Schulek Frigyes munkáiról

1911 | November

Lehetetlen e helyen csak megközelítő képet adni Schulek tevékenységének terjedelméről és mélységéről. Épen nem tartozik termékeny építészeink közé. Steindl halála óta (1902) a középkori építészet tanára műegyetemünkön. Nemcsak hosszú tanító tevékenysége nemcsak a régi emlékekkel való tudományos foglalkozás, hanem művészlelkének sajátos diszpozíciója is visszatartotta attól, hogy köznapi feladatokra pazarolja erejét.

Nagy czélok, nehéz helyzetek mozgatják meg alkotóképességét. Midőn a budavári koronázó templom építési bizottságának 1875. évi deczember 2-án tartott ülésében az elnök báró Augusz fölszólította, hogy tegyen javaslatot a templom helyreállítására és Schulek bemutatta tervét, előadása után hosszú, kínos csend keletkezett s végül megszólal az elnök: „Hát azt hiszi a tanár úr, hogy megbolondultunk? Ez csak a túlhevített fiatal fantázia aberrácziója.” Huszonöt évvel utóbb a merész tervező elérte a czélját. A templomot az ő terve szerint állították helyre és elkészült a Halász-bástya…..

Főleg szellemes toronyalakításával tűnik ki.
Jóval nagyobb jelentőségű a szegedi fogadalmi templom, a melynek azonban eddig még csak terve készült el: hatalmas méretű, megkapó belső térhatású épület, mely méltóságteljes kupolájával, campanileszerű két tornyával, művészi elmélyedéssel átgondolt elrendezésével és fölépítésével a magyar Alföld egyik fő dísze lesz. Látjuk, hogy a mesterre nagy hatást gyakoroltak a lombardiai téglaépítészet remekei, a franczia székesegyházak egyes részletei, - mindez azonban teljesen új konczepczióban egyesül, olyan templomépületben, mely tágas belső hatásával, magasra emelkedő két tornyával a nagy térhez szokott alföldi nép lelkét van hívatva megragadni.

Schulek tervei szerint épült a budai János-hegyen az Erzsébet-kilátótorony, mely nemcsak gyakorlati rendeltetésének felel meg, hanem egyúttal a hegynek messziről látható, megkapó hatású, valóban monumentális befejezése. A mester szellemének sajátot diszpozíciójára vall, hogy az ilyen föladatok vonzzák leginkább, a melyekben a kérdéseknek sokszor egész szövevényes csoportja vár megoldásra.

Nemcsak a nagy problémák érdeklik, - egyenlő szeretettel mélyed bele a kisebb, sokszor jelentékteleneknek látszó kérdésekbe is, mihelyt van bennök valami, a mi elvi szempontból jelentősnek tűnik föl előtte. Legkedvesebb munkáimnak egyike volt a pécsi Zsolnay-szobor építészeti részének kiképzése. „A kijelölt hely, az egyén, az anyag követelményei külön-külön is, de együttesen is teljesen új, eddig nem ismert megoldásnak előfeltételeit tartalmazták. Mintákra támaszkodni nem lehet, - ilyenek nincsenek. Ezért kényes is volt a feladat, a mi még fokozta annak műszaki és művészeti érdekességét.”

Schulek szemében nincs nagy és kicsiny dolog, mihelyt művészetről van szó. A középkori művészet hatalmas alkotásainak nagy ismerője megérti és méltányolja a provincziális, a népies művészet szerény termékeit is. Ez jellemzi a Műemlékek Országos Bizottságánál kifejtett hosszú munkálkodását. Maga is tevékeny részt vett művészeti emlékeink helyreállításában - ide tartozó művei hosszú sorából a budavári templomon és a visegrádi vár Salamon-tornyának 1873-ban megindult, de félbemaradt kiépítésén kívül csak a jaáki és ákosi templomok, az eperjesi és nagybányai templom-tornyok, a lőcsei városház restaurálását emeljük ki, - de ezen kívül is lépten nyomon találkozunk az ő tevékenysége, tanácsa, útmutatása eredményeivel.

Egyes emlékek megvizsgálása alkalmából készített jelentései magvas, mélyreható fejtegetések. Vajdahunyad várának műszaki leírása önálló értékű, kimerítő monográfia. Schulek azonban nem a toll embere. Véleménye szerint „az építész leginkább csak akkor veszi kezébe a tollat, mikor szorult helyzetben van, mikor nem rendelkezhetik kellő mennyiségű szilárd anyaggal, melyben eszméit - az alaki eszméket – megválósíthatná”.

Nyomtatásban is megjelent néhány értekezésében oly érdekes, egyéni módon világít meg különböző művészeti kérdéseket, hogy szélesebb körű irodalmi munkásságának hiányát sajnálnunk lehet. Szava, akár írott, akár elmondott beszéde mindig a művészi lelkiismeret szava, a széles látókörű igazi művészé, a ki távol a múlt század dogmatikus „gotikusainak” egyoldalúságától, minden művészeti irányt, minden törekvést megért és elismer, csak az önálló gondolatok hiányát, az üres hivalkodást nem bocsájtja meg.

A maga művészetén, az építészeten kívül a rokon művészetek, a szobrászat és festészet együttes hatását mélyen átérzi és jelentős művészeti kérdések, monumentális föladatok, műemléki problémák tárgyalásánál ragyogó ékesszólással fejtegeti álláspontját. Rajongó hazafiság Schulek egyik fő jellemző vonása.

Elválaszthatatlanul összeszövődik ez művészi törekvéseivel, vágyaival. A koronázó templom építésénél a hely történeti múltja, nemzeti jelentősége ihleti meg. Ő volt az első, a ki 1873-ban, Izsó Miklóssal együtt, millenniumi emlék állításának eszméjét megpendítette. Ez az eszme nem hagyja el többé. 1895-ben tervet készít Árpad és vezéreinek emlékére, a Halász-bástyán, a koronázó templommal és Szent István emlékével térbeli és eszmei összefüggésben.

Testi és szellemi erejének teljességében élte meg művészi és hazafias vágyának teljesedését. Őt bízta meg a kormány az Ó-buda határában, Fehéregyház vélt helyén építendő templom és Árpád-emlék tervezésével. A vázlatoknak már egész sora került ki fáradhatatlan keze alól. De a mester nem nyugszik, míg monumentális gondolatát a maga teljes tisztaságában, nagyszerűségében ki nem fejlesztette. Ő a legszigorúbb bírája önmagának; mi nyugodton, bízva várjuk.