Alig mulik el esztendő, a melyben a földrengés rettentő csapása meg nem látogatná a földgömb valamelyik részét, katasztrófával sujtva a lakosságot.

Hogy mi okozza a földrengést, ez iránt a tudomány mai napig sincs teljesen tisztában, de vannak feltevések, a melyekről valószinű, hogy közel járnak az igazsághoz. E feltevések közül a megbeszélésre leginkább érdemes a következő: Teljesen bizonyos, hogy a föld belsejében még mindig olyan nagy a melegség, hogy abban minden anyag megolvad. Ezek a megolvadt anyagok nincsenek nyugalomban, hanem keresztül-kasul hömpölyögnek egymáson, a szó szoros értelmében izzó folyamatokat képezve a föld mélységeiben.

Az izzó anyagok természete az, hogy sokszor, ha egymással érintkezésbe jutnak, gázokká változnak át. A gáz, sokkal könnyebb lévén, mint azok az anyagok, a melyekből származott, utat keres magának, hogy a föld alól szabaduljon. Ilyen utak a tüzhányó-hegyek kráterei. Ezek a kráterek ugy tekinthetők, mint a föld mélyében szünet nélkül izzó tüznek biztonsági szelepei. Ha egy tüzhányóhegy kitör, ezt az emberiségnek ujjongással kellene üdvözölni, mint ünnepnapot, mert bizonyos, hogy a kitörés egy nagy földrengéstől szabaditott meg bennünket.

Ha ugyanis a föld mélyében olyan helyen történik az olvadt anyagok találkozása, a honnan fejlődő gázok a föld szinére utat nem találnak, ott a gázok kénytelenek más utat keresni a szabadulásra: megmozgatják maguk fölött a földréteget, a mely itt-ott meghasadozik, hogy a fékezhetetlen elem kitörhessen. Ez a földrengés. A tapasztalat bizonyitja, hogy minden nagyobb földrengésnél a talajban hasadékok támadnak, a melyekből fojtó szagu gázok törnek elő.

A földrengés tehát nem egyéb, mint a talaj megmozdulása egy földalatti robbanás következtében. Sokszor a hasadékokon át évekig tart a gázkiömlés, a mi abból származik, hogy a föld belsejében keletkező gázok állandóan azon az uton távoznak, a melyet egyszer már maguknak megcsináltak. Az erdélyi, kissármási földgázforrás sem tekinthető egyébnek, mint vulkánnak, a melyen szerencsére nem tüz, láva és hamu tör ki időszakonkint, hanem csupán egy gázfolyam, ez is állandóan és csendesen, minélfogva a lökések elmaradnak.

Habár a tüzhányóhegyek a föld belső tüzének szelentyüi, hogyan van mégis, hogy éppen azoknak környékén történik leggyakrabban a földrengés? Erre a kérdésre is egyszerü a felelet: A tüzhányóhegyek kráterein keresztül sokszor olyan nagy arányu robbanások adják ki mérgüket, a melyeknél a gázok gyors kivezetésére a kráter szük. E miatt aztán a hegy körül a föld is megmozdul. Annyi bizonyos, hogy a mig a tüzhányók füstölögnek, addig a közelben lakó ember nyugodtan alszik. Csak akkor kezd aggódni mindenki, ha a füst huzamosabb időn át szünetel, mert ilyenkor félő, hogy egyszer csak nagyobb kitörés és ezzel együtt földrengés következik.

Minthogy a földgömbnek majdnem kétharmadrészét viz boritja, magától értetődik, hogy a földalatti elemek kitöréseinek ugyancsak kétharmadrésze a tengereken történik, a hol azonban szerencsére nincs minek elpusztulni. A mint tehát van földrengés, ugy van tengerrengés is, a melyet a tudományos készülékeink szintén jeleznek, de a melynek lefolyása nagyon ártatalan természetű. Ha meggondoljuk, hogyha a földgömb közepéig lyukat lehetne furni, ez a lyuk majdnem hatezer kilométer hosszu volna; hogy továbbá tiz kilométer mélységből már forró viz kerül elő; bizonynyal igazat fogunk adni a feltevésnek, hogy a föld belseje egy olvasztókemenczének tekinthető. Ha nem volna az, akkor nem is lehetne élet a föld felszinén; a nap melege nem volna elegendő az élet fentartására.