A belső politikában, a melynek mai helyzetét és várható fejleményét mult heti czikkünkben vázoltuk.
Annál nevezetesebb és nagyobb jelentőségű események történtek a külföldön. Egy nagy birodalom népei megnyilatkoztak az urnák előtt, egy másik birodalomé pedig most készül megnyilatkozni. Németországban megvoltak a képviselő-választások. Törökországban pedig föloszlatták az első alkotmányos országgyűlést, hogy a nemzet újolag megnyilváníthassa akaratát.

A német birodalmi gyűlésben mostani választási harcz jelszava az volt, hogy a világos pártok: a liberálisok és a szocziálisták verjék le a sötéteket: a katolikus czentrum-pártot és a konzervativeket. Ez a törekvés azonban nem járt teljes eredménynyel. A szoczialisták ugyan óriási diadalt arattak, mert még több mandátumot hódítottak, mint amennyit az utolsó előtti választáson elvesztettek, de ennek a győzelemnek nem annyira az ellenfelek, mint inkább a barátaik: a liberálisok adták meg az árát.

A változás tehát jóformán csak az, hogy míg ezelőtt az ellenzéki kisebbség nagyobb felét a liberálisok tették, a kisebbet a szoczialisták; most az ellenzék nagyobb serege a szocialista tábor, a kisebb a liberális polgári párt.
A török képviselőház föloszlatása az alkotmányos török birodalom megteremtőinek, az úgynevezett ifjú törököknek vagy újtörököknek kivánságára történt.
Ez a párt volt az, a mely Abdul Hammidot a tróntól megfosztotta és az alkotmányosságot Törökországban megerősítette. Ennek a pártnak a most föloszlatott első török országgyűlés megnyitásakor – ezelőtt három évvel – a képviselőházban jelentékeny többsége volt. A többség azonban, mint később kiderült, nem volt egységes. Az ifjútörökök népszerű programmjával mandátumot szereztek maguknak olyan emberekkel is. A kik lélekben nem voltak hívei ennek a programmnak és viszont olyan politikusok is voltak a pártban, a kik nem ismertek határt a reformáló törekvésben, nem törődvén azzal, hogy a rohamos újítás veszedelmekbe sodorhatja a birodalmat. Így aztán a többség kebelében hamarosan kitört az egyenetlenkedés, a viszály és a villongás, a minek az eredménye a párt lassú elmorzsolódása lett.Különböző alkalmakkor egész csoportok léptek ki a többségből és csatlakoztak az ellenzékhez, a mely a legutóbbi időben már úgy megnövekedett, hogy a kormánypárt többsége alig tett ki öt-hat szavazatot. Ez minden parlamentben kevés a török képviselőházban, a hol a fontosabb javaslatok elfogadásához kétharmad többség szükséges.

Ilyen körülmények között más megoldás, mint a parlament föloszlatása, nem kinálkozott és a szultán, noha az ellenzék igen merészen, szinte fenyegető hangon tiltakozott ellene, valóban teljesítette is ezt a kivánságot. Föloszlatta a parlamentet és elrendelte az új választást. Az újtörök párt örvend is ennek a lépésnek, mert tudja, hogy a nemzet nagy többsége vele van és ezenkívül a hivatalos hatalmat is ő tartja a kezében. Annál nagyobb az ellenzék elkeseredése, a mely maga is érzi, hogy a választásokon teljes vereség vár rá és épen azért tagjainak egy nagy része ki is jelentette, hogy – eláll a küzdelemtől. A választási harczba bele se megy.

Bizonyos tehát, hogy az alkotmányos párt nagyon megerősödve és túlnyomó többséggel kerül majd vissza a török parlamentbe. De az erőhöz – a bölcsesség is kell és kivánatos, hogy az alkotmányosság hívei nem csak megszerezni tudják a hatalmat, de – okosan élni is tudjanak vele!