Kínából meglepő események hirek érkeznek. A meglepetésszerüséget ugy kell értelmezni, hogy noha a forradalmárok gyakori sikereiből következtetni lehetett arra a mélyreható társadalmi és politikai vállalkozásra, a melyet a kinai ősi birodalom ki nem kerülhetett, azért mégis váratlanul jött az a hír, hogy Kina – köztársasággá alakult át.

Természetes, hogy ez az átalakulás még teljességgel nem történt meg, de máris tudjuk, hogy Sanghájban dr. Szun-Jat-Szent, a forradalmárok kiváló szervezőjét kikiáltották a kinai köztársaság elnökévé. Az özvegy császárné és a császári herczegek hosszan tanácskoztak Juan-sikkajjal, a teljhatalmu császári diktátorral és végül is arra a tudatra ébredtek, hogy a döntést az egybehivandó nemzetgyülésre bizták. A mit a gyülés határoz, annak alávetik magukat. Ez az elhatározás annál fontosabb, mert a császári csapatok még nem szereltek le, a forradalmárok seregei sem foglalták el a fővárost, de az eddigi sikerek, a közhangulat és a pénzhiány arra indították az óvatos diktátort, hogy népszerüségét megmentendő, a mandzsu-dinasztiának a megadást javasolja és egy parlamenti döntéstől tegye függővé a kinai birodalom politikai jövőjét.

Ki gondolt néhány hónappal ezelőtt arra, hogy az őskonzervatív kinai birodalom a hagyományok ellenére, a melyek a császári egyenesen az ég fiának, az „örök idők szülötté”-nek, sőt kinai észjárár szerint „tizezer esztendő”-nek vallották, a császári házat elmozdítsa, kimondván azt, hogy a rengeteg birodalom népei csakis a demokratikus köztársasági formák között tudnak valóban boldogulni.

Teljesen pozitiv hireket még nem kaptunk a nevezetes átalakulásról, csak arról a tényről tudunk, hogy a császárság napjai megvannak számlálva és küszöbön áll, az hogy a császár, házának minden tagjával és hiveivel együtt valahol meghuzza magát, a hol többé nem zavarhat vizet. Kinának köztársasággá való átalakulása olyan világesemény tehát, a mely ritkitja párját.