Ime egy vígjáték, a melyben alig akad, a mi végkép elavult. A viszonyok részint nem változtak, részint pedig könnyű és kifejező módon megrajzolva, ismerőseknek tetszenek. Gráczia és vidámság van a darabban, a mely elbájolja a közönséget. A Locandierát számos évvel ezelőtt Duse játékában láttuk. Fölötte vidám volt és nagyszerűen fölényes. Neki, az igazi nőnek, a ki ismeri hatalmát, nem imponáltak az urak, játszott velük, nem mint macska az egérrel, hanem mint macska a macskával.

Ligeti Juliska más hangnemben mókázott, inkább a szobaleány tipusának módjára, a mi nem ellenkezik a darab szellemével, csak nem oly győzedelmes tónus. De egységes és kedves volt. – Radó Antal, az olasz irodalom alapos ismerője, mint conferencier. nagyon alkalmas módon bevezetett bennünket a korba, az iró egyéniségébe, a vígjáték hangjába. Az egész est igen sikerült volt.

A cziklus befejezője Csiky Gergely, kinek Buborékok czímű vígjátéka nem nagyon hosszú pihenés után föltámadt. A közönséget kissé meglepte a darab, mely a most gyakran játszott Rang és mód-dal (Szigeti József) motivumokban és alakokban veszedelmesen megegyezik. A veszedelem Csikyt fenyegeti, kinek darabja nyilván utánzata a Szigetiének. Ő is oly családot mutat be melyet az asszony fényűzése és nagyravágyása a bukás szélére sodor és egy régi barát (Szigetinél rokon) nagylelkűsége végül megment.

Szigetinél a mentő pár: parasztsorban élő férj és feleség; Csikynél apa és fiú; ott a mentő a női jóság, itt a vidéki ember naivsága és a fiú szerelme. Szigeti mentő akcziója szebb, kedvesebb és minden sablonossága mellett is igazabb. Viszont Csikyben nagyszerű a tékozló asszony rajza. Az ember érzi, az az asszony végzetszerű kényszerűséggel olyan a milyen. Ha csak ő igazitaná a cselekményt, a darab tragikusan végződnék, Csiky a keserűbb és mélyebben látó ember, Szigeti a parasztos ember rajzában a nagyobb művész.

Csiky a modern élet vonásait is értékesíti; a tékozló nő egyik fia képviselő, de igen együgyü, roppant korrekt, szabóelegancziáju; tuczatszámra futkosnak az utczán, ha nem is épen mint képviselők; az ember megnevezhetné a boltot, ahol nyakkendőiket, mellényeiket s divatfelöltőiket vásárolják. Mind nagy angolok, természetesen. Az osztálytanácsost is ismerjük, a kit nem lehet ugyan megvesztegetni, de a kinek felesége ajándékokat fogad el a vállalkozóktól; a nő nem is sejti, mily horrendus dolgokat csinál.

Ma talán már tudja. A világ halad és a nők is tanulnak. Mondják, hogy ily asszonyok még kezdeményezni is tudják az ily dolgokat. De kissé csodálkoztunk, hogy Csiky, a technika mestere, mily szegényes technikai eszközökkel dolgozik. Ép ez a megvesztegetési ügy feltünően primitiv és nehézkes. Csakhamar megértjük azonban Csiky eljárását, a mely nagyon tanulságos. Az a technika mestere, a ki tudja, hol kell technika, hol nem. A drámában azonban a dolgokat kell nagyon valószerűen megcsinálni, a melyekre a közönség ügyel, a melyek neki fontosak.

A többieket nem is szabad részletező ügyességgel megalkotni, a mint a jó festő is különbséget tesz előtéri és háttéri alakok és dolgok közt. Példát mondunk. A darabban az apa megtudja, hogy leánya, a tanácsos felesége, ajándékokat, sőt kölcsönöket fogadott el. Ezeket a kölcsönöket mindenekelőtt vissza kell fizetni. Mennyi az a pénz? Ötezer forint. Sok pénz, de az apa megszerzi. Hozza a pénzt és átadja leányának. Nyilvánvaló, hogy a leánynak nem szabad azt a pénzt arra a czélra fölhasználni.

Ezt tudjuk, várjuk, szinte követeljük. Ekkor jó a kereskedő-segéd, hoz mindenféle selymeket, de hozza a számlát is, azzal a meghagyatással, hogy nem szabad a selymeket otthagyni, ha előbb nem fizetik ki a számlát. Ez a számla különben nem a leánynak szól, a kinél az ötezer forint van, hanem a leány anyjának. De az asszony meglátja a pénzt a leányánál, elveszi tőle és fizeti a számlát, a mely épen ötezer forint. Mindez nem nagyon valószinű.

Egy ötezerforintos számla, teringettét, az valami, azt nem küldik úgy mellékesen. Ha a legény nem akarja ott hagyni a selymeket, lehet más boltba menni, ezek a selymek nem kerülnek annyiba! De a közönség ezzel nem törődik. A közönség preparálva van. Mikor a segéd kéri a pénzt, a közönség gondolja: ha az asszony tudná, hogy a leányánál ép ötezer forint van, melynek rendeltetését nem ismeri, hogy rontana rá erre a pénzre. Csak meg ne tudja! De megtudja. Látja és megragadja. Ki gondolt most előzményekre, valószinüségre? Ez a jó technikus technikája. Mint a körképen: Az előtér igazi pázsit, fa, szakadék, kő, a háttér: rajt. Ilyen Csiky technikája.

Móricz Zsigmond kissé éles hangon beszélt Csikyről és a multról. Általános reflexióit azonban nyomtatásban nem közölte és így nem vitatkozunk velük, a szerző talán másutt bővebben közli felolvasását, melyből a tragédia és vígjáték különbségére vonatkozókat sem közölte a Budapesti Hirlapban. Nagyon papiasnak találja Csiky darabjait, a ki mindig prédikál valamit, ebben a darabban a tékozlás, nagyravágyás, léhaság ellen. Ez igaz, de azt nem hoznám kapcsolatba Csiky papságával.

Az irodalom fele prédikáló hangú és tendencziáju. Ibsen talán nem prédikál? Csiky korában az írók szerettek prédikálni, tanulták a francziáktól, a kik több ízléssel, de nem csekélyebb határozottsággal prédikáltak. Most sub titule realizmus undorító dolgokat hoznak színre. Ez nem okvetlenül értékesebb irány. Ezek a tendencziák kissé hasonlítanak a sétabothoz; az ember nem támaszkodik rája, a nélkül is tud járni, de megszokta. Ha nem érezzük a kezünkben, hiányzik. A kötélen a bot fontos, ott egyensulyozásra használjuk.

Érdekesebb, hogy Móricz még a megfigyelő képességet is kissé megtagadja Csikytől. Csiky csak szerepeket tudott írni a szinészeknek, de a szinészeket ismerte és a szinészek révén, a szinészeket át, megismerte az életet. Más azt mondotta volna, hogy Csiky mindössze szerepeket szabott szinészeinek testéhez, lelkéhez; Móricz szellemesebben és igazabban fejezte ki azt a gondolatot, átlátta, hogy a ki jó szerepeket tud írni, annak ismernie kell s szinészeket testestül, lelkestül, a ki pedig a szinészeket ismeri, az legalább egy darabot ismert az életből.

Én hozzá tenném, hogy a ki ismeri a szinészeket, az ismeri maga magát és a ki maga magát ismeri, ismeri az életet is. Talán ez az igazi igazság. Csiky jó megfigyelő volt, de kevésbbé értékes művész. Nem volt igazi stilusa, nem alkotott saját inicziativájából, legszivesebben nagy áramlatok sodrának engedte át magát.

Emberismeret, világismeret…! Egy csepp víz az egész eget tükrözi: Dickens a legszerényebb környezetben szítta magába világot átfogó tapasztalatait; a szem csak a külsőségeket látja, mint a szabók; a gazdag lélek előtt nyilik meg a világ, ha az a lélek egy kis szűk zúgba szorúl is. A fődolog: a művészi alkotó erő. Ennek a szikrájától gyúl lángra minden, ember- s világismeret, bölcsesség és tudás. Soha jó megfigyelő nem írt jó drámát; de minden jó drámaíró nagy megfigyelő volt a maga körében. Hogy mekkora és hol van az a kör, a körülményektől függ. „A lélek lát és hall és alkot egészen.”

Alexander Bernát.