Úszó várak

1912 | Február

A történelem nem jegyezhette fel a hajózás eredetét, mert régibb ez magánál a történetirásnál is. Ki tudná, hogy mikor szállt az ember először vizre s mi módon találta ki a hajózás mesterségét.

Talán látta, hogy a vizbe esett fadarabra rászállt egy madár és vitette magát tovább a hullámokon; talán ekkor jutott eszébe, hogy ő is éppen igy átjuthatna a folyón, tavon és tengeren, ha nagy fadarabra ülne. Igy azután ki találta a tutajt, mely a csolnak őse. A csolnakból azután nagy hajó lett idővel. Ma már csodálkozunk azon, hogy a régiek hogyan tudtak tengerre szállni azokon a kezdetleges hajókon, a melyeknek maradványait a muzeumokban láthatjuk.

A leghiresebb régi hajó a vikingeké, azoké a régi norvég hajósoké, a kik már Kolombusz előtt eljutottak Amerikába. E hajó roncsai még ma is megvannak Krisztiániában. A mai nagy tengerjáró hajókhoz hasonlitva, csak kis csolnaknak nevezhetnők a viking-hajót, de a vakmerő, régi tengerészek mégis meghóditották vele a tengert. A tutajok és kezdetleges formáju csolnakok még ma sem tüntek el egészen.

Tudjuk, hogy a folyókon ma is nagy szerepe van a tutajozásnak. A legkezdetlegesebb csolnakokat a vad népeknél találhatjuk meg; kivájt fatörzsből készitik ezek a csolnakjaikat, a melyeken nagy ügyességgel és gyorsasággal siklanak tova a hullámokon. Érdekesek az eszkimók kezdetleges csolnakjai is, az ugynevezett kajakok, a melyeket csontdarabokkal kipeczkezett fókabőrből készitenek.

Milyen nagy utat kellett megtennie az ember találékonyságának, a míg az ilyen kezdetleges csolnaktól eljutott a mai uszó várakig, a nagy tengerjáró hajókig meg a haditengerészet hatalmas „Dreadnought”-jáig. A hajózás kezdetét a fönicziaiaknál keresi a történelem . A fönicziaiak voltak az első kereskedelmi tengerészek, a kik az áruikkal eljutottak a Középtenger partjaitól Gibraltárig, a Vörös-tengertől az Indiai oczeánig, sőt még Afrikában is megfordultak.

A tengerihajózást üző nemzetek sorában a középkorban a portugálokat és a spanyolokat illeti meg az elsőség. Nagy lendületet adott a tengeri hajózásnak Vasco de Gama, a ki felfedezte a Kelet-Indiába vezető tengeri utat, majd Kolombusz Kristóf, a ki eljutott az akkor még ismeretlen földrészre: Amerikába. E felfedezések folytán a hajózásnak uj és fontos utjai nyiltak meg.

Mikor azután az állitólag Kinából eredő iránytűt is használni kezdték, napról-napra nagyobb fejlődést kezdett mutatni a tengeri hajózás. Kezdetben természetesen csak vitorlás hajók jártak a tengeren, de mikor kitalálták a gőzgépeket, egyszerre nagy ujitás történt a tengeri hajózásban is. A szél kedvére bizott vitorlás hajókat felváltották a gőzhajók, a melyekkel biztosabban lehet tengerre szállni. Ma is vannak még vitorlás hajók, de ezeket rendesen csak kisebb utakra használják. Olyanok ezek, mint valami nagy vár, a mely a vizen uszik s némelyiken három-négyezer ember is kényelmesen elfér.

Egy statisztikai kimutatás szerint a világ összes kereskedelmi hajóinak értéke 5300 millió korona; legénységének száma pedig 900.000 s ebből 200.000 gőzhajókon, 500.000 vitorlás hajókon, a többi meg parti hajókon szolgál. Ausztria-Magyarországon mintegy 7-8000 embert foglalkoztat a tengerészet; csekély szám az Angolországéhoz képest, – itt ugyanis mintegy 300.000 kereskedelmi tengerész van.

A kereskedelmi tengerészeten kívül haditengerészetük is van a tengerrel biró nemzeteknek. Anglia és Amerika haditengerészete a leghatalmasabb s utánuk a Németországé következik. Az amerikai hadihajók különösen az óriási voltukkal kelthetnek bámulatot bennünk. Olyan hatalmas alkotmányok ezek, hogy azt hiszszük, a mikor rájuk nézünk, hogy nem is hajót, hanem valami uszó várat látunk magunk előtt. E vár jól meg van rakva hatalmas ágyukkal, a melyeknek golyói még a legvastagabb hajópánczélt is átfurják. Milliárdokat költenek az amerikaiak a hadihajóikra, a melyeknek legénysége világszerte hires az ügyességéről és a tengerészetben való jártasságáról.

Az amerikai tengerész nem remeg a haláltól és nem törődik semmiféle veszedelemmel, mely a tengeren örökösen fenyegeti. Elszánt, kemény emberek ezek és legnagyobb részük kora fiatalságától a munkabiró koráig ott él a hajón. A tengerészről azt szokták mondani, hogy egészen már ember mint a milyenek mi vagyunk.

Ök gunyosan „szárazföldi patkányoknak” neveznek bennünket. A tengerész élete pedig valójában nagyon egyhangu, leszámitva azokat a kalandokat, a melyek nagy utazások alkalmával érdekességet vegyitenek bele a hosszu egyhanguságba. Néha hónapokig nem látnak egyebet csak vizet és eget. Az unalmukat a szolgálat pontos teljesitésével üzik el; valamennyi tengerész egyfolytában négy órán át van szolgálatban, azután pihen addig, a míg ismét rákövetkezik a másik négyórás szolgálat.
Menjünk most el az amerikai haditengerészek közé és nézzük meg hatalmas hajóikat. Newyorki fényképészünk érdekes fotográfiákat küldött nekünk, a melyeknek révén belepillanthatunk az amerikai haditengerészetbe. Nézzünk rá csak arra az óriás hajóra, a melyet az egyik gyöngyörü nagy képünkön látunk több más hadihajó között: nyomban meggyőződhetünk róla, hogy milyen hatalmas pánczélosai vannak az amerikai haditengerészetnek. A „South Carolina” nevü hatalmas amerikai hadihajó ez a melyen egymást érik a nagy ágyuk és a pánczélos tornyok. Ezeknek belsejéből a hajó-legénysége golyószorokkal tüzelhet az ellenségre. Rövid ideig tartó tüzelés után elpusztithat ez a hajó-óriás egy egész ellenséges flottát.

Ma már alkalmazzák a hadihajókon a golyószóró géppuskát is, a melyek golyózáport ontanak az ellenségre néhány pillanat alatt. Másik képünkön azt az érdekes jelenetet látjuk, a mint egy amerikai hadihajó matrózai éppen lőni akarnak a golyószóró puskával.

A hajónak nemcsak a fedélzetén, hanem az oldalán is vannak pánczélos tornyok, a melyekből a legénység védett helyről tüzelhet az ellenséges hadihajóra. Az egyik képünkön bemutatjuk a „Brooklyn” nevü amerikai hadihajó oldaltornyát is, a mely igen vastag aczélpánczéllal van körülvéve, hogy az ágyugolyók ne tehessenek benne kárt.

Gyönyörü látvány egy ilyen nagy hadihajó s ha óriási ágyuit nézzük, borzadva gondolunk arra, hogy milyen rettenetes lehet a tengeri háboru. A matrózok mind viharedzett katonák, már békében hozzászoktatják őket a kemény munkához, hogy ha háboru ütne ki, valamennyien megállhassák a helyüket. Sohasem szünetel a munka a hajón; egyik csapat matróz a másikat váltja fel a munkában. Fotografusunk érdekes fényképet készitett számunkra az egyik kisebb amerikai hadihajó hátulsó részéről, s hol éppen serényen foglalatoskodnak a matrózok.

Éjjel-nappal tart a szolgálat és nagyon erős és türelmes embernek kell lennie annak, a ki hosszu esztendőkön át kibirja ezt az életet. De talán még a matrózokénál is nehezebb munkát kell végezniök a hajó fenekén dolgozó gépészeknek. A rettenetes hőségen félmeztelenül dolgoznak és várják a felülről érkező jeladást, hogy merre irányitsák a hajó menetét.

Felülről adnak jelt nekik. Az egyik képünkön éppen azt a jelenetet látjuk, a mint a szolgálatot teljesitő matrózok az e czélra készült gépezet segitségével jelt adnak a kapitány utasitása szerint a gépvezetőnek, hogy melyik irányba fordittassa a hajót a gőzgép segitségével. A készüléken jelezve van mindegyik irány s ha a matróz a kerék valamelyik fogához irányitja a jelzőkészüléket, odalent a hajó gépénél ugyanebbe az irányba fordul a másik jelzőkerék. Ha fent például azt jelzi a matróz „Teljes gőzzel előre”, a lent levő jelzőkeréken ugyanez az utasitás fog előtünni.
Gyönyörü alkotás a technikának az ilyen nagy hajó. Milliókba kerül és esztendőkig tart az épitése.