Ha a költő ma kiszállna sirjából és látná hazája mostani ifjuságát, megtagadná önön magát és megkövetné azok szellemét, akiknek odazuditotta volt:
„Egész nagy csillagok voltak őseitek. És ti? csak parányok!”

Haza ifjuságunk mostani testi s lelki satnyasága méltán aggodalommal tölti el a hazafi lelkeket. Akaratereje, munkabirása, kötelességtudása nagyobbára nincsen. A munkát nem szereti; nélküle akar az életben boldogulni: ez az eszméje. Önerejéből semmit, protekcióval mindent szeretne elérni és ez az törekvés stréberségre, léhaságba viszi. Munka helyett hiu élvezet: ez az élet célja, ezért veti oda áldozatul teste és lelke épségét.

A társadalom minden rétegében nyilvánvaló betegség, t. i. a fokozott és illetéktelen igények, minden áron való kielégítésének vágya a s töbnek látszani akarás, megmételyezte az ifjuság lelkét is. Az iskola kizárólag értelmi nevelése szikkasztólag hat a fejlődő fiatal agysejtekre. A nagy anyaghalmaz súlyos teherként nehezedik az ifju elméjére. Ha kikerül az iskola padjaiból, már koravén, „blazirt”, pedig az életet legfeljebb, ha hirből ismeri.

Az egészséges, ifju lélek örömei untatják, ártatlan, üditő szórakozást negvet; mást áhitoz.
Az iskolának minden igyekezettel azon kell lennie, hogy az ifjuságot a társadalmi métely veszedelmével szemben sérthetetlenné tegye.

A hozzá meg nem érett agy tudománynyal tömése, az erények elméleti ismertetése az annyira hangoztatott valláserkölcsi nevelés egy maga nem mentesiti az ifju lelket a világ csábjai ellen. Csak a tökéletes nevelés, az a mely a testre is kiterjed, lehet eredménynyel csak az teheti az iskola igyekezetét áldásossá.

Anglia, Amerika, Németország s a Skandináv államok igazolják ezt a tételt. Ők tudták és tudják méltányolni a testi nevelés lélekerősítő, jellemfejlesztő, erkölcsi jelentőségét. Ott tudják, hogy akaraterőt, elszántságot, önmérsékletet, kötelességtudást elméleti uton nem lehet megszerezni.

Hiszen ezek mind olyan lelki tulajdonságok, amelyeket csak is gyakorlat után lehet a lélekben felébreszteni és fejleszteni. De azt is tudják ott, hogy azt a gyakorlatot az észszerü testi nevelés adja meg a gyermekeknek és ifjunak.

Bátran mondhatjuk: mennél müveltebb valamely nemzet, annál inkább tudja a testi nevelés értékét becsülni, annál inkább igyekszik az ifjuságát benne részesíteni.

Csak nálunk nem akarják a testi nevelés nagy jelentőségét elismerni-. Nálunk beérik vele, hogy a tantermekben és a hozzájuk irt utasításokban szép frázisokkal ki van emelve a testi nevelés fontossága. Azzal komolyan édeskeveset törődnek nálunk, hogy anak a testi nevelés iránti közönye nagyrészt valóban kijut, meg van-e az az eredménye, amelyet el kellene tőle várni s amelyet a külföldön máris felmutatni képesek.

Fel kell kelteni tehát az ifjuságban a testgyakorlás iránti szeretetet; fel kell őt világosítani annak nemcsak testi, hanem erkölcsi, nagy jelentősége felől, meg kell őt ismertetni az ókori görögök, a rómaiak testnevelése történetével; rá kell irányitani a figyelmét arra a szoros kapcsolatra, mely a testi edzettség és a nemzetek boldogulása között mindenkor meg volt; meg kell őt ismertetni azokkal a szép és nagy nemzetedző, népnemesitő eredményekkel, melyeket Amerika, Német- s Svédország az észszerü testi nevelésssel, különösen a sportszerü játékkal elért s ha az ifjuság ilyképpen felvilágosítva, egyuttal olyképen fog a testi nevelésben részesülni is, ahogyan az a cél érdekében szükséges: akkor talán el fogjuk ezzel azt is érni, hogy közönyükből felfognak valahára ocsudni azok a tényezők, akiken eddig mulott, hogy a magyar testnevelési mozgalom diadalt arasson.