A világtörténelem ezer meg ezer nagyszerü példáját irja le annak a vallásos fanatizmusnak, a mely nem elégedett meg azzal, hogy az emberek szive áhitattal forduljon Isten felé és hogy szigoruan kövessék a vallás törvényeit, hanem még mindenféle önsanyargatást is szabott a hivőkre, hogy a fájdalom és lemondása által méltók legyenek a tulvilági élet gyönyörüségeire.

Az ókori népek bálványimádó népei közt is nagyon divott ez a szokás, a középkorban pedig egész szekták keletkeztek, a melyeknek legfőbb vallási szabálya a kötelező önsanyargatás volt. Ezek között legnevezetesebb volt a flagellánsok szektája, melynek tagjai véresre ostorozták tagjaikat, zsákból készült ruháik alatt éles szegekkel kivert övet hordoztak, ugy, hogy a testük állandóan sebes volt és a sok vérveszteség következtében hamarosan el is pusztultak.

Az ilyen tulzott vallásos fanatizmusnak példáit szórványosan még a mi czivilizált társadalmunkban is fellelhetjük, de a flagelláczió a Kelet müveletlenebb népei között még ma is rendkivül divatos szertartás. Igy pl. Perzsiában nagyon elterjedt az a mohamedán szekta, a mely az istentiszteletet önsanyargatásokkal köti össze. Különösen az egyik ünnepükön, a Maharlam-ünnepen, viszik tulzásba ezt a szokást.

Vaslánczokból font korbácsokkal ütik egymás hátát – mint azt egyik képünk hátterében is láthatjuk. Azonkivül egész nap olyan erővel verdesik a mellüket imádkozás közben, hogy igen sokan ájultan esnek össze: az ilyen fanatikusok aztán különös tiszteletbe részesülnek. Az egész szertartás a nyilt utczákon megy végbe.

szekta tulzott fanatizmusát nem tudták megfékezni a kormány szigoru rendeletei sem, a melyek kemény büntetés terhe alatt megtiltották az önsanyargatást. Azok, a kik emiatt börtönbe kerültek, boldogan szenvedtek hitükért, a többiek pedig vértanuként tisztelték őket.