Nyugvóra készül a football. De mielőtt elvonulna nyaralni, egy olyan csattanó meglepetésben részesiti a világot, amilyen még nem volt. És a jó világ szörnyüködik, botránkozik, sáppadozik, hogy aztán hamarosan mindent elfelejtsen.

A nagy csattanó a Blackburn Rowers-el való skandalum. Hiszen tetszik tudni a napilapokból, hogy a Blackburn csunyán megverte kapuzárás előtt a Franzstadtot. 8:1, mindenféle bírói atrocitások dacára! És közben kinos huzakodások a két csapat, meg a biró között.

A biró - onnan a derék házi birák karából minden áron javitani kívánt a mérlegen - elfogultságból, meg fejetlenségből, meg legfőbbképpen tizezer jól fejlesztett, tátott torok kényszeritő hatása alatt. Aztán jött a másik csattanó: kiállott a szirt fokára egy bus magyar a Franzstadti korcsmák árnyékos söntéséből és jól végig huzott a pimasz ángliuson, aki tisztességesen mert játszani a becézett magyar csapattal. Aztán meg vidám kőzápor verdeste az angolok kocsijának ablakait.

És közben átkok, szidalmak, durva fenyegetődzések röpködtek finom turáni nyelvezeten a durva angolok felé. Hát csak ez történt, kérjük alássan! Hiszen tudjuk mi azt, hogy a botránkozás moraja a Franzstadt határain már zugó helyesléssé változik. Tudjuk, hogy a nem helyeslő cikkeket ideges nyugtalansággal olvassa a házi publikum. Vagyis földhöz vágja a lapot, kijelenti, hogy ez hazaárulás és rut irigység.

De hát Istenem; uraim, térjünk egy kicsit észre! Hiszen nem vagyunk dedós gyerekek, akik rinak, ha eltörik a játékszerük! Komoly, felnőtt emberek volnánk vagy mik, akik talán mégis csak kell, hogy szégyenkezzenek a gyerekes viselkedésükön; mikor odahaza a tükör elé állva, megpillantják a dúlt ábrázatukat!

Mit szól hozzánk a világ, ha megtudják, hogy tizezer jól fésülködő, sőt kopasz uri ember egy sportjátékon másfél óra hosszat ugy ordit, mint a mészáros a vágóhidon, a végin pedig verekszik, mint egy részeg közhuszár és nem rántja hátra a feleségit a sleppjinél fogva, mikor az nagyot köp az angol profik képire.

Hát nincs komolyság, önuralom és szégyenérzet idehaza, hogy ilyesmi megtörténhetik? Hogyan kivánhassuk mi a házi birótól, bár csak az aránylagos elfogulatlanságot is, ha ilyen dühös fenevadak vagyunk?

Hogyan nézhetünk a gyerekeink szemébe, ha ilyen közröhejes példát nyujtunk nekik? Hogyan kivánhassuk az üzleti segédtől, a cselédünktől, a kiszo9lgáló pincértől, az ablakaink alatt csöngető erényes szemetes kocsistól, hogy tiszteljen bennünket, ha mi ilyen felnőtthöz nem illő módon hurrogunk, átkozódunk és verekszünk?

Vigyázat, tisztelt nagy egyletek és az élén haladó különösen tisztelt Ferencváros ! Ez az út a sport teljes dezoluciójának utja! A hogy neveljük a közönséget, ugy látjuk a hasznát. És ha ebből a mérges illuzióbul, amit mesterségesen szuggerálunk be a publikumnak, egyszer kiábrándul, akkor majd kezdhetjük előlrül a küzködést, mert az elbolonditott, illegális eszközökkel fölsrófolt publikum ott hágy bennünket ; nemcsak a FTC-t, hanem az egész magyar sportot!

Kérünk több szerénységet a pálya hasznositásban, több önuralmat a publikum nevelésében, kevesebb elhamarkodást az attrakciók hurcolásában, kevesebb elszántságot egy amatőr csapatnak üzleti célokra való fölhasználásában! Tudjuk, hogy a közönségért az egyletet teljes mértékben felelőssé tenni nem lehet. De ha a tendencia oda irányul, hogy a publikum romoljék, akkor a felelősség elkerülhetetlen. Ha jobban szeretjük a pálya hasznot, mint a sportot, akkor majd az ördög elviszi mind a kettőt.