A mily mértékben terjed a kultura, ugyanolyan arányban fejlődik – sajnos – az a társadalom is, a melynek tagjai a jog- és erkölcsi rend ellenségeiből kerülnek ki. Értjük ez alatt a gazemberek társadalmát.

A mennyire nehéznek mondják szinte közmondásszerüleg azt, hogy valaki a becsület utján megmaradjon, épp oly könnyen juthat be bárki abba a társadalomba, a hol oltárt emelnek a gonoszságnak és a hol az emberi ravaszságnak, találékonyságnak ezer meg ezer esetével találkozunk.

Lopni, csalni, másoknak a vagyonából élni, természetesnek találva azt, hogy az enyém és tied fogalmai állandóan hadilábon álljanak – körülbelül ezek azok a jelszavak, a mely körül egy egész társadalom csoportosul, olyan társadalom, a melynek tagjai olyanokból verbuválódnak, a kik bünös terheltség alapján, tehát velük született gonosz hajlamból válnak rosszakká, vagy pedig olyanokból kerülnek ki, a kik a nagy emberi társadalom letöröttjei, a kik szándékolatlanul, vagy kényszerből szorulnak ki a becsületes emberek csoportjából. Ezek azután szervezkednek, családokba verődnek, a hol egészen sajátos élet fejlődik, a melynek távolról sem a becsületes munka, a fáradságos dolog, az önmegtagadás a mozgató rugója.

A gonoszak társadalmába ekképp valóságos iskola, hagyományos szokás fejlődik ki, a melynek eredete visszanyulik régmult évszázadokra, de lépést tart a kultúra haladásával, vagyis: a mit a nagy emberi társadalom a haladás vivmányaiból a becsületes magán- és a magasabb közérdek hasznára értékesít, azt a gonoszságaik sikeresebbé tételére használják fel.

Vajjon kit ne háborítottak volna fel a párisi apacsok hihetetlen gonoszságai, a mikor a legmodernebb eszközökkel dolgozva, intéztek véres támadást a chantilly-i bank ellen? Automobil, ismétlő fegyver, a legmodernebb revolver, robogó vasut stb. mindezek kész eszközökké váltak a gonosz cselekedetek véghezvitelében.

Hogy mennyire külön társadalommá szerveződnek a gonoszak, arra érdekes példát szolgáltat az általánosságban ugynevezett „tolvajvilág”, a melynek titkos jelbeszédéről sokat hallunk, olvasunk és a melyről néhány érdekes felvételt mutatunk be olvasóinknak. A tolvajvilágban minden véletlennek látszó, de tulajdonképp szándékolt mozdulatnak megvan a maga jelentősége.

Avatatlan embernek ezek a mozdulatok természetesnek látszanak, fel sem tünnek, míg ellenben a tolvajvilág felkentjei ugy olvasnak ezekben a mozdulatokban, mint más a nyitott könyvben. Jelentősége van annak, ha a szemlére kiindult tolvaj valamely nyilvános helyen leülve, jobb kezével a saját jobb fülét megérinti.

Jelentősége van annak, hogy az illető a czigarettáját a jobb kezében tartja, vagy átteszi a balba, ha egyik-másik ujját behajtja, meggörbíti vagy babrál a mellénye gombjaival, forgatja az óralánczát. Szóval: nincs az a nem feltünő mozdulat, helyzet, a tolvajvilág ne tudna a maga hasznára fordítani, hogy megkönnyítse az idegen vagyon eltulajdonítását.

Titkos jelbeszédek által figyelmezteti egyik tolvaj a másik kollégáját, hogy ahhoz a szemben ülő urhoz ne közeledjék, mert annak sasszemei vannak, gyanut fog minden mozdulatra. Titkos jelbeszéddel adja tudtul, hogy ez, vagy az, a kit áldozatul szemelt ki valamelyik tolvaj, nem éri meg a fáradságot, mert nem hord magánál egy-két koronánál többet, a láncza nem arany és maga is csak hitelből él.

Ugyancsak észrevétlenül figyelmezteti a tolvaj társát arra, hogy amott egy titkos rendőr közeledik, hogy erre, vagy arra most távozott egy alkalmas ember, a kinél lehet valamit „keresni”, de fődolog a gyors munka, mert különben csütörtököt mondhat a vállalkozás.

Arról, hogy a tolvajok egyes házakat titkos jelekkel látnak el, a melyek figyelmeztetik az arra vetődő tolvajokat, hogy ki lakik ott és érdemes-e ott „dolgozni”, már közöltünk számos érdekes képet és czikket. Ennek az ismertetésnek keretében a tolvajvilág kétségtelenül érdekes jelbeszédeiről közöltünk egyet-mást.

A legérdekesebb a dologban az, hogy ezeknek a jelbeszédeknek titkos nyitjára csak ugy lehetett rájönni, hogy titkosrendőrök álruhában befurakodtak a tolvajvilágba, ott egy ideig ugy szerepeltek, mint teljesen megbizható „avatottak”, a kik segíteni látszottak a tolvajoknak némely vállalkozásban. E közben bizalmat keltettek és kilesték, hogy miképp érintkeznek egymással a tolvajok, minő titkos jeleket használnak a tolvaj urak, a mikor egymást figyelmeztetni akarják.