A napokban azt olvastuk a lapokban, hogy Nyitra vármegye is odasorakozott azokhoz a törvényhatóságokhoz, a melyek gondoskodtak a fölmíves munkásnépről és részükre munkásházakat épitenek. Tótmegyeren épült föl harmincz munkáscsalád háza s eddig más portán nyomorgó, harmincz munkáscsalád költözött a maga saját hajlékába.

Tizenkétezer családra tehető most már azoknak a száma, a kiknek rövidesen felépült a maga hajléka. Szép nagy várost kitenne ez, ha meggondoljuk, hogy Kolozsváron nincsen ennyi ház.

Pedig a törvény, a melynek alapján újabban a gazdasági munkásházak épülnek, nem régi, mindössze három esztendős. Ez alatt az idő alatt tehát szépen haladtunk. Hogyan is rendelkezik ez a törvény a gazdasági munkások jóvoltára?

Azt mondja az 1907. évi negyvenhatodik törvényczikk, hogy megindítják a munkásházak építését mindazokon a helyeken, a hol legalább tíz munkáscsalád folyamodik a községi előljárósághoz e végből. Ha a munkásházak építéséért folyamodnak, ezt a kérést a községi képviselőtestületnek a törvény szerint tárgyalni kell és ha megvan a jóindulat a munkásság iránt, akkor a községi képviselőtestület egyetemlegesen anyagi felelősséget vállal a munkásházak építésére felveendő kölcsönért.

Ha a képviselőtestület, akár pedig a törvényhatóság (vármegye) ezt a határozatot kimondja, a munkásházak építésének legnagyobb akadálya már el van hárítva. Mert a törvény szerint az állam is segítőkezet nyújt a munkásoknak.

Ugyanis az építésre felvett kölcsön évi törlesztéséhez a földmívelésügyi miniszter hozzájárul mindaddig, valameddig a kölcsön fönnáll. Így épült föl eddig annyi ezer meg ezer munkásház, és a boldog tulajdonosok, ámbár nem volt egy fillérjük sem, így jutottak a maguk hajlékába. És ebben a saját hajlékban nem fizetnek egy koronával sem többet, mint a mennyit bérlakásban, olykor nagyon sanyarú viszonyok között sokadmagával összezsúfolva fizettek.