Dtum
Login with Facebookk
1912 | Január

Népszínjátékok az Urániában

A Magyar Néprajzi Társaság az elmult héten ( deczember 29-én és 30-án ) két érdekes előadást tartott az Urániában. Budapestre hozatott 22 felsőbányai ( szatmármegyei ) magyar aranybányászt, 16 pozsony-főrévi német földmívest és tüzetes tudományos tájékoztatás kiséretében eljátszatta velük a keresztény drámaköltészet legrégibb emlékét, a középkori eredetű sorozatos minisztériumot.

 

Azt a karácsony-vízkereszti nagy ünnepi színjátékot, mely a betlehem-állító keresztény szertartás kereteiben jött létre, de a jászol körül alakoskodó népi szereplők miatt a latin nyelvű szertartásból elvégre is kiszorult és a nép birtokába jutott. Ekkor a nemzeti nyelven előadott színjáték már sorozatos minisztérium volt.

 

Kezdődött az első emberpár teremtésén és bűnbeesésén, folytatódott a bűnös emberiség Megváltójának születésén, a betlehemi pásztorok és keletin három királyok megtérésén, végül pedig befejeződött Heródes elkárhozásán és pokolraszállásán. Mivel a városi ipari ezéhek, a népes bányatelepek, halászbokrok ás falusi földmívesek a fenséges bibliai dráma szerencsés eljátszása után kissé szabadabb tárgyú alakoskodásra is hajlandóságot éreztek magukban, a minisztérium után kezdtek bibliai és világi tárgyú drámákat, sőt kaczagtató komédiákat is előadni.

 

Ezzel megindult a keresztény drámaköltés, mely az XVI. Században föllendült felsőbb iskolákban érintkezésbe lép a római és görög irodalmi hagyományokkal s létre hozza az iskolai színjátszást. A minisztériumból sarjadt műirodalmi termelés természetesen a népi színjátszásra is hatással lesz s az ünnepi vonatkozásoktól ment újabb termelés, vagy kölcsönzés megsietteti a hivatásos világi színjátszás kialakulását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kigyó kínálja Évát almával Hol vagy Ádám Kiüzetés a Paradicsomból- a felsőbányai magyar bányászok karácsonyi színjátéka A hóhér kivégzésre készü l- a felsőbányai magyar bányászok Zsuzsanna- játékai Az angyal megakadályozza Zsuzsanna kivégzését A rágalmazók büntetése
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98