Sok kiházasító és temetkezési-egylet ment már tönkre.
Most a tolnai milliós csalás buggyant fel és nem tudjuk, vajjon az erkölcsi kár nem nagyobb-e, mint az anyagi? Meglepő fordulat ebben a csalásban sincs; hiszen az, hogy a temetkezési-egyesületekbe kufár és haszonleső emberek olyanokat is beiratnak tagokul, a kiknek élete gyertyája kialvóban van, régi, megszokott dolog. A tolnai temetkezési egylet is azért omlott össze, mert valóságos börzéje volt a halálra való számításnak.

Már az eddigi vizsgálatból is kitünt, hogy fölösen jegyezték be a hektikás, a halállal eljegyzett embereket, olyakat, a kikről mindenki tudta, hogy már nekik esteledik, ha még nem is harangoztak. Megtörtént, hogy az egyletnek halálesetet kellett fizetnie egy befizetés után is. Ki csodálkoznék ilyenformán, hogy az egylet milliós kárral összeomlott. Valószínü, hogy a tolnai temetkezési és kiházasítási-egylet gyászos bevégzéséhez a biróságnak is lesz szava. 

Hunczutságot emlegetnek a tagok, elcsapják az elnökséget, de ez keveset segít a dolgon, épen olyan keveset, mint az, hogyha a tagok új pótilletékek fizetésére kötelezik magukat, mert újra jöhet egy kiadósabb esztendő és ott vannak, a hol előbb. 

Mindez máskép van abban az országos törvénynyel megalapozott intézetben, mely a kiházasítások és temetkezések népszerű biztosítását is működése körébe vonta. Ez pedig az Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélyző Pénztár, mely eddig több kiházasító és temetkezési-egyletet rántott ki a hínárból és lehetővé tette, hogy tízezer embernek nem veszett oda mindene.

Az a felelősség, mely a hasonló egyesületek vezetőit terheli, arra kötelezi őket, vegyék komoly számba egyletüknek teherbíró képességét és ha czeruzájuk azt mutatja ki, hogy az egyesület ingatag alapokon áll, sürgősen olvadjanak be ebbe a nagy országos intézetbe, a melyben aztán végkép nem vesz el a keservesen gyűjtött garas, mert a pénztár sáfárkodásáért az ország minden vagyonával törvény szerint felelős.

Ebben a pénztárban kilencz millió korona tartalékalap van, ha arról nem is beszélünk, hogy biztos fundamentuma az, hogy a pénztár minden tisztviselőjét az állam fizeti, sőt több százezer korona évi segélyt is élvez a pénzvállalat, bizonyítja mindez azt, hogy itt nem haszonra dolgozó magánszámításról, hanem országos népjóléti intézményről van szó, melybe nyugodt lélekkel toborozhatják azokat, a kikért alkották.