A munkásnép új törvénye

1912 | Április

Márczius elsején életbelépett az 1912. évi VIII-ik törvénycikk, a mely sok, a maga sorsaival törődő, gazdasággal foglalkozó polgártársunknak nagy gondját fogja eloszlatni. A fiatalság nem gondol a holnappal, ellenben az, a ki ereje fogyását, tán egy őszülő hajszálát is észreveszi, az komolyan megijed, mi lesz vele, mi lesz a családjával, ha kiesik kezéből a kenyérkereső szerszám: az ásó, kapa. Ha nem tud majd két keze munkájával magának és családjának kenyeret keresni.

Eddig a mi segítőpénztárunkról szóló törvény azt rendelte, hogy rendes tagnak csak az léphet be, a ki a 14 esztendőt meghaladta de a 35 esztendőt át nem lépte. Az új törvény, a mely most életbe lépett, új csoportot alakít: a nyugdíj csoportot. És nyugdíjra beléphet bármely koru ember, de azért nem közönbös az, hogy ki mikor, hány éves korában lép be tagnak, mert a ki negyven évig tagja a pénztárnak, az 240 korona nyugdíjat kap, ellenben a ki 10 évig, az csak 20 koronát.

Újítás az is, hogy ezután a ki nyugdíjra iratkozott, az ha oly egészséges is, mint a makk, hatvanöt éves korában a biztosítási díjat megkapja, és attól kezdve minden esztendőben, akár ha Mathuzalemi korig is élne, kidukál neki a nyugdíj.

Lesz tehát a munkásvilágban is a jövőben olyan, a ki a jobb napokban megtakarított pénzén magát nyugdíjra beiratván, 65 éves korától rendes havi nyugdíjat kap. A fizetni való egy félévre 10 korona, lehet az összeget fél évenként is fizetni, 365 napra felosztva nem esik egy napra három fillér. Ez a pénz nem pénz a mai világban, még a legszegényebb embernek sem. Egy pár tojótyukból elmódolható az összeg. A ki most is késedelmeskedik és nem biztosítja öregségét, nyugdíjkönyvet nem vált, az önmagával épenséggel nem törődő embernek mutatkozik és nem érdemli meg, hogy sorsa könnyebbítéséről róla gondoskodtak.

Márczius elseje óta meg van adva a mód mindenkinek arra, hogy magának öregségére rendes havi nyugdíjat biztosítson. Ezután nem nézik azt, hogy ki hány éves, mint a hogy eddig nézték és nyugdíjra belépni csak 35 éves korig lehetett, – most meg van a mód arra, hogy bármely korú ember magának nyugdíjat biztosíthasson, vagyis másképpen mondva, a segítőpénztárba beléphessen.

Persze ez nem azt jelenti, hogy ha hatvan éves koromban lépek be, vagy tizennégy éves koromban, egyforma nyugdíjat kapok, mert először is tíz évig feltétlenül tagnak kell lenni, hogy az ember nyugdíjat kapjon, de ha valaki 20, vagy 30 esztendeig vagy akár 40 esztendeig tag volt, annak a nyugdíja annál nagyobb, mennél több esztendeig fizetett. Vagyis úgy kell megérteni a dolgot, hogy a tíz évi tagság idejére kidukáló nyugdíj évenként 6 koronával nő és a munkásember ezután a nyugdíjat hatvanöt éves korában feltétlenül megkapja, ha akár olyan egészséges is, mint a makk. A segítőpénztár ezzel azt akarta elérni, hogy öreg korára a munkásembernek könnyebb megélhetése legyen.

Még csak azt tesszük mindezekhez, hogy itt nem aféle nehány ember összeállásával keletkezett társulat, vagy egyletről van szó, hanem országos dologról. Itt az ország összes vagyonával biztosítja a földmívelő népet, hogy károsodni nem fog és a mi törvényben számunkra biztosítva van, azt megkapják. Nem csalafinta kiházasítás és temetkezési egylet ez. Itt senki sem fogja megégetni a száját és senkinek sem fogják megkopasztani a – zsebét. A munkások segítő pénztára terebélyes fája alá gyülekezzenek mindazok, a kik nyugodtan akarnak aludni.