Hevesi Sándor új darabja

1911 | November

Hevesi Sándor, mint drámairó, igen ötletes, jó dialogot sző, elmésen beszélteti alakjait, az elévült konvenczionalizmust sutba dobja, a beszédben merészségeket enged meg magának, előitéleteket nem ismer : de nem ijeszti meg a közönséget, mégis új utakon tudja vezetni. Csak az nem tetszett nekünk darabjában, hogy valami elméleti mottót tűz darabja elé, mely legalább is fölösleges, de mindenesetre szerényebb helylyel is beérhetné.

Az essayiró egy pillanatra fölébe került a drámairónak és mindenféléket, a mik szükségtelenek, belekorrigált a darabba, olyanokat is, a miket a darab a cselekvényével sokkal világosabban elmond. Hevesi igen elmés iró, de néha az elmésség : baj. A darab hőse Harmathy Gábor, a ki özvegy anyjával igen nyugodtan és boldogan él ; egyszerre megtudja, hogy ő törvénytelen gyermek, hogy a kit ő apjának tudott, nevelő apja volt .

Most jelentkezik igazi apja, mellékesen : dúsgazdag ember, a kiben huszonöt év után föltámadt a vágy, hogy jóvá tegye régi hibáját és fiát örökbe fogadja. Mért nem tette előbb, miért nem vette el fia anyját ? Mert gyönge volt, családi akadályok jelentkeztek, stb. A drámában a huszonöt év előtti dolgok rendesen nem számitanak, az már majdnem mitosz. Miért teszi most ? Azért. Kár ilyet kérdezni a szerzőtől. Egészen mellékes.

Egyébiránt még megokolni is lehet, pl. a következőkép. Ha valami hibát követek el, akkor él bennem a vágy, ha csak nem vagyok nagyon elvetemült, hogy jóvátegyem. Ez a vágy lehet gyönge és meghal, lehet gyönge, de idővel megerősbödik ; az idő lohasztja vagy erősbiti, a körülményekhez képest. Lám A papában, melyről a minap szóltunk, egészen hasonló történik, huszonöt év után a papának eszébe jut törvénytelen fiát fölkeresni, senki sem kérdi, miért épen akkor.

Mindenki mondja : Már rég kellett volna. De míg a franczia szerző az egész ügyet csak a papa érdekében aknázza ki, t. i. hogy a papának juttatja a fiú menyasszonyát, a mi nagyon mulatságos, de épen csak mulatságos és csakis konvenczió alapján az, addig Hevesi a lélektani és társadalmi problémát nézi, inkább a lélektanit, mint a társadalmit, a mi dicséretére válik.

Mily hatással van ez a fölfedezés a fiúra ? Drámai lélekismerettel és irói finomsággal bocsátkozik a szerző ennek a kérdésnek a taglalásába. A fiú naiv, becsületes, romantikus lélek. Meglátszik rajta, hogy gondos, finom lelkü anyja nevelte. Ő visszautasitja azt az ujdonsült apát, a ki édes anyját elhagyta és oly későn fedezi föl kötelességeit. Csak anyja kérésére egyezik bele abba, hogy a házon kívül találkozzék vele.

Maga ez a találkozás remek jelenetre ád alkalmat. A szerző itt rendkivüli adományt mutat, drámai iróniával tud átsuhanni a helyzet kényes voltán. A fiú igen merev magatartású új apjával szemben ; elvei értelmében azt az atyát nem becsülheti és nem szeretheti ; a vér az semmi ; az az ő apja, a ki őt nevelte, gondozta, szerette. Az apa ebben a jelenetben igen szánalmas szerepet játszik, a nélkül, hogy igazán szánhatnók.

Hát igazán semmi a vér ? Úgy látszik. Egyébiránt miket nem látunk a valóságos életben vérbeli rokonok közt ! De magának a szerzőnek a kétségei vannak. Lám, a fiú és az apa annyira hasonlitanak egymáshoz, testben, de lélekben is, kedvtelésekben, predilekcziókban, még apró szokásokban is, izlésben, sok mindenben. A fiú, mihelyt ily megegyezést észrevesz, kelletlenül fölriad, az apa persze örül neki. Ez irónia és a mellett igen mulatságos. Szóval, a vér mégis valami.

De azért a fiú még sem enged. Sőt mindenféle fogadalmakat tesz, nem fog tegeződni atyjával, nem fogja fölkeresni, stb. Győzedelmeskednie kell annak a tételnek, hogy a vérségi kötelék nem jelent sokat, nem jelent annyit, hogy az erkölcsi kötelékeket pótolhatná, hogy az erkölcsi kötelékeket erőben meghaladhatná. De hogy jut akkor előre a cselekvény szekere ?

Erről a szerző más úton gondoskodott. A fiú elveit más úton kell ostromolni és lerombolni. Nem az elvont elv döntő ily esetben, hanem az eleven érzés és a szeretet törvénye. Nem tehetünk mindig az elvnek megfelelően. Erről Harmathy Gábor csakhamar saját tapasztalatából fog meggyőződést szerezni. Egy furcsa kalandjával kezdődik a darab. Megszeretett egy nőt, a ki magát odaadja ugyan neki, de nevét, állását mindvégig titokban tartotta.

Ez a nő apává tette őt, de eltünt és ő, miután már több izben felajánlotta neki kezét, most hiába kereste, nem birt ráakadni. Véletlenül ugyanakkor, mikor apja megtalálta őt, ő ráakadt szeretőjére, a ki egy öregebb férfiúnak a felesége. Ime, Gábor nem fogja elvenni gyermekének anyját. A kérkedéssel hirdetett elv egyszerre megdőlt. Igaz, hogy ő akarná elvenni gyermeke anyját, apja pedig annak idején kivonta magát kötelességének teljesitése alól és ez nagy külömbség, de az elv mégis megdőlt.

A eredmény mégis egy. Gábor gyermeke boldogsága lesz annak az embernek, ki magát a gyermek atyjának tekinti és a világ tovább forog majd rendes útján. Itt megint az a tétel áll, hogy a vér szava semmi az erkölcsi kötelékek mellett. És hány ember van, a ki nem apja gyermekének, nem gyermeke apjának ! E fölfedezésre hősünk elvei valóban ingadoznak.

Erre pedig annál nagyobb a hajlandóságuk, mert hősünk tulajdonkép már kiszeretett abból a nőből, kit anyává tett és beleszeretett újonnan föltalált apja öcscsének leányába, vérszerint való unokahugába, a ki egy igen fess, modern leány és maga kéri meg az ő kezét. Ezen is mulatunk, de nem gyönyörködünk benne. Gábor mégis kissé sűrűn változtatja szerelmeit, még pedig nem szivének, hanem a szerzőnek szükségletei szerint. Ez a második szerelem kissé túlságosan tarkitja a darabot, bár a szerző nagy ügyesen, igazi raffinement-tal belefoltozta darabjaba.

Az már természetes, hogy a darab kijáratánál még egy utolsó kis akadály mutatkozik. Hősünknek nem tetszik, hogy tulajdonkép ennek a modern leánynak a révén akadt apja ő reá és az egészben valami spekuláczióféle látszik rejleni, nem pedig apai szeretet, de midőn apja, hogy minden akadályt legyőzzön, kész nőül venni Gábor anyját, egykori szeretőjét, mindennemű jégtorlasz visszavonhatatlanul elolvad és a családi boldogság sugarai nyári hévvel süthetnek a régi és új párokra.

Nem tartjuk nagyon előnyösnek a darabra nézve, hogy mint láttuk, pilléreit is támasztani kell, tudniillik az új történetet régivel, a régit még régibbel. A fiú furcsa szerelmi kalandjában tulajdonkép az rejlik, hogy a meddőségre kárhoztatott nő ki akar ebből az állapotból menekülni ; de ez más darab, melynek ehhez semmi köze. A modern leány alakja is kissé kiesik a mű keretéből. A beleszőtt pinczértörténetet nem mondom el, nem tartom nagyon izlésesnek. Ebben a darabban Isten áldásaként hull az égből az apaság, mindenféle apaság. Talán kevesebb több lett volna.