Ha már minden ugy törtet a modern felé szinte mohó, beteges vágygyal, szinte rossz néven sem szabad venni a nagyérdemü tolvaj- és rablóczéhtől, a mikor az is mindenképpen modernné igyekszik lenni.

Nem modern ember! – vágják rá fitymálva sokszor egyik vagy másik emberre, a kinek ostoba voltát vagy rövid látókörüségét enyhén akarják megbirálni. Már pedig az ostobaság s szük látókör halálos bün a bün világában is, mely ma mindig megbosszulja magát.

A nem modern tolvaj nem tud kiemelkedni a közönséges csirkások sorából és vesztére tulontul talál megismerkedni a leleplezések kellemetlenségeivel. Egész természetes folyomány tehát, hogy a tolvajgárda szintén mind fokozottabban igyekszik kihasználni a maga czéljaira a modern vivmányokat, elsősorban a technika találmányait.

Így került bele a modern gonosztevő fegyvertárába most már igazán aggodalomkeltő, félelmetes módon az autó, a hogy azt a vér és halálba fuló izgalmas párisi apacshősködések rendszerré tették. És szinte rettenve kérdezzük magunktól: vajjon nem fog-e nemsokára mi közénk is benzinfüsttel és revolvergolyók süvitésével berobogni a nyugati kulturának ez a legujabb produktuma? Az automobil merényletek nem fogjak-e nálunk is dilettáns, de elszánt utánzókra találni?! Bizony nem is oly valószinütlen.

Sehol jobban nem hódit az utánzás vágya és mestersége, mint a bün világában. Csak egy a szerencse. A párisi automobilrablók és gyilkosok mit nyertek ötletességükkel és hősködéssükkel?! Ugy rájuk vetette magát a rendőrség s az egész fegyveres hatalom, hogy zsákmányuknak nincs mit örülniök. A vezér nyomorultul elpusztult, társai pedig bebörtönözve. Nem lehet nagy gazságokat nagy koczkázatok nélkül csinálni s ez bizonyára kedvét fogja szegni honi tolvajsportköreinknek is.

Tehát még sem kell félni. Különben is az autó nálunk még nem közlekedési speczialitás, nem ugy mint Párisban, Francziaországban. Könnyebben lehet rendet, ellenőrzést tartani. Erkölcsi bizonyítvány nélkül nincs sofförködés. Mi tehát csak maradhatunk a kis zsebtolvajok apró, elvétve közepesre felnyuló betörőink mellett, kiket mégis csak rendszeresen nyakon csip a rendőrség s semmi okunk sincs attól félni, hogy a párisi apacsrémek nálunk is kisérletezni próbálnának. Ehhez egyébiránt teljes őszinteséggel szólva – s ez talán a legfontosabb érv is – mi tulságosan kisváros vagyunk. Még Budapest is.

Külföldön azonban, a hol az országutak csak ugy porzódnak a teméntelen autójárástól, még nehéz harczok lesznek. Az automobilrablók ugyanis eddig még tulságosan elvetették a sulykot. Erőszakoskodásuk, kegyetlen, szinte fölös vérontásaik általános felháborodást, izgalmat keltettek mindannyiszor, a rendőrségek tehát valóságos irtóhadjáratot inditottak ellenök.

Az állandó, igazibb veszedelem azonban majd akkor kezdődik, a mikor az erőszak helyét felváltja a furfang. Ha majd a tolvaj- s betörőkonzorcziumok egész szabályszerüen autót tartanak maguknak. Autón szökdösnek rendszeresen, vagy autón végzik üzleti utjaikat. Nemcsak a gazságaik elkövetését könnyitik meg, mint valami mozgó veszedelem, hol itt, hol ott felbukkanva, hanem elsősorban az üldözést nehezítik meg. Az autó gyors s az autóé minden országut, minden vidék.

A vasúti vonalak és állomások ellenőrzése és megfigyelése még csak megy valahogy, minden autónál azonban nem állhat rendőr, detektív. Féló, hogy egészen más, sokkal nehezebb elháritó s kifürkészhető módszerekre s furfangokra térnek át a bün gárdistái az autó jóvoltából, a mikor majd egészen a bün szolgálatába hajtják azt – s csak veszedelmes modern gonosztevők még ártatlan csirkefogók lesznek.

Mindig nehezebb s sulyosabb gondokkal kell így megküzdenie a rendőrségnek.