Még csak jó két hónap múlva lesz vége a parlamenti szünetnek, de két oldalról is gondoskodnak róla, hogy a politika most álló vizét be ne lepje a békanyál. Egyrészt a népgyűlésekkel dolgozó ellenzéki és szoczialista agitáczió kavarja a hullámokat, másrészt meg – a közös hadügyminiszter úr ő kegyelmessége.

Auffenberg Móricz lovag gondoskodott róla, hogy a kormányoknak ne legyen túlságosan teljes vagy kellemes a nyári pihenőjük se Ausztriában, se Magyarországon. A hadügyi vezetőség ime megint meglepetéssel szolgált a monarchia mind a két államának, olyan meglepetéssel, a melyet semmiképen se lehet kellemesnek magasztalni. Meglehetősen hirtelen és váratlanúl azzal a követeléssel állott elő a közös hadügyminiszter, hogy a tüzérség fejlesztése rengeteg új beruházást tesz szükségessé és erre a czélra nem kevesebbet követelt, mint egy negyed milliárdot, vagyis kétszázötven millió koronát.

Mind a két miniszterelnök: a magyar is, az osztrák is keményen ellene szegült annak, hogy a hadügyminiszter követelése teljes terjedelemében érvényesüljön. A Bécsben tartott közös miniszteri értekezleten erős harcz folyt a hadügyi érdekek és a népek gazdasági érdekeinek képviselői vagyis a hadvezetőség és a kormányok között. Az eredmény az, hogy Auffenberg Móricz lovag főként a magyar kormány kemény magatartása folytán nem kapja meg azt, a mit a hadsereg számára követelt. Lukács László miniszterelnök érvényt szerzett annak a fölfogásnak, hogy akkora tehervállalási követelés, a mekkorát a hadügyminiszter kivánna, a mostani magyar politikai helyzetben lehetetlen és a népek teherbirásának ilyen óriási megpróbáltatása ellen a magyar miniszterelnökkel együtt az osztrák miniszterelnök is tiltakozott.

De azért nyilvánvaló, hogy ha nem is annyit, a mennyit a hadügyminiszter úr szeretett volna és nem is a legközelebbi időben – azért új terhet vállalunk és fizetnünk kell. Megint egy csomó milliót kell majd az eddigi temérdek millió mellé kiizzadnunk, hogy a hadsereg érdeke meg a nagyhatalmi tekintély érdeke valamiképen ne csorbuljon. Megint szegényebbek leszünk pénzzel és munkaerővel, hogy gazdagabbak legyünk – egy csomó ágyúval meg mindenféle gépfegyverrel, új és legújabb fajta öldöklő szerszámmal.

Már magában rettentő csapás az, hogy a fejlődésnek, a műveltségnek az érett belátásnak e mai korában is még mindig abban töri magát az emberi tudás és arra költi a polgárság nehéz keresetének javát, hogy folyton új gyilkos szerszámokat eszeljen ki.