Az utolsó években megszokott dolog volt már Feszty Árpádról a visszaemlékezés hangján beszélni, hiszen majdnem egy évtizede mult el annak, hogy utoljára szerepelt a nagyközönség előtt. Ha pedig elvetődtünk a hosszas körút után visszakerült körképnek a Magyarok bejövetelének termébe vagy a Szépművészeti Múzeumban egy-egy nagyarányú alkotását láttuk, könnyen készen voltunk megállapitásainkkal, hogy Fesztyben a magyar történelmi és genreképfestő iskolának egyik legjelentékenyebb tagját lássuk, a ki úgy látszik a kor áramlataival nem rokonszenvez s ezért elkedvetlenedve letette az ecsetet, melylyel egykor annyi sikert aratott.

Ezért meglepetés számba megy a Nemzeti Szalonban megnyilt gyüjteményes kiállitása, melyben a visszavonultságban töltött évek munkásságának eredményeit állitotta ki. Ezek nemcsak arról tanúskodnak, hogy a művész meggyőződéssel követte azt az utat, melyen megindult, hanem lényeges vonásokkal gazdagítják azt a képet, melyet művészetéről eddig is alkottunk, mert ez a kiállitás megismertet Fesztyvel a tájképfestővel is, a kit legalább is oly komolyan s oly nagyra kell értékelni, mint a történelmi és vallási kompozicziók mesterét.