A közlekedés az egyik legtágabb jelentésű fogalmunk, hiszen, ha jól meggondoljuk, az égvilágon minden közlekedik.

Kezdjük fönt. Az Univerzum egy térben és időben végtelen (vagy véges) közlekedési rendszer. A főrendőrt, aki irányítja ezt a fölfoghatatlan közlekedést, gravitációnak hívják. Aztán vannak itt egyelőre még kevéssé ismert forgalomirányítók is, mint például a manapság sokat emlegetett fekete lyukak  vagy a sötét energia,  meg aztán ki tudja, miféle fakabátosok grasszálnak még a tér-időben.

A Naprendszerünk közlekedési szabályai jól ismertek. Mindenki járja a saját útját, és ha nem téved erre valami őrült aszteroida vagy üstökös a világegyetem nagy rally-versenyéről, hát baj nélkül elleszünk évmilliókig.

A Föld éghajlata, légköre, felszíne és vízrendszere is közlekedési rendszerek végtelenül bonyolult szövevénye. A ciklonok, tengeráramlások útvonalai jól ismertek, jórészt ezek alakítják időjárásunkat.

Ott van aztán az élővilág közlekedése. Az ember előtti Földet növények és állatok kialakította úthálózatok szabdalják, a közlekedés szigorú szabályok szerint folyik, aki elvéti a ritmust, úgy jár, mit az az ember, aki a lüktető metropoliszban rosszkor lép a zebrára.

Mert amit mi szoros értelemben a közlekedés kategóriájába sorolunk, az az ember közlekedése a Föld nevű bolygón.

Kezdetben gyalog, aztán lovon, majd keréken, és aztán évezredekig ló vontatta keréken.
Kezdetben az állatok csapásain, embertaposta ösvényeken, majd földutakon és vízi járműveken.

Jöttek aztán a rómaiak, és nagyon helyesen lekövezték az utakat, ám utódaik nem folytatták ezt a felettébb hasznos hagyományt, és a középkorban újra csak földutakon zötyög az utazó, egészen a 18. századig.

Jön az ipari forradalom és megteremti a modern közlekedést. Egyrészt sűrű, kövezett közúthálózatot hoz létre, másrészt alkalmassá teszi a vasutat a tömegközlekedésre, harmadrészt föltalálja a két, három és négykerekű járműveket: a bi- és triciklit és az autót.

A lovak korszakának vége szakad, patás barátaink hús-vér valóságát felváltja a lóerő elvont fogalma. Mert az elmúlt 6000 évben bizony a ló biztosította a közlekedéshez szükséges alapvető energiát, ő húzta a szekeret, a postakocsit, a bányák csilléit, a fiákereket és az első vasúti kocsikat is.

Nemes lovaink azonban nyugdíjba vonultak, mi pedig újabb és újabb energiaforrásokat kezdtünk alkalmazni közlekedésünk gyorsítására, kényelemsebbé tételére. Jött a gőz, majd a kőolaj és az elektromosság.

A civilizált országok városai között gőzmozdonyok száguldoznak végtelen vaspályákon, az országutakon autók tülkölnek kacsázó kerékpárosokra, motorosokra, a városokban villamosok siklanak, és bár föl-föltűnik még néhány szekér, fiáker is, számuk egyre fogy, mígnem teljesen fölszívódnak a nagyvárosok lüktető forgatagában.

Már csak a levegő embertelen! Az égen madarak vonulnak végtelen rajokban ősi útvonalaikon, az ember pedig csak nézi őket irigykedve évezredek óta. Ám ekkor megjelennek az ember-madarak, a repülés hősei, és a huszadik században a levegőbe emelkedünk. Ikarosz és Leonardo da Vinci álma megvalósul.

Egy darabig úgy tűnt, ez az ember számára elérhető legfelső szféra, nincs tovább. Ám 1957-ben fellövik a Szputnyikot, és ezzel elkezdődik az űrkorszak. Azóta rohamosan nő az űrben közlekedő járműveink száma. 1961 a Vosztok Jurij Gagarint a világűrbe, 69-ben az Apolló Niel Amstrongot és Buzz Aldrint a Holdra juttatja. 2004 óta pedig már a Marson is közlekedünk, a Spirit és az Opportunity Mars-roverek immár négy éve rajzolják az ember első keréknyomati a vörös bolygó felszínére. Itt tartunk ma. (És akkor a rollerlől még nem is beszéltem.)

Ha most felidézzük A kismalac és a farkasok meséjét, és a farkasokat a mai közlekedési eszközökkel helyettesítjük (nincs okunk erre, de miért ne?), akkor így nézne ki a fa teteje felé nyújtózó oszlop: legalul egy tengeralattjáró, azon egy hajó, a hajón egy vonat, a vonaton egy autó, az autón repülő, a repülőn egy űrhajó, az űrhajón pedig szonda, amely már réges-rég elhagyta a Naprendszert, és a Tejút ismeretlen mélységeibe száguld az ember üzenetével.

Földön, vízben, levegőben, űrben: az ember, ím, keresztül-kasul közlekedik. A bolygót emberi elmével immár követhetetlenül bonyolult közlekedési hálózatok szövik át, amelyeket óriási teljesítményű számítógépek irányítanak, biztosítván a 7 milliárd ember rendezett, célirányos mozgását. Ez rendkívül nehéz, néha megoldhatatlan feladat. Tartsuk hát észben a régi figyelmeztetést: Közlekedj okosan!

Szabó Zoltán