, ki e munkát a XV. század második felében írta, nagyszerűen tudott mulatni, személyeivel labdázni és a közönséget mulattatni.

Még újabb volt a Bizalmatlan, egy példánya a Commedia del’arte-nek a XVIII. századból. A C. d. A. tulajdonkép nem egyéb, mint rögtönzött dráma, melynek alaprajza, vázlata adva van, de szöveget maguk a szinészek rögtönzik. Ennek a szövegét Lessing közli az Entwürfe ungedruckter Lustspiele des italienischen Theaters a Theatr. Bibl. IV. Stückben 1758, (Hempel-féle kiadás XI. 1. 795 1. ) ezen a czímen Le défiant három felvonásban Ch. An. Coypel-től; először játszották 1718. jul. 10.

Lessing franczia forrásokból merített, a mint általában csak a Párisban játszott ilynemű daraboknak tervrajzait adja. A Mercur közölte őket, azután a Histoire des Théátres de Paris stb. végül ki is osztották őket röpke lapra nyomtatva a közönségnek, mint pl. most a Magyar szinpad közli a „szövegeket.” Magát a darabot Ch. A. Coypel szerzette, a király „első festője” a párisi festészeti- és szobrász akadémiának igazgatója, szabad óráiban szinműiró, a franczia és drámai tervezetek készítője az olasz színpad számára.

A szöveg, melyet Lessing közöl két lap, ebből kellett Hevesinek a szöveget készítenie, mert hiszem, hogy a szöveggel még szabadabban bántak és bánnak, mint a klasszikusokéval, valószinűnek tartom. Miért respektálnák ép ezt a szöveget, mikor az értékesebbel is szabad prédaként bánnak?

A Comm. d. A. életföltétele, hogy a karakterek meg legyenek állapítva, különben a szinész rögtönzésének nincsen kellő alapja. A Com. d. A. hosszú fejlődésnek lehet az eredménye, melynek folyamán állandó karaktermaszkok alakulnak ki; ezeket a közönség ismeri, meghatározott várakozásokat fűz hozzájuk és a szinész is tudja, mit kelljen mondania.

A czirkuszból ismerjük a dummer Augusztot, a ki ma is rögtönöz, Shakespeare előtt a clown is rögtönzött és rendesen semmi összefüggése sem volt magával a darabbal. A C. d. A. is ily állandó alakokkal dolgozott. Maga a bizalmatlan: Lelio; leánya Flaminia, ez a szerelmes naiva, Paulalon is fix alak, itt Lelio öccse. Mario a hű szerelmes, Violette a szobacziczus, Arlequin Lelio hunczut inasa, Scapin is inas, az is hunczut, Pierrot Scapin paraszt rokona (fehérre mázolt arczczal.) A legtöbb név hires szinész neve volt, ki az illető alakot megalkotta.

Egészben az előadás igen érdekes volt, habár kifogások is tehetők. A C. d. A.-nak igazi rögtönzésnek kell lennie, a mihez nagy gyakorlat kell és a közönségnek is ráneveltsége. Hatalmas jókedv is kell hozzá, bohózatos lendület és a közönségnek az a magatartása, mely annyi, mintha maga is részt venne a játékban. Ebből persze sok hiányzott.

Minthogy nem igazi rögtönzés, annyi mint mai izléssel írt régi komédia, a mi koczkázatos vállalat. De a szinészek kitettek magukért és jó rokokkó tónusban játszottak, majdnem úgy, mint a porczellánbábuk, melyeket, drótokon mozgatnak. Főleg Gál Gyula volt stílszerű és kedves, Váradi Aranka pedig igazi porczellánbaba volt, mosolygó, kényes, ritmikus muzsikára tánczlépést lejtő. Nagy Ibolyka pompás Colombiát produkált, a többiek is igen jók voltak.

Shakespeare Sok hűhó semmiért-je igen kedves fogadtatásra talált a Nemzeti Szinházban. Az a régi mese, hogy az ártatlan leányt elrágalmazzák vőlegénye előtt. a ki azután igazi renaissnace brutalitással az oltár előtt eltaszítja, mire a leány elájul, holt számba megy és később mikor ártatlansága kiderül, ujra megjelenik – a mai izlésnek keveset mond. Shakespeare kora rajongott az ilyenekért.

Nem igen tudom, miért nem szeretjük ezeket. Ma a névtelen levelek több bajt okoznak, mint az ártatlan olvasó – ha ugyan e tekintetben sok ártatlan van! – képzelné. Az ilyenek földerítéséhez ma is csodák vagy Sherlok Holmesek kellenek. A külömbség nem nagyon nagy. Szóval nem tudom, miért vagyunk oly hűvösek ezek iránt.

De a darabban van egy másik szerelmes pár: Bencze és Beatrix, a kik restellik szerelmüket, a nő szeméremből, a férfi henczegésből, ennélfogva rejtegetik, a szóharcz tüskés mezét öltik, folyton veszekednek, végül pedig, mihelyt lehet, levetik a mezt és átengedik magukat szerelmüknek.

Ez a rész oly bájos, kedves, finom, hogy a mai közönséget is, mint annyi mást előtte, elragadta. A clownok is kitesznek magukért és végül oly jó kedv terjed ele a nézőtéren, hogy akár bukfenczet hányhattunk volna, ha lehetett volna. A veszekedő párt Pethes és Paulay Erzsi elragadóan játszották.

Gyönge és feltámadhatatlan darabnak bizonyúlt Tóth Kálmán műve: A nők az alkotmányban. A becsvágyó uriasszony, ki férjét képviselőség vállalására csábítja; iparlovagoknak felül, kik férjét behálózzák és majdnem tönkre teszik.; ki leányát ép az iparlovagokhoz akarja erőltetni és végül nagyobb károsodás nélkül kigyógyul elvakultáságból – rendkivül fakultnak tetszett, bár Rákosi Szidi nagy maesztriával játszotta.

Meglehet, hogy mi voltunk kisség fásultak az elvirágzott virág hervadt bájai iránt. Hiszen magunk se becsüljük túl a magyar képviselőt, mégis rosszúl esett, hogy a szerző oly térbe helyezte, melyből először a levegőt kiszivattyúzta, melyet azután minden oldalról elzárt, hogy valahogy a világ képe ne lássék benne. Levegő és perspektíva hiányzik ennek a darabnak. Kisfaludy Károly bizony óriás Tóth Kálmánhoz képest, habár a divat Kisfaludy idejében nekünk primitívebbnek tetszett. De ebben a primitivitásban igazi élet lüktet, Tóth Kálmán műve nagyon papirosszagú.

Alexander Bernát