Megvan a bankszabadalom

1911 | Március

Csaknem két hónapos vita után a képviselőház elintézte a bankjavaslatot.
Mi nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy néhány laptársunk példáját követve: a bankvita tanulságairól irjunk. Mert tanulságot – legalább ujat – ebből a vitából nem igen lehetett meriteni, de hozzáértő ember nem is remélhetett. Az egyetlen tanulság talán az, hogy a mai ellenzék csekély ahhoz, hogy sikeres obstrukciót rendezhessen. Két hónapig győzi szóval, tovább nem. Ily gyenge obstrukciótól pedig erős kormány meg nem hal.

A közös bank szabadalma tehát meg van hosszabitva, mert a hátralevő törvényhozási procedura gyorsan fog végbemenni. Az uj szabadalom praktikus következménye első sorban az uj bankfiókok felállitásában fog jelentkezni. Az Osztrák-magyar bank még ez év folyamán az előirt 10 magyar uj bankfiókból hármat-négyet felállit.

A másik gyakorlati következmény, amely alighanem október végén fog érvényesülni, az lesz, hogy az adóköteles bankjegyforgalom későbben, vagy talán egyáltalán nem fog beállani, mithogy az adómentes kontingest az uj szabadalom 200 millió koronával 600 millió koronára emelte, aminek hatása az, hogy a jegybank esetleg csak későbbi időpontban lesz kénytelen a kamatláb-csavart müködésbe léptetni és igy az alacsony kamatláb hosszabb életü lehet, mint eddigelé, ami kétségtelenül haladás az eddigi állapottal szemben.

Egyéb gyakorlati eltérés az uj szabadalom folytán nem igen lesz, mert hiszen a paritás fentartására nézve az uj szabadalomban kimondott kötelezettséget a jegybank jogi kényszer nélkül már eddig is teljesitette. Legfeljebb azt fogja eredményezni a paritás fentartására nézve megállapitott jogi kötelezettség kimondása, hogy az Osztrák-magyar bank kitünő deviza-szervezetét még jobban ki fogja épiteni és a deviza üzletet még gondosabban fogja ápolni, ami végeredményben paraktice a deviza-készlet szaporitásában fog jelentkezni.

Minthogy pedig a készfizetések felvételének utjából az eddigi jogi akadályok elhárittattak és igy – legalább virtualiter – közelebb jutott a bank a készfizetési kényszer eshetőségéhez: a jegybank óvatos és előrelátó politikája mellett feltehető, hogy állandóan szemmeltartja ezt az eshetőséget ugy érckészletének megvédésében, valamint deviza-üzletének fejlesztésében. Hogy praktice véve a készfizetések életbeléptetésének ez a lehetősége a kamatlábpolitikára fog-e valamelyes befolyást gyakorolni, nevezetesen: hogy ez a lehetőség nem fogja-e paralizálni az adómentes jegykontingens felemelésének kamatláb-mérséklő hatását, azt most még eldönteni nem lehet. Mindenesetre erős fegyver volna a készfizetést ellenző osztrákok kezében, ha a jegybank kamatlábpolitikáját már ez a lehetőség is befolyásolná.

Nem tartozunk azok közé, akik az Osztrák-magyar bank eddigi müködésében kifogásolják azt, hogy hitelpolitikájában Magyarország rovására részrehajlónak mutatkozott. Sőt, ismerve a multat és a fejlődést, állithatjuk, hogy e téren igen nagy a haladás a magyar szempont felé és a számok bizonyitják, hogy különösen az utolsó esztendőben a jegybank a magyar igényekkel szemben a legnagyobb méltányosságot és előzékenységet tanusitotta. Az 1907. évi pénzkrizist alig tudtuk volna oly aránylag csekély károkkal kiállani, ha az Osztrák-magyar bank bő forrásai nem táplálták volna a magyar hitelélet kiapadt érhálózatát. Ezt ma már a történelmi igazság erejével meg lehet állapitani.

Vannak ugyan sokan az önálló jegybank hivei között, akik ezt a közös jegybank mellett tanuskodó objektivitást arra vezetik vissza, hogy a közös jegybank már az utóbbi években féltette szabadalmát és ezért elégitette ki paritásos mértékben, sőt ezen tul is a magyar hiteligényeket. Nem vizsgáljuk, vajjon ez a motivum tényleg közrejátszott-e a jegybanknak Magyarország irányában bőkezü hitelpolitikájában, de bizonyos, hogy ha ily megfontolás tényleg irányitotta a jegybank hitelpolitikáját, ugy a meghosszabitott szabadalom időtartama alatt sem fogja e motivumot szem elől téveszteni.

Az uj szabadalom mindössze hat esztendőre szól.
A jegybank el lehet rá készülve, hogy az önálló bank melletti agitáció nem fog elnémulni, sőt bizonyos, hogy a szabadalom lejárta előtt már sokkal korábban meg fog indulni, mint legutóbb. Az Osztrák-magyar bank tehát óvakodni fog – saját jól felfogott érdekében és a jövőjére való tekintetből – fegyvert szolgáltatni a bankközösség ellenségeinek a kezébe azzal, hogy a magyar hiteligények kiszolgálásában kicsinyes és szükkeblü.

Az az egy haszna tehát a bankháboruságnak meglesz, - amiként megvolt az utóbbi években – hogy a bank magyarországi üzletének dotálásában jótékony bőkezüséget fog gyakorolni. Nem állitjuk, hogy a bankmozgalom nélkül is nem tette volna-e meg ugyanazt, de viszont bizonyos, hogy az önálló jegybank Damokles-kardja állandóan paritásos és méltányos elbánásra fogja késztetni.

Az uj bankszabadalom – sajnos – épp oly kevéssé intézkedik a bankközösség majdani likvidálásának részleteiről és módozatairól, mint az eddigi. Vajjon ez előny-e vagy hátrány, azt ma bajos volna eldönteni, mert hiszen a bankközösség hivei bizonyára üdvösnek tartják, ha a külön jegybankra való áttérést a likvidálás rendezetlensége megneheziti.

Viszont az általános közgazdasági érdekre mi sem volna károsabb, ha rövid pihenő után ismét kiujulna a bankháboruság és bizonytalanságot okozna hitelszervezetünk jövendő alapjai és rendszere tekintetében. Ez a bizonytalanság sokkal csekélyebb volna, ha a bankközösség likvidációjának feltételei már most eleve részletesen megállapittattak volna.

És ezért nem kimélhetjük meg a bankjavaslat szerzőit attól a szemrehányástól, hogy sokkal inkább tartották szem előtt a bankközösség konzerválását, mint az ország általános közgazdasági érdekeit. E retrospektiv kritika most már nem változtat a befejezett tényeken, de szolgáljon utmutatásul arra nézve, hogy az arra hivatottak, akik a bankközösség likvidációját óhajtják, foglalkozzanak az évek során át alaposan ezzel a kérdéssel, mert a külön bank felállitásának ezután is, az uj szabadalom érvényességi idejére, ez marad a legfogasabb problémája és legveszedelmesebb akadálya.