Az ember az elemekkel folytatott rendkivül nehéz harczában a sok csalódás, szerencsétlenség daczára sem hagyja abba a küzdelmet, nem ejti el azt az eszmét, hogy ha véglegesen nem is – mert akkora tudásra, hatalomra az ember sohasem tehet szert – de mindenesetre legalább is gyakorlatilag hasznavehető mértékig sikerül igába hajtani a természeti erőket, egyik-másik elemet.

A levegőben és a vizen való gyors közlekedés: ezek a legujabb kornak ama nevezetes problémái, a melyeknek megoldása oly sok gondolkodó elmét foglalkoztat. Hogy a hajózás müvészete mily nagy tökéletességre emelkedett, arra elég példát mutat fel a mindennap, viszont azonban tudjuk azt is, hogy valamely nagyobb vihar dühöngése elegendő ahhoz, hogy az óczeánjáró óriási gőzösök tönkre zuzódjanak és száz meg száz ember halála igazolja azt, hogy lehetetlen még véglegesen győzedelmeskedni az elemeken.

Az ember azonban nemcsak hajókázni akar, nemcsak léggömbbel akar a levegőbe emelkedni, hanem az is a czélja, hogy a levegőben, mint valami madár, ide-oda repüljön kénye-kedve szerint, a vizen pedig – járni tudjon. Ez az utóbbi régóta képezi kisérletezésének tárgyát és máris sokféle formában sikerült megfelelő készüléket szerkeszteni, a mely lehetővé teszi a vizben való tartózkodást. De már a viz tetején való járkálást csak ujabban találták ki és ezen a téren Keiler József müncheni fürdőmester készitett egy megfelelő, vizen való járásra alkalmas szerkezetet.

A szerkezetet vizi csizmának nevezte el, ámbár a szerkezet legkevésbbé sem hasonlit csizmához. Tudniillik: Keiler két erős bádoghengert – megfelelő belső egyensulyozóval ellátva – olyképpen alkalmaz a lábakra, hogy a bádoghengerrel fel ne bukjon az, a ki azokat a lábábra csatolja. A bádoghenger vizhatlan, belül üres. Minthogy pedig a henger elől hegyes kupban végződik, ennélfogva alkalmas arra, hogy vele a viz felszinén tovább csuszszunk , vagy ha ugy tetszik: megfelelő evezővel, mint a tutajos, tovább siklunk a nélkül, hogy elbuknánk vagy alámerülnénk. Ez a vizi csizma az illetőt felszinen tartja és lehetővé teszi a vizi sétákat.

A mint a képeink igazolják, ezek a vizi csizmák elégségesnek látszó biztonságot nyujtanak, mert oly nyugodtan járhatunk ezekkel a „csizmákkal” a vizen, mintha éppen a szárazföldön tartózkodnánk. Természetes, hogy a viznek nyugodtnak kell lennie, mert ha háborog, akkor még a hatalmas óczeánjáró sem nyujthat eléggé feltétlenül biztos oltalmat, még kevésbbé a „vizi csizma”. Lehet, hogy valamikor, a késő utókorban, a vizen való járás mégis oly szokott és könnyü lesz, mint pl. a parti csónakázás.