A mozgófényképeket készítő vállalatoknak jól szervezett társulataik vannak, a melyek éppen olyan fárasztó, hetekig huzódó próbákkal készülnek az eljátszandó néma szindarabra vagy jelentre, mint a rendes szintársalatok. Sőt a kinematográf-szinészeknek még gondosabb gyakorlatra van szükségük, mert csak mozdulattal és arczjátékkal fejezhetik ki, a mit éreznek, amit egyébként szóval kellene előadniok.

Az ilyen mozi-szintársulatok tagjai közé kiváló szinmüvészek is szivesen beállnak, mert sokkal nagyobb fizetést kapnak, mint a szinházaknál. Például a mozikból ismert franczia Max Sindugnek, e kitünő kómikusnak 50,000 frank az évi jövedelme.

Hires német szinészek azok is, a kiket e képünkön látunk, amint éppen egy mozi-jelenetet játszanak a fotografáló gép előtt. Egy mozi-szindarab vége ez s két ifjunak egy leány kezéért való versengését fejezi be. Azt mondotta a leány a két fiatalembernek, hogy azé lesz, a ki egy hosszu utczán át féllábon ugrándozva leghamarább érkezik meg hozzá.

Persze, nagyon tréfás jelenetekre ad alkalmat a két ifju sántikálása a népes utczán; minduntalan beleütődnek valakibe s nagy igyekezetükben feldöntenek néhány kofasátrat is. Végre megérkeznek abba a házba, a melyikben imádottjuk lakik s felsántikálnak a lépcsőkön a szobába. Az egyik azonban az ajtóban félretaszítja a másikat és elsőnek érkezik meg a leány – keblére. A másik már későn érkezik; vetélytársát már ekkor szerelmesen öleli meg a leány. Tiltakozása semmit sem használ, mind a ketten rátámadnak és vesztesnek nyilvánítják.