Az ember és az autó
Emancipáció ide, emancipáció oda: az autó egészen biztosan hímnemű lény. Története férfitörténet. Ha a nőkön múlik, sosem járunk autóval, maradunk örökre a biztonságos két lábunkon.
Az autó története kisfiú korunkban kezdődik. Még csak 2-3 évesek vagyunk, amikor egyszer csak beállít hozzánk valamelyik rokon, és a látványunk felett érzett örömtől némileg eltorzult arccal letesz elénk egy autót. Az első autóink rendszerint nagyok és műanyagból vannak, mert eme zsenge korunkban még hajlamosak vagyunk bekapni és lenyelni az apróbb tárgyakat. Megilletődve nézzük az új játékot, és nem is tudjuk, hogy ezekben a pillanatok valójában egy beavatási szertartás résztvevői vagyunk: autótulajdonosokká válunk!
Bizony, kedves Barátaim, az első autónkért még nem kell megdolgozni, még nem kell rá éveken át spórolni: ajándékba kapjuk. Mondjuk úgy, hogy ez a beetetés.
Amint eltorzult arcú rokonunk letette elénk első autónkat, azonnal kézbe próbáljuk venni, és mindenekelőtt rájövünk, hogy ez a valami: gurul! És azonnal megértjük, hogy ez a gurulás az egész dolog lényege, és ha ő gurul, akkor bizonyára mi is tudunk majd vele gurulni. És máris elkezdődik a hosszú éveken át tartó tologatás és berregés. Naphosszat rendezgetjük hétről-hétre szaporodó autóparkunkat, és valóságos hangutánzóművészekként préseljük ki a szánkból a legkülönfélébb márkák hangjait. Az egyik így megy: dzsíííííí, a másik: bvvvvvvvvv, a harmadik: zszszszszszs. Dudájuk is van: tiiii, tütűűű, mások szirénáznak: vijvijvijvijvij, nínónínónínó, stb.
Megállapíthatjuk, hogy az autógyártás számunkra a játékgyártással kezdődik. Akár hiszik, akár nem, legtöbbször már ilyenkor eldől az autós jövőnk. Vannak, akik már 3 évesen luxuskocsikat gyűjtenek és vannak, akik teherautókat, Minden bizonnyal felnőtt korukban is ezekhez a járművekhez fognak vonzódni és ilyenekben töltik majd életük jelentős részét. De ez már komoly dolog, ez már a nagybetűs élet!
Az első valódi autóink gyártói már rég elfelejtették ama márkák összes műszaki paramétereit, olyan idejétmúlt, őskori csotrogányok. De nem nekünk! Számunkra egy új világ nyílik meg, lett légyen az 20 éves Trabant vagy 30 éves Mercedes. Mert az első autónk megvásárlásával a valóságban is átlényegülünk: homo automobilus-szá válunk, autós ember lesz belőlünk, immár életünk végéig.
És ezzel el is kezdődik a versenyfutás a jelen időért: egy új autóért. De addig hosszú és rögös az út! Kibogozhatatlan cseréken, hosszas és bonyolult spekulációkon alapuló üzleti tranzakciók előzik meg. Gyártónk derűs türelemmel figyeli ámokfutásunkat, hiszen tudja, hogy erőnk, fantáziánk kiapadhatatlan, és előbb utóbb célba érünk, nála kötünk ki.
Ama napon bátor elhatározásunk büszkesége dagasztja keblünket, és végre, oly sok évnyi sóvárgás után izgatottságunkat férfias, hűvös nyugalommal leplezve besétálunk a megfelelő autószalonba, és – egy utolsó nagy levegővétel után – így szólunk: Szeretném ezt az autót megvenni!
Magunk is elcsodálkozunk, hogy kimondtuk a mondatot, amit annyi éven át dédelgettünk magunkban, de kétségkívül megtörtént, mert az eladó udvarias, bíztató, meleg mosollyal arcán megkérdi: Készpénzre óhajtja uraságod vagy lízingelni szeretné?
Nos, itt kétféle megoldás lehetséges. Azon kevés sorstársunk, akiknek elég vastag a pénztárcája, enyhe flegmával így válaszol: Természetesen készpénzre.
Az eladó erre mosolyogva bólint és hozzáfog az üzlet lebonyolításához.
A többség azonban mást mond. Ezt mondja: Ezúttal talán inkább a lízinget választanám...
Az eladó nyájas biccentéssel nyugtázza válaszunkat, amellyel persze azonnal tisztában volt, amint beléptünk a szalonba, mert ez a válasz az arcunkra, ruházatunkra, mozdulatainkra volt írva.
Ettől kezdve az új autó családi életünk mindennapi szereplőjévé válik. Óvjuk széltől, naptól, de persze minden nap beleülünk, és ha csak egy szabad órácskánk akad – és miért ne akadna – végiglátogatjuk barátainkat, ismerőseinket, de legelsősorban irigyeinket. Mintha mi sem történt volna, kiszállunk: Szevasz, mi újság, épp csak erre jártam! Kimeredt, alig leplezett zavart tekintet, és már jön is a válasz: Hű, micsoda autó! Jól megy egyeseknek!
Persze azért nem ennyire rózsás a helyzet, mert ott vannak az évekig tartó havi részletek. Most a gyártónkon van sor! Most derül majd ki, a részletfizetéses, fogszívós hónapok alatt, hogy kellőképpen megismert-e bennünket, eltalálta-e ízlésünket: olyan-e az a műszerfal, fejtámla, légkondi és a jó ég tudja miféle és mire való szerkezet, kütyü, amilyenre vártunk, amilyenbe képesek vagyunk beleszeretni, és – ami a lényeg – amitől képesek vagyunk függővé válni.
Mert itt van a kutya elásva, barátaim: függővé válni egymástól mind a gyártó, mind a vásárló-felhasználó részéről! Mert ezen túl igenis elvárjuk, hogy választott márkánk gyártója ereje megfeszítésével kutassa ki az autónkkal bármilyen módon kapcsolatba hozható legtitkosabb kívánságainkat, vágyainkat, ránk pedig az a nemes feladat vár, hogy erőnk megfeszítésével vásároljuk az újabb és újabb modelleket, és nem szűnő rajongással dícsérjük barátaink és ellenségeink előtt, mondván: Imé az én autóm, amelyben gyönyörködöm.
Ecce homo, ecce automobil.
Szabó Zoltán