Tisztelettel kérem Szerkesztő Urat, hogy az alábbi soraimat becses lapjában közölni sziveskedjék.
Clubjaink és magánmestereink vivótermeiben már teljes erővel folyik a munka. Szorgalmasan treniroznak középiskolai vivóink is.

De míg felnőtt vivóink számos versenyen megmutathatják tudásukat, addig ifjusági vivóinknak nincs alkalmuk, hogy összemérjék erejöket. Vivóköreink hanyagsága miatt már két éve nem rendeznek ifjusági nyilvános versenyt hazánkban. Pedig hogy mily nagy szükség van erre, azt talán csak akkor fogják belátni, mikor már késő lesz.

Két-három év előtt még a kontinens első nemzete voltunk athletika, uszás és vivásban. Az előbbi kettőben a rohamosan fejlődő németek már elénk kerültek. Egy sport van tehát még, amelyben hegamóniánk van a világ összes nemzetei felett és ez a vivás. Teljes erővel azon kell lennünk, hogy ezt megtartsuk. Ezt pedig csak ugy érhetjük el, ha kellőleg gonoskodunk a jövő generáció fejlődéséről is.

Annyit tudnak vivóink, hogy a két világbajnokságot Stockholmban is megvédjék, de avval nem gondol a MASz., hogy mi lesz Stockholm után. Elsőrangu versenyvivóink csaknem kivétel nélkül ugyanazok, akik 8-10 évvel ezelőtt voltak.

Míg a többi sportágban évről-évre tünnek fel uj tehetségek, addig a vivásban az ifju nemzedékek talán csak Garai, Rozgonyi és Palotay-Kovács képviselik sikeresen. Ha rövidesen nem karolja fel a MASz a középiskolai vivás ügyét, akkor a hegemónia, amit oly nagy diadallal szereztünk meg Londonban, ki fog csuszni kezeink közül.

Ha nyílvános ifjusági versenyek megrendezése egyelőre akadályokba ütközik, rendezzenek vivóklubjaink „házi vendégverseny”-eket, amelyre meghivják a társegyletek és vivómesterek növendékeit. Házi versenyek megtartását miniszteri vagy főigazgatói rendelettel nem lehet megtiltani.

Igy a versenyeknek csupán a jellege lesz más, de azon minden középiskolai vívó résztvehet. Ha ismerjük a versenyzők formáit, rendezhetünk hendikep versenyeket, hogy az érdeklődést jobban felkeltsük, ez által elérnénk azt is, hogy a középiskolai tanulók hozzátartozói és osztálytársai által a nézőközönségünk is megszaporodna és nem fordulna elő az a furcsa és szégyenletes dolog, hogy a világ legjobb vivónemzetének versenyein nagyobb a jury-tagok és versenyzők száma, mint a közönségé.

Fontolják meg tehát jól a dolgot a MASz. és vivóegyleteink, mert ha fejlett lesz a középiskolai sportunk, nem kell majd kétségbeesni a jövő felett és elfogjuk érni azt, hogy nemcsak Stockholmban, de még számos olympiádon a vivás után magyar zászló fog az árbóc tetején lengeni. Vegyünk példát a francziáktól, hol a középiskolai bajnokság valósággal nemzeti ünnep a vegyünk például osztrák szomszédainktól, kik tavaly már szintén középiskolai bajnokságot rendeztek és akkor majd elmondhatjuk, hogy a magyar vivósport nem volt, hanem lesz!

Lovas Pál

a Munkácsy-utcai főgimn.
VIII. oszt. tanulója.

Érdekes voltánál fogva közöltük e cikket, de felvilágositjuk fiatal barátunknak a következőkről: Nem a felnőttek hanyagsága miatt maradtak el az ifjusági vivóversenyek, hanem a miniszterium nem engedélyezte az ifjuságnak az egyletek versenyein való részvételt. Most azonban az ifjusági sportkörök vivószakosztályaira fog hárulni a kedves kötelesség, hogy ily versenyek rendeztessenek az iskolák falain belül.

Ne féltse fiatal barátunk a hegemóniát, az nem a középiskola dolga. A MASz eddig is figyelemmel kisérte s kiséri a középiskolai vivást, sőt segitségére fog sietni az ifjuságnak, de a diáknak nem ez a hatósága! Vivótermekben eddig is voltak házi versenyek, ezután is lesznek.

De ezekhez az iskoláknak nincs közük. Legyen nyugodtan és türelemmel, nemsokára megmutathatja Ön is, meg mások is, mily ügyesen forgatja a kardot vagy tőrt, addig pedig csak tanuljon sokat vivni s buzdítsa társait, hogy kedvelt mesterüknek mindegyike sok örömet szerezzen!
(Szerk.)