Törökország válsága
A helyzet Törökországban egyre válságosabb lesz, A szultán a hadsereghez kiáltványt intézett, mely nyiltan beismeri, hogy a tisztek követeléseket terjesztettek a szultán elé. E kiáltványt kihirdették a katonaság előtt, azonban a proklamácziónak épen az ellenkező volt a hatása, mint a mit tőle vártak. A szultán esküjökre figyelmezteti a tiszteket, s a politizálás abbahagyását és a parancsok tiszteletben tartását követeli tőlük.
Ezt a felhívást a tisztek nagy része kihivásnak tekinti. Az uj-törökök egyik vezére, Hakki bég a kiáltvány kihirdetése után felszólalt ugyan és elítélte azokat a tiszteket, a kik követeléseket támasztanak, de beszédét a tisztek nagyon ridegen fogadták, sőt határozottan elitélték.
A lemondott kormány helyébe a szultán julius 22-én kinevezte az új kormányt, a melynek Ahmed Muktár basa lett a feje. A kormány tagjai között van Kiamil basa, Nazim bég, Zia basa és a többi uj miniszter is többékevésbbé jelentékeny ember. Az uj kormánynak tehát van tekintélye; még csak az kérdéses, hogy ez a tekintély elegendő lesz-e az ország rendjének és belső békéjének helyreállítására?
Az albániai jelentések most még komolyabbak, mint valaha; ha mindannak, a mit Albániából táviratoznak, csak a fele is igaz, akkor a szultán valóban már a legutolsó pillanatban látott hozzá, hogy egy uj, tekintélyes és energikus kormány kinevezésével rendezze birodalmának belső ügyeit, mert az albánok állítólag már útrakészen voltak – Konstantinápoly felé. A szultán legutóbbi kiáltványának nem volt annyi hatása, hogy a forrongó Albániát lecsillapíthatta volna.
Valószínű azonban, hogy Ahmed Muktár kinevezése le fogja csendesíteni az albánokat. Az új nagyvezérről mindenki tudja Törökországban, hogy kedveli az albánokat, sőt azt is állítják róla, hogy önkormányzatot is kész volna adni Albániának. Ahmed Muktár kinevezése tehát alkalmas annak a bizalmatlanságnak a megszüntetésére, melyet az albánok a szultán iránt tanusítottak.
Azonban ennél nem csekélyebb fontosságu kérdés az, hogy az új kormány hogyan boldogul a hadsereggel? Ahmed Muktár állítólag meg tud egyezni a hadsereg vezetőivel is, mert ezek között nagyon sok híve, sőt sok rokona is van.
Az új kormány szándékairól e perczben még sokat nem tudunk; nem valószínütlen azonban, hogy Ahmed Muktár programmjában benne lesz – a törvényhozás föloszlása is. Az a katonai párt, mely a mostani parlamenti többséget létrehozta, megbukott, egészen logikus, tehát a török közvéleménynek az a kivánsága, hogy e pártnak a képviselői adják át a helyüket másoknak.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!