A zsarnokuralomtól megfosztott, elkergetett uralkodók természetrajzához tartozik, hogy minduntalan visszavágynak korábbi zsarnokoskodásaik szinhelyére. A zsarnokságot az ilyen exuralkodók annyira megszokták, hogy semmi kivetni valót sem találnak azon, hogy ügynökökkel, bérenczekkel árasztják el az országot, sok-sok millió pénzeket mozgósítanak a belső zavarok felszitására, s ha nem sikerült a lélekvásár utján visszaszerezni az elvesztett hatalmat, akkor meggondolás nélkül döntik polgárháboruba egykori országaikat.

Ilyen zsarnoki tipus Mohammed Mirza Ali, volt perzsa sah, a ki már annyi gonoszságot követett el alattvalóival szemben, olyan anyagi és politikai zavarokba döntötte Perzsiát, hogy ezért méltó válasz csak az lehetett a „szeretett” alattvalók részéről, hogy a sahot kimélet nélkül átkergessék a határon. Persze: nagy volt az öröm a hazafiasan gondolkodó és érző perzsák körében.

Meg is kezdődött hamarosan a belső berendezkedés, az alkotmányos országszervezés nagy munkája. Csakhogy ez a munka hamarosan elakadt, mert egyrészt a Perzsiában élő különféle nomád törzsek nem tudtak és nem akartak az alkotmányos formák közé illeszkedni, másrészt a perzsa parlament sem volt soha egységes, a politikusok folyton egymásra agyarkodnak, sokan akadnak közülök, a kik a haza érdekét a saját zsebükkel összetévesztik.

Most legalább az exsah annyira vitte már a cselszövését, hogy Oroszország egyre-másra beavatkozik Perzsia politikai belső ügyeibe és teszi ezt a volt sah érdekében, a ki arra az esetre, ha trónját visszaszerzi, az oroszok védnökségét elfogadja Perzsia felett. Az orosz aknamunka már is megteremtette a gyümölcseit, mert a perzsák meghasonlottak egymás között, a kormány határozottan az oroszok javára dolgozik, mint a medzslisz (a parlament) többsége azt követeli, hogy Perzsia minden áron védje meg a függetlenségét, a volt sahot vissza ne fogadja s az oroszok hamis ürügy alatt előterjesztett követeléseit utasította vissza.