A Nemzeti Szalon őszi kiállítása
A már évek óta a megszokott jelentéktelen módon indul meg ez idei művészeti szezon is, amúgy sem élénk szeptemberi érdeklődést nem igen törekednek művészeti egyesüléseink valami érdekesebb kiállítással felcsigázni. Egyet-mást mégis láttunk a Nemzeti Szalon kiállításán, a miről beszámolhatunk olvasóinknak.
Bottlik Tibor határozottan tehetségnek ígérkezik Párisból küldött képeivel. Kétségtelen, hogy jól tud rajzolni az ecsettel, kevés, könynyedén odavetett eszközzel sokat tud mondani, friss, nem affektált, fiatalosan üde felfogású. Természetesen erősen benne él abban a finom párisi levegőben, melynek artisztikus hatása és könnyedsége mindenkire rányomja bélyegét, kit sorsa a szajnaparti városba visz.
Természetesen ő is erősen Césanne hatása alatt áll. Csakhogy nem a grotesk oldalait olvasztja magába, hanem az értékesebbeket, nem utánozhatatlanul geniális esetlenségeit, hanem inkább szín és felületábrázolásbeli erőteljességét. Festési technikája is érdekes, a legújabb párisi divat szerint nyers, alapozatlan vászonra fest, innét színeinek változatlan frissessége. Egynéhány képén határozott fiatalkori gyengeségek és megalkuvások vannak, mint a gyermek arczképén, viszont az aktképek, csendéletek sikerültebbek.
Augustin Mariska állatképeiről meglátszik, hogy szereti a tárgyát, jól meglátja az állatok mozgását, van érzéke sajátos lelki életük iránt. Talán valamikor lendíteni fog siralmas állapotban tengődő állatfestésünkön.
Hüvös László szobrászati kísérletei inkább csak kiábrándulást keltenek. A fiatal szobrász pályájára és művészeti sikereire annyi ügyesen elhelyezett ujságczikkecske hívta fel már közönségünk figyelmét, hogy többet vártunk a látottaknál. Iskolás kisérletek a rodinismus öszszes fogásaival, de Rodin lelke és nagy művészete nélkül.
A fiatal generáczióból nagy csalódást keltenek Bednár Jánosnak képei. Azok közé tartoztunk, kik első műcsarnoki szereplése után többet vártak tőle annál a modorosságnál és elnagyolásnál, a mit most kiállított képei elárulnak.
Frank Frigyes egypár jól meglátott tájképet állított ki, Rózsaffy Dezső képei már nem oly gyengék, mint azelőtt, Podvinetz Erzsébet portraitja elég üde, Józsa Károly aktja is tehetséget mutat és Scheiber Hugó nevét is megemlíthetjük.
A mi ezenkívül van ezen a kiállításon, mely több mint kétszáz képet tartalmaz, nem túlságosan örvendetes. Nem azokra a festőkre akarunk ezzel czélozni, kiknek sablonjait már régen ismerjük, a kiknek olcsó és ezerszer ismételt motívumaival városi sétáinkon minden képkereskedő kirakata megismertet.
Nem, mert - tisztelet becsület nekik - művészeti egyesületeink jury-inek jóvoltából odajutottunk, hogy már ezek is magas színvonalat képviselnek a nagy tömeggel szemben, melyben mindenféle ismeretlen embernek olyan képei örvendeznek a nyilvánosságnak, melyeket csak otthon és ott is csak függöny alatt volna szabad tartani.
Vajjon mi czélja lehet ezzel u Nemzeti Szalonnak? Kétségtelen, hogy egy oldalról beválik a számítás. Ha figyelemmel kísérjük a tagok névsorát, meglephet az, hogy a dilettánsok odatódulása a laza megbírálás miatt évről-évre nő. Így növekszik a tagok száma is, valamelyes módon a jövedelem, eljön egypár rokon és ismerős a remekművet megcsodálni, egypár belépőjegy elkel.
Azonban ezzel szemben áll viszont az, hogy a közönség lassanként elidegenedik az ily alacsony színvonalú kiállításoktól s ennek nagyobb anyagi kárát látja az egyesület, a néhány tehetségesebb ember képeit sem nézik meg, nem vásárolják, a vége a dolognak anyagi szempontból is csak káros az egyesületnek.
A másik oldala a dolognak még veszedelmesebb. Nincsen ártalmasabb a szóhoz jutó dilettantismusnál, hamis reményeket, kétségbeesett exisztencziákat teremt, másrészt meg az amúgy is igen csekély ízlésű nagyközönség megfigyelőképességét rontja. A jobb ízlésű függetlenebb művészek vissza is vonulnak az ilyen kiállításokról, a melyek csak arra valók, hogy a kollektív kiállítások híveit szaporítsák.
Farkas Zoltán.
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!