A Firenzéből kiindult renaissance igen hálás és termékeny talajra talált hazánkban, a XV. és XVI. században. Gyors elterjedését még a politikai összeköttetés is elősegítette, melyet Mátyás királynak az olasz származásu Beatrixszel való házassága létesített.

Ennek az új művészetnek egy igen jellemző helyi változata keletkezett nálunk, s ez az épület fedélszerkezetének és főleg a magyar ruha rojtozatára és csipkézetére emlékeztető, attikaszerű oromfalnak alkalmazása. Ennek eredetét kutatva, megtaláljuk kiindulását a kairói Ahmed Ibn Tulun mecsetének falain s e keleti motivum alkalmazását kelet kereskedelmének révén Velencze néhány remek palotáján, különösen az E’Codorón.

Mátyás olasz építő-művészei így válnak terjesztőivé régi magyar ruhaviseletünk aranyhimzéses és rojtos motivumainak díszítésével anynyira rokon ornamentikának, melyekkel csakis felvidéki műemlékeinken találkozunk s így bizvást elnevezhetjük magyar renaissancenak.

Legszebb példája ennek a sárosmegyei fricsi várkastély. A homlokzaton végigfutó és a fatetőn teljesen körülfogott hatalmas, csipkézett oromfal a felvidéki városokat igen gyakran elhamvasztó tűzfészek elleni védelemre szolgált.

A mi a kastélyt még ezenkívül becsessé teszi: kulturhistóriai fontossága, a mennyiben a koronapárkányzat vakárkádjainak mintegy másfélszáz fülkéjét a magyar históriának neves alakjait ábrázoló, ugynevezett sgraffitók, a falba karczolt festmények díszítik. Igy a többi közül felemlítésre méltók Hunyadi János, László és Mátyás király, valamint Tinódi Sebestyén, korhű viseletben; utóbbi egyik kezében lantot, másikban kardot tart.